Több játékos állapota is aggasztja a klubot

chiesa_psg.jpgMint ismert, a Juventus elsőként január 4-én fog pályára lépni az újrainduló Serie A-ban a Cremonese ellen, s ugyan a jelzett dátumig még rengeteg idő van hátra, egyes futballisták állapota igencsak aggasztja az Öreg Hölgy mesterét, Massimiliano Allegrit, valamint a tréner alatt dolgozó szakmai stábot, ugyanis a szakemberek nem tudják, hogy a szóban forgó labdarúgóknak pontosan mennyi időt kell majd kihagyniuk különféle sérüléseik miatt. 

A torinóiak helyzetével kapcsolatban általában pontos információkkal szolgáló Romeo Agresti a minap arról írt, hogy az olasz rekordbajnok két, a világbajnokságról egyaránt annak korai stádiumában kieső játékosa, az amerikai Weston McKennie, illetve a szerb Filip Kostić a mai nap folyamán térnek majd vissza a Continassára, hogy megkezdjék a tréningeket, miközben utóbbi futballista honfitársa, Dušan Vlahović egy ideig továbbra is egyéni edzésmunkát fog végezni a továbbiakban. 

Federico Chiesának szintén több időre van szüksége a teljeskörű felépüléshez az előzetes várakozásokhoz képest, ugyanis a szélső az újságíró szerint kisebb húzódással küzd a jobb lábában, ami miatt nem is fog elutazni a Juve és az Arsenal Londonban megrendezendő, december 17-i barátságos mérkőzésére a kerettel. 

Ugyancsak rossz hírek láttak napvilágot a csapatkapitány Leonardo Bonucci tekintetében, aki tegnap délelőtt vizsgálatokon esett át a Bianconeri orvosi központjában, miután a védő a tegnapi edzésen fájdalomra panaszkodott. A felmérések egy kisebb gyulladást mutattak ki a veterán labdarúgó hosszú combközelítő-izmában, melynek következtében Bonuccinak mindenképpen pihenésre lesz szüksége, állapotát pedig tíz nap múlva értékelik ki ismét a szakemberek. 

A legnagyobb problémát természetesen változatlanul Paul Pogba helyzete jelenti, elvégre Agresti úgy tudja, hogy a francia felépülése még legalább egy hónapig fog tartani. A középpályás nemrég tért vissza Torinóba Miamiból, a napokban pedig ismét egyéni menetrendet követett, melynek lényegét az edzőtermi munka, az uszodai felkészülés, valamint a különféle terápiák adták. A klasszis esetében szerencsére nem merültek fel újabb gondok az eddigieken túl, a stáb azonban úgy döntött, hogy Pogbának ajánlott kitartania a műtét után megkezdett út mellett, még akkor is, ha ez késlelteti a pályára való visszatérését. 

Agresti végezetül az Öreg Hölgyre váró felkészülési meccsekről adott némi felvilágosítást, kijelentve, hogy a fekete-fehérek december 22-én a horvát HNK Rijeka alakulatával csapnak majd össze a Continassán, december 30-án pedig a belga Royal Standard de Liège fog Torinóba látogatni, ami várhatóan a csapat utolsó barátságos mérkőzése lesz a bajnoki nyitány előtt.