Seedorf: "A Juve bármilyen eredményt elérhet"

seedorf.jpgAz AC Milan egykori legendás játékosa, Clarence Seedorf a minap hosszabb interjút adott az olasz médiának, melyben a hamarosan újrakezdődő bajnokság esélyesei mellett szót ejtett Max Allegri szerepének fontosságáról, a vb hatásairól, Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába való igazolásáról, illetve a futballvilág nemrég elszenvedett veszteségeiről is. 

"A mai labdarúgásban sok az éretlen fiú, s jóval kevesebb a felnőtt férfi, ami természetesen minden csapatra hatással van valamilyen szinten. Úgy vélem, hogy a Juventus, amennyiben meg tud őrizni valamennyit az igazi személyiséggel rendelkező játékosokból az öltözőben, vagy ha a csapat mestere jól összerántja őket, bármilyen eredményt képes lehet elérni júniusig, s minden nagyobb felfordulás ellenére is helyt fognak állni a Serie A-ban. Úgy gondolom, hogy a klub aktuális, nehéz helyzete jelentős motivációs faktorrá válhat a keret számára" – fogalmazott a La Gazzetta dello Sport kérdésére. 

"Nem gondolnám, hogy a világbajnokság különösebb hatással lenne a bajnokság menetére, sokkal inkább a vb-re gyakorolt rossz hatást az, hogy novemberben és decemberben rendezték meg a szokásos nyári időpont helyett. Ez egyebek mellett abban is megmutatkozott, hogy a németek, a belgák, valamint a dánok már a csoportkörön sem jutottak túl, azonban a későbbi győztes Argentína számára is döcögősen indult a torna egy meglepő vereséggel. 

Úgy vélem, hogy jelen állás szerint a Napoli érdemli meg legjobban a Scudettót, ugyanis az eddigiekben az ő futballjuk volt a legjobb. A leállás persze nagy kihívást jelenthet nekik, ám nem úgy tűnik, hogy ez a gárda nem tud megbirkózni a kisebb-nagyobb bonyodalmakkal, hiszen számtalanszor megmutatták már, hogy nyomás alatt is képesek jól teljesíteni. A tabella élén állni ugyanakkor mindig nehezebb, mint hátulról feltörni, ezért pedig érdekes kérdés, hogy a Partenopei-nek van-e elég tartása az aktuális pozíció megőrzéséhez. 

Az AC Milan az utóbbi években már jobban hozzászokott ahhoz, hogy fontos meccseket kell játszania, az igazán fontos találkozókon ebből fakadóan pedig mindig stabil teljesítményt nyújtanak. Megítélésem szerint Stefano Pioli együttese csökkenteni fogja lemaradását a Napolival szemben, mivel Paolo Maldini tevékenysége által a Rossoneri újra egy győztes alakulattá vált, ami az eredményekben és a mentalitásban is kiütközik rajtuk. 

Az Inter tekintetében érdemes megvizsgálni Lautaro Martínez helyzetét, aki nagyszerű játékos, azonban az argentin válogatottban betöltött szerepét össze sem lehet hasonlítani a Nerazzurrinál elfoglalt pozíciójával. A milánóiaknál majdnem akkora súlya van, mint Leo Messinek a válogatottban, ennek nyomán pedig biztos vagyok benne, hogy ha fejlődése töretlen lesz, a 2026-os vb-n már sokkal jobb teljesítménnyel fog előállni. 

Romelu Lukaku annak idején nagy hibát követett el azzal, hogy eligazolt a Chelsea-be, mivel az Internél kiváló formát mutatott egy őt szerető és ismerő közegben, ami miatt távozása teljesen indokolatlan volt. Arra, hogy miért döntött mégis a klubváltás mellett, egyedül a neki felkínált, nagy összegű fizetés jelentheti a választ, ám egy labdarúgónál nem mindig ennek kellene lennie az elsődleges szempontnak. A gigászi bérek az egyik legfőbb okai annak, hogy manapság kevesebb egyértelmű klasszis van a futballban, mint az én időmben. 

Cristiano Ronaldo mindenekelőtt nagy tiszteletet érdemel eddigi pályafutása miatt, Szaúd-Arábiában pedig éppen azért keres majd ekkora összeget, mert az Al Nassr vezetői tisztában vannak vele, hogy milyen nagy értékeket képvisel. A Manchester Unitednél mindenesetre nem kellett volna belehelyezkednie az általa játszott áldozati szerepkörbe. Úgy gondolom, hogy CR7 ennél méltóbb módon is befejezhette volna karrierjét, megfelelve saját nagyságának, s nem kellett volna hagynia, hogy a provokációk ugyanolyan módon befolyásolják őt, mint korábban Lionel Messit. 

A fiatal tehetségek közül elsősorban Kylian Mbappét emelném ki, aki valósággal megőrjíti a védőket, s olykor egészen földöntúli dolgokat csinál, mellette viszont ott van Erling Haaland is, aki korosztályának egyik legerősebb labdarúgója. Az elmúlt idényben Vinícius Junior is sokat fejlődött, akárcsak Federico Valverde, aki már évekkel ezelőtt is nagy potenciállal rendelkezett, azóta pedig félénkségét leküzdve a világ egyik legjobb középpályásává vált. 

Pelé rendkívül sokat jelentett nekem, és a teljes futballnak, mivel egy csodálatos és egyedülálló ember volt. Hatása messze túlmutat azon, hogy nyert három világbajnokságot, valamint, hogy ösztönös zseni volt, mivel személye szerte a világon megnyitotta a kapukat a fekete bőrű játékosok előtt, az általa képviselt szeretet és pozitivitás pedig mindenki számára példaértékű lehet. Siniša Mihajlović személyében egy nagyon közeli barátomat veszítettem el, aki az elmúlt években sokat szenvedett, családja azonban büszke lehet arra, amit hátrahagyott az utókornak. Nagyon remélem, hogy Gianluca Vialli képes lesz ismételten felépülni, mivel egy fantasztikus ember, én pedig nem szeretném, ha a labdarúgás világát még egy nagy csapás érné" – összegzett Seedorf.