Galeone: "Allegri sosem keres kifogásokat"

allegri_2023_1.jpgMassimiliano Allegri egykori mentora és jó barátja, Giovanni Galeone tegnap terjedelmes interjút adott az olasz médiának a Juve helyzetét illetően, melyben arról beszélt, hogy a tréner csodát tett a Zebrákkal, amit General Max is a fiatalok által gyakorolt hatásnak tulajdonít, ezen kívül pedig szó esett a tréner legnagyobb erősségéről, valamint arról is, hogy a vezetőedző komolyabb szerepet kaphat a klub irányításában. 

"Bevallom, engem is meglepett a Juventus feltámadása, ám abban 100%-ig biztos voltam, hogy Max helyre fogja tenni ezt a csapatot, amit korábban is többször hangoztattam. Arra viszont nem gondoltam volna, hogy a Bianconeri akár a tabella második helyén is állhat majd január elején... Úgy véltem, hogy az első négy hely valamelyikének megszerzése már önmagában is hatalmas csoda lenne egy ilyen borzalmas rajt után, s meggyőződésemnek tartottam, hogy erre csak úgy kerülhet sor, ha a klub mélyen a zsebébe nyúl néhány minőségi játékos – elsősorban egy védő – megszerzésének érdekében, illetve ha Chiesa, Di María, Pogba, valamint Vlahović visszatérnek a pályára" – fogalmazott a Tuttosportnak. 

"Allegri azonban javarészt ezen meghatározó futballisták nélkül jutott el idáig, mivel nem esett kétségbe, hanem azt mondta, hogy képes megoldani a helyzetet a rendelkezésére álló fiataloknak köszönhetően. Maxnak ismét igaza lett, ám őszintén szólva még ezzel együtt sem értem, hogy milyen módon sikerült neki mindez: nyolc nyertes meccs zsinórban, ráadásul kapott gól nélkül, úgy, hogy ezen találkozókon a Torinóval, az Interrel, illetve a Lazióval is összecsaptak... 

A siker kulcsát véleményem szerint a mester taktikai intelligenciája, valamint az a motiváció jelentette, melyet átadott a keretnek. Max sosem panaszkodik játékosai miatt, s eszébe sem jutna más labdarúgókról ábrándozni fiai előtt. Alapelve szerint minden futballistájáról igyekszik jó dolgokat mondani, ami miatt a keret általában összezár mögötte a krízisek idején, dacára annak, hogy a sajtó egyes képviselői szerint már rég le kellett volna mondania, vagy hogy elveszítette méltóságát. Max rendkívül nyugodtak érzi magát, s mostanában egyértelműen a fiatalok fejlesztésére összpontosít, anélkül, hogy arról beszélne, hogy milyen posztokon lenne szükség erősítésre. 

Max nem keres kifogásokat, ezért pedig nem is beszél arról, hogy kik hiányoznak ebből a gárdából. Pontosan tudja, hogy ezzel csak elvenné a meglévő játékosok önbizalmát, egyúttal pedig túlzottan nagy terhet pakolna rájuk, ugyanakkor tudja, hogy mikor szükséges alakítani a kereten, s hogy hol van szükség a piaci beavatkozásra. Úgy látom, hogy a tréner végtelenül türelmes, mivel tisztában van vele, hogy előbb-utóbb elérkezik majd a megfelelő esély a csapat megerősítésére, addig viszont egységbe kovácsolja együttesét, s szép csendben nyeri a meccseket, miközben az Öreg Hölgy riválisai olykor fontos pontokat szórnak el. 

Elsőre talán sokaknak furcsának tűnnek Allegri egyes húzásai, például az, hogy Alex Sandrót bal oldali középhátvédként játszatja, holott a brazilnak már rég nincsen meg a kondíciója ahhoz, hogy egy négy fős védelemben szerepeljen, ahogy Cuadradónak és Bonuccinak sem. A hátsó alakzat legfontosabb tagjává Danilo lépett elő, aki a teljes csapatrész irányítását képes megoldani, miközben Max világosan elmondta Alex Sandrónak, hogy csak a védekezéssel kell foglalkoznia. Más mesterek, példának okáért Luciano Spalletti, vagy Antonio Conte nem végeznek ilyen aprólékos munkát a csapat felkészítése során. Míg ezek a szakemberek panaszkodnak, Allegri inkább alkalmazkodik játékosaihoz, s elhiteti velük, hogy képesek olyan módon futballozni, ahogy ő kéri tőlük. 

A tréner legfőbb erősségét pontosan ez adja: munkatársaival együtt meggyőzi, valamint tanítja labdarúgóit. Allegri nem mondana olyanokat egy stabil BL-szereplő együttesre, hogy olyan, mint egy 10 euróval rendelkező vendég egy 100 eurós étteremben, mivel ő a futball tanításának, nem pedig a kifogáskeresésnek szentelte életét. Max pontosan tudja, hogy ha arról lenne szó, bátran költhetne 100 eurót is egy étteremben, ám olykor még 200-at is, ha ráveszem, hogy menjünk együtt vacsorázni, s igyunk meg egy jó bort...

Természetesen én is olvastam, hogy Massimiliano komolyabb szerepet kaphat a sportterület irányításában, melynek alapján úgy vélem, hogy John Elkann nagyon bízik benne, hiszen tudja, hogy a mester azon kevesek egyike, akik képesek lehetnek visszavezetni a Juvét a legmagasabb szintre. Egy ilyen szakember jelenléte garantálja a stabilitást és az állandóságot, emellett pedig az is egyértelmű, hogy a megfelelő igazolások végrehajtása után Max a Bianconeri játékának képén is tudna javítani valamennyit, ahogy azt 2017-ben is tette a szörnyű 2016-os évet követően. 

Ha ilyen szintű játékosaid hiányoznak sérülés miatt, s ha fiatalokkal kell foglalkoznod, magától értetődő módon másfajta stílusra van szükséged, mint amit alapvetően alkalmaztál volna. Egy ilyen helyzetben sokkal óvatosabbnak kell lenni, hiszen olyan labdarúgókkal, mint Miretti, Fagioli, Soulé, vagy Iling-Junior, a hibahatár is nagyobbá válik. Ha viszont Max ismét rendelkezhet majd olyan klasszisokkal, mint Pogba, Di María, Chiesa, Cuadrado, Vlahović, vagy a már most is ittlévő Rabiot, akkor egyértelmű, hogy a Juve meccsei is élvezhetőbbek lesznek, elvégre a nagy csapatok hosszú távon nem képesek fenntartani győzelmi sorozataikat, ha nem játszanak jól, s ha nem bírják előteremteni a szükséges minőséget. 

Nem titkolom, hogy egy napon szeretném megnézni Maxot egy külföldi topklubnál, amit már mondtam is neki, ám ez sem győzte meg őt arról, hogy elfogadja a Real Madrid tavaly nyári ajánlatát. Annak idején a Paris Saint-Germain is érdeklődött iránta, s akkor is nekem kellett volna beszélnem vele, ám Allegri hajthatatlan volt, ahogy akkor is, mikor a Chelsea, vagy az Arsenal kereste meg őt. Mindig kitartott a Juventus mellett, s biztos vagyok benne, hogy amíg nem viszi véghez azt, amiért visszatért Torinóba, ez nem is fog változni" – zárta szavait Galeone.