A klub és egyéb személyek reakciói a Juventust ért pontlevonást követően

plusvalenza2_jpg.pngA tegnapi nap során került tárgyalásra a vádlottak oldalán Juventus nevével fémjelzett plusvalenza ügy. A beszámolók szerintFIGC ügyésze, Giuseppe Chinè az érintett személyeken túl a klubra magára is büntetést kért pontlevonás formájában, illetve egyidejűleg kérte a korábban lezárt nyomozások újranyitását is. Ennek helyt adva a kiszabott büntetés is módosult, napközben olvasható 9 pont helyett 15 pont levonással sújtották a torinói egyesületet, azonban a másik 8 érintett klubot és azok vezetőit teljesen felmentették a vádak alól. A Bianconeri vezetőségének joga van fellebbezni a CONI-nál. Természetesen a klub a döntésről hivatalos sajtóközleményt adott ki, ezzel egyidejűleg néhány magánszemély is kifejtette véleményét az ítéletről.

A klub hivatalos közleménye az alábbit tartalmazza:

"A Juventus Football Club S.p.A. (továbbiakban "Juventus", vagy a "Vállalat") ismerteti, hogy a Szövetségi Fellebviteli Bíróság kijelentette, hogy a Szövetségi Ügyészség által benyújtott fellebbezést, melyre Sport Igazságügyi Törvénykönyv 63. paragrafrusára hivatkozva került sor elfogadta, ezáltal a Szövetségi Fellebviteli Bíróság visszavonta 2022. május 27-én hozott 0089/CFA2021-2022 számú határozatát, melynek eredményeként 15 pontos büntetést ítélt a Juventusnak, mely a folyamatban levő sportszezonban kerül levonásra, és 16 hónapos sporttevékenységektől való felfüggesztést ítélt Federico Cherubini Sportügyekért Felelős Igazgató számára minden FIGC hatáskörébe tartozó területen, azzal a kéréssel, hogy az ítéletet szélesítsék ki az UEFA és FIFA hatáskörébe is.

A visszavont döntés értelmében a Szövetségi Fellebviteli Bíróság elutasította a Szövetségi Ügyészség által benyújtott, Országos Szövetségi Bíróság döntése ellen hozott fellebbezését, mely felmentette a Juventust és a többi vádlottat fegyelmi vétség hiánya miatt a különböző játékosjogok átruházásának pénzügyi kimutatásait és a tőkenyereségre vonatkozó könyvelést vizsgálandó ügyét illetően.

 A Vállalat megvárja Szövetségi Fellebviteli Bíróság  által hozott döntés indoklásának közzétételét, és jelen állás szerint fellebezést nyújt be a Sportgarancia Kollégiumnál (Collegio di Garanzia dello Sport) a Sport Igazságügyi Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően."

Mint ahogy várható volt, sokakat meglepett döntés elsősorban azon része, mely az érintett 9 klubból egyedül a Juventust találta bűnösnek, és a többieket felmentette. Ennek következtében több személy is hangot adott véleményének igazságtalanságot kiáltva.

A klub saját nevelésű legendája Claudio Marchisio Twitter-oldalán az alábbi bejegyzést írta: "Tőkenyereség: közgazdasági nyelven értéknövekedést jelent, pozitív különbséget ugyanazon eszköz két értéke között, különböző időszakokra vetítve. A ma estétől fogva hozzátenném, hogy csak a Juventust szankcionálják ez miatt, pedig minden klub él vele."

Hasonlóképpen vélekedett a Juventus-kötődéséről ismert Claudio Zuliani is: "Hölgyeim és Uraim, ismét itt tartunk. A hetek óta fűtött közhangulat ismét a Juventus büntetéséhez vezetett, míg mások nem kaptak semmit. 15 pont mínusz egy olyan gyakorlat miatt, melyet mindenki követett az évek alatt, de úgy tűnik csak egy valakire vonatkoznak a szabályok." 

A legmeglepőbb szolidaritás talán Antonio Cassanótól érkezett. A Juventus iránti elfogultsággal egyáltalán nem vádolható korábbi játékos a Bobo TV-ben az alábbi nyilatkozatot tette: "Ha a Juventusra vonatkozik a szabály, akkor minden olasz csapatnál alkalmazni kellene. A szabály mindenkire vonatkozik. Ha a Juventus hibát követett el, jogos, hogy fizessenek érte, de akkor a többieknek is ugyanígy fizetni kell. Ebben az esetben a Juventus oldalán állok."

Sokak szerint politikai alapú döntés született, Xavier Jacobelli újságíró így vélekedik erről. "Nem tudhatjuk, hogy politikai dümtés született-e, vagy sem. Minden megváltozott, amikor a szövetségi ügyészség megkapta a PRISMA-nyomozás 14.000 oldalát: ott és akkor Chinè tudta, hogy új, érvényes bizonyítékok vannak a kezében."

Tegnap este a Juventus több jelenlegi és korábbi játékosa is szolidaritását fejezte ki a klub felé, melynek a közösségi médián közzétett képeik által adtak hangot. Emellett Leonardo Bonucci és Danilo, mint csapatkapitány és kapitányhelyettes időpontot kértek a vezetőségnél, hogy beszélhessenek a kialakult helyzetről.