Kostić: "A Juve sokkal fontosabb, mint én"

kostic_1.jpgA Juventus szerb bal oldali középpályása, Filip Kostić a Cremonese elleni szerdai győzelmet követően rövidebb nyilatkozatot adott a Bianconeri házi csatornájának számító JTV-nek, melyben arról beszélt, hogy a visszatérés ellenére jó meccset játszottak csapattársaival, emellett pedig kitért idényének eddigi mérlegére is. 

"Nagyon jó érzés, hogy ma sikerült három ponttal kezdenünk a bajnokság második szakaszát, most azonban fontos, hogy kitartsunk jó formánk mellett, s megőrizzük győzelmi sorozatunkat. Nagyon jelentős eredmény, hogy a maival együtt immár zsinórban hetedik sikerünket arattuk, a továbbiakban pedig szeretnénk ugyanilyen jól szerepelni, és alacsonyan tartani a kapott gólok számát is" – fogalmazott a labdarúgó. 

"Most már a következő meccsekre kell gondolnunk, hiszen még semmi olyat nem értünk el a szezonban, ami miatt okunk lenne dicsfényben sütkérezni. Gyorsan talpra kell állnunk a ma esti, fizikai szempontból rendkívül megterhelő kihívás után, mivel három nap múlva már az Udinese gárdájával kell összemérnünk erőnket, ami ugyancsak egy kiemelt fontossággal bíró találkozó lesz számukra. 

A szezon eddigi részét alapvetően pozitívnak értékelem a saját szempontomból, a folytatásban pedig szeretném megőrizni eddigi jó teljesítményemet. Úgy vélem, hogy ha sikerül megtartanom a jelenleg képviselt mentalitást, bármire képes lehetek, azonban az Öreg Hölgy érdekei sokkal fontosabbak, mint az én személyes céljaim, ami miatt minden szempontból alárendelem magam a Juventusnak és csapattársaimnak" – összegzett Kostić. 

A folytatás szempontjából egyébként nagy előnyt jelenthet a Juve számára, hogy a csapat sérültjei lassacskán mind visszatérnek majd a pályára, hiszen míg Federico Chiesa már a cremonei gárda ellen is pályára léphetett, addig Paul Pogba és Dušan Vlahović ugyancsak a felépülés útján haladnak az olasz média szerint. Romeo Agresti tegnap délután mindemellett arról értekezett, hogy a friss világbajnok Ángel Di María ismét a gárda többi részével együtt edzhetett a minap, Max Allegri pedig a Napoli elleni rangadón szinte biztosan számolhat majd a veterán argentinnal.