Agnelli: "Megtiszteltetés volt a Juve elnökének lenni"

agnelli_6.jpgA mai nap folyamán tartják meg Torinóban a Juventus részvényeseinek rendes közgyűlését, melyen utoljára elnököl a Bianconeri november végén lemondó korábbi első embere, Andrea Agnelli, s vesz részt a leköszönő igazgatótanács, egyebek mellett Pavel Nedvěd és Maurizio Arrivabene. A testület első napirendi pontként, teljesítve a FIGC és a CONI követelését, elfogadta a klub költségvetési mérlegét, amit jelen állás szerint 238 millió eurós mínuszban hagy maga mögött az egykori vezetőség. 

Az eseményen, mely egyfajta hivatalos lezárását is jelenti az Agnelli-érának, az eddigiekben is számos felszólalás hangzott el, ezen sorát pedig éppen az egykori sportvezető nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy nagyon nehezen hozta meg a lemondásról szóló döntést, azonban ezzel együtt is tartja, hogy helyesen cselekedett, miközben óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy megadatott számára a Juventus irányítása. 

"Az elnöki posztról való lemondás egyáltalán nem volt könnyű döntés számomra, mivel amellett, hogy nagyon szeretem a Juventust, az elmúlt években rengeteget, s nagyon keményen dolgoztam az általunk elért rendkívüli eredményekért, a pályán, valamint azon kívül is. Ennek ellenére teljes nyugalommal hoztam meg a távozásról szóló határozatot, mivel továbbra is szilárd meggyőződésem, hogy a nevünkkel fémjelezett időszakban jó munkát végeztünk, amit egyébként a magunk mögött hagyott hetekben számos szakértő is megerősített különféle elemzésekben. 

Biztos vagyok benne, hogy a Juventus minden téren bizonyítani fogja létjogosultságát, azonban a magam részéről azt tartottam helyénvalónak a jelenlegi helyzetben, hogy egy lépést hátrébb lépek annak érdekében, hogy nevemet elválaszthassák a klubtól. Ez alatt azt értem, hogy el szerettem volna kerülni, hogy bárki is azt gondolhassa, hogy a Juventus által meghozott döntések és megtett lépések az én akaratom szerint történtek, vagy hogy az én megosztó személyem kondicionálta azokat.

A magam részéről csak és kizárólag jó és eredményes munkát tudok kívánni utódomnak, Gianluca Ferrerónak, valamint a Bianconeri új vezérigazgatójának, Maurizio Scanaviónak. A január 18-i részvényesi közgyűlésen további gondolatokat fogok megfogalmazni. Megtiszteltetés volt a Juventus elnökének lenni, hiszen ez a klub minden és mindenki felett áll. Fino Alla Fine."

Agnelli ezt követően reagált a részvényesek egyes, sportszakmai döntésekkel kapcsolatos kiritkáira is: "Mindig is meghallgattam az engem sújtó kritikákat, ennek alapján pedig csak azt mondhatom, hogy mikor minden jól megy, a nép megtapsol egy vezetőt, mikor viszont a dolgok rosszra fordulnak, a közvélemény hajlamos azonnal hibákat keresni az illető tevékenységében. Kitartok azon álláspontom mellett, hogy az általam irányított igazgatótanács mindig jól és kellő szakértelemmel látta el feladatait. Aki sportol, az azért teszi ezt, mert nyerni akar, mikor pedig döntünk egy játékos sorsáról, azt a csapat érdekeiért tesszük. Éppen ezért nem tudnék további szempontokat adni az olyan ügyekkel kapcsolatban, mint például Cristian Romero eladása. Mikor a védő nálunk volt, számos kritika érkezett hozzánk őt illetően, két évvel később pedig kár lenne kiindulnunk az argentin mostani teljesítményéből. Abban az időben Bonucci, de Ligt, valamint Chiellini is a keretünkben volt, Romero pedig miattuk csak távcsövön keresztül nézhette volna a pályát a szezonban."

Agnelli mellett az ugyancsak távozó Maurizio Arrivabene is beszélt bizonyos döntésekről: "Annak idején azért nem hosszabbítottunk Paulo Dybalával, mert a játékos követelései túlzottan magasak voltak, s évekre megkötötték volna a klub kezét pénzügyi tekintetben. Távozása után azért szerződtettük az egyébként az idei világbajnokságon is kiválóan játszó Ángel Di Maríát, hogy az itt töltött egy, vagy adott esetben több évében nevelje és mentorálja a keret fiatal tagjait. Fontosnak tartottuk, hogy az olyan tehetségeknek, mint Fagioli, vagy Miretti, élő, testközelben lévő inspirációforrást biztosítsunk egy ilyen klasszis által."