Paratici Haalandot, Donnarummát, és Tonalit is figyelte

haaland_1.jpgAz immár egy hete kirobbant számlahamisítási ügy dokumentumai között a Juventus után vizsgálódó olasz állami szervek, ekképp többek között az Pénzügyőrség, azaz a Guardia di Finanza emberei számos, visszaélésekre nem utaló, azonban a szurkolók számára érdekes dokumentumot is találtak a Bianconeri mindenkori átigazolási politikájával, illetve a klub korábbi kiszemeltjeivel kapcsolatban, melyekből kiderül, hogy az Öreg Hölgy számos, végül le nem igazolt kiválóságot is figyelt az elmúlt években. 

Az ügyészség által nemrég a nyilvánosság számára is elérhetővé tett dokumentumokból kiderül, hogy a fekete-fehérek már régebb óta figyeltek néhány, már akkor is ígéretesnek tartott ifjú tehetséget, miközben Fabio Paratici olyan futballistákra is szemet vetett, akik később valóban igen közel kerültek a torinóiakhoz, vagy a klub akár meg is szerezte őket – igaz, nem akkor, mint azt eredetileg tervezte. 

Paratici – akinek a hatóságok ekkor már figyelték levelezését és telefonbeszélgetéseit – 2019 novemberében egy meglehetősen érdekes e-mailt küldött beosztottjának, s a Juventus mostani sportigazgatójának, Federico Cherubininek, valamint az akkoriban még a fekete-fehérek játékosmegfigyelőjeként dolgozó Claudio Chiellininek (Giorgio Chiellini ikertestvérének), melyben több, lehetséges célpontot jelentő játékos nevét is megemlítette. 

"Fiatal játékosok, akiket nyomon kell követni: Haaland, Malen, Zaniolo, Kulusevski, Tonali, Kumbulla. Milikre és Donnarummára szintén érdemes lesz figyelni, mert 2021-ben lejár a szerződésük."

Mint ismert, Dejan Kulusevskit 2020 januárjában valóban megszerezte a klub (az utólag jelentősen túlárazottnak vélt) 35+9 millió euróért cserébe, Paratici pedig annyira nagyra tartotta a svéd támadót, hogy két évvel később immár a Tottenham Hotspur kötelékében is szerződtette őt, míg Arkadiusz Milik 2020-ban végül az Olympique Marseille alakulatánál kötött ki a Napoli után, az Öreg Hölgy pedig végül csak idén nyáron hozta kötelékébe a lengyel támadót. 

A fent említett nevek közül Gianluigi Donnarummát valóban sokáig követte az olasz rekordbajnok, ám a kapus hosszas huzavonát követően nem a torinóiakhoz, hanem a PSG-hez szegődött, míg Sandro Tonali az AC Milan, Marash Kumbulla az AS Roma, a holland Donyell Malen pedig a Borssia Dortmund labdarúgója lett, miközben Nicolò Zaniolo változatlanul a Farkasok alkalmazásában áll, s gyakorlatilag nincs olyan átigazolási időszak, mikor a sajtó ne boronálná őt össze a Zebrákkal. 

A legérdekesebb történet természetesen Erling Haalandé, aki legalább 2018 óta a fekete-fehérek célpontjai között volt, azonban mikor édesapja és képviselői felkínálták a Juventusnak az ekkor még a norvég Moldéban játszó későbbi klasszist, Paratici csak az U23-as együtteshez igazolta volna le őt, amit a center és környezete magától értetődő módon rögtön visszautasított. 

Haaland ezt követően az RB Salzburghoz igazolt, ahol aztán valósággal berobbant a köztudatba, s ahol 27 meccsen 29 gólt szerzett, miközben egyebek mellett mesterhármast lőtt a Bajnokok Ligájában is. 2020 januárjában a támadó végül nem az őt korábban visszautasító Juvéhoz, hanem a Borussia Dortmundhoz csatlakozott, ahonnan 89 meccset és 86 találatot követően végül a Manchester City-hoz állt tovább képességeihez mérten potom összegért, mindössze 60 millió euróért cserébe, az üzlet pedig tökéletesen bevált, ugyanis a még mindig csak huszonkét esztendős skandináv sztár a jelenlegi szezonban 18 meccsen 23 gólnál jár az angolok szerelésében, miközben piaci értéke 170 millió euróra emelkedett.