Paratici lehet a Juvét ért vádak kulcsfigurája

paratici_plusvalenza.jpg

Visszaélések sorozata 

Mint ismert, az olasz és a torinói ügyészség nagy erőkkel dolgozik a Juventust ért, számlahamisítással, valamint költségvetési csalással kapcsolatos vádak felgöngyölítésének érdekében, ezen nyomozati munka során pedig óhatatlanul felmerült a Bianconeri egykori sportigazgatójának, Fabio Paraticinek a neve is, akiről már évekkel ezelőtt súlyos állítások derültek ki egyes telefonbeszélgetések lehallgatását követően. 

Mint ismert, az ügyészség tegnap éjjel hivatalosan is vádemelést kért a Juventus 11 most leköszönő igazgatósági tagjára, mellettük azonban a jelenleg már a Tottenham Hotspurnál tevékenykedő Paraticit is beidézték a bíróságra, ugyanis a gyanú szerint az egykor még Beppe Marotta alatt dolgozó, majd önálló sportigazgatói munkát végző szakember oroszlánrészt vállalt a könyvelés egyensúlyba hozásáért kivitelezett, állítólagosan túlzott értékű, vagy ekként feltűntetett átigazolások tető alá hozásában. 

Az olasz Pénzügyőrség, azaz a Guardia di Finanza emberei már korábban lefoglalták Paratici egykori helyettesének, s a Juventus aktuális sportigazgatójának, Federico Cherubininek jegyzetfüzetét, melyben utóbbi arról írt, hogy a volt főnöke által illegálisan bejegyzett alaptalan tőkenyereség azonnali haszonnal jár a Bianconeri számára, valamivel később, 2021 júliusában pedig a szakember egy, a hatóságok által rögzített hangfelvételen elismerte, hogy Paratici ügyeskedései túlzóak, s voltaképpen teljesen törvénytelenek is voltak. 

A vád szerint az egykori igazgató azzal indokolta döntéseit, hogy az egyes futballisták valós piaci értékét a gyakorlatban lehetetlen lenne megbecsülni, ezért pedig egy pár milliós csereügylet kapcsán senki sem gyanakszik majd szabálytalanságokra. Mint ismert, Paratici előszeretettel folyamodott ilyen átigazolási megoldásokhoz regnálása alatt, melyeket elsősorban a vizsgálatban szintén érintett Atalanta és Genoa alakulataival folytatott le (többek között Dejan Kulusevski, vagy Cristian Romero kapcsán), de a Barcelonával kötött, s az annak idején a nyomozás kiindulópontját adó Arthur-Pjanić csere is a hatóságok látókörébe került. 

A jelentés szerint az érintett nyomozati szervek úgy vélik, hogy a Juventus összességében mintegy 70 millió eurós pluszbevételre tett szert Paratici ügyeskedéseinek köszönhetően, ami alatt a vádiratok nem csupán a mesterségesen felfújt piaci értékeket, hanem a játékosok bérének fű alatt való kifizetésével való trükközést, illetve az egyes labdarúgók ügynökeivel kiállított hamis számlákat is megemlítik. 

Cherubini: "Fabio túl messzire ment" 

cherubini_juve_2021_750x450.jpgA La Gazzetta dello Sport témában írt tegnapi cikke ugyancsak arra utal, hogy a visszaélések kiötlője és fő végrehajtója Paratici lehetett, mivel Cherubini az ANSA hírügynökség jelentése alapján a fent említett, 2021 júliusi kihallgatáson több szempontból is terhelő vallomást fogalmazott meg volt főnökével szemben. A sportigazgató ebben arról beszélt, hogy "Fabióval egyszerűen nem lehetett szót érteni. Amíg Beppe Marotta a klubnál volt, addig képes volt megfékezni őt, ám az ő távozását követően Paratici korlátlan felhatalmazást kapott a klubvezetéstől. Mindez azt eredményezte, hogy Fabio egy szép reggelen gondolhatott egyet, s beírhatott a költségvetésbe 20 millió eurót kitevő pluszbevételt, anélkül, hogy bárkinek is kifogásai lettek volna ezzel kapcsolatban.

A magam részéről többször mondtam neki, hogy túlzásba visszük a dolgokat. Úgy értem, hogy Fabio papíron mindent legálisan tett, azonban kétségkívül túl messzire ment. Ilyenkor mindig azt felelte, hogy nekünk ez nem számít, mivel ha csupán 4, vagy 10 millió euróval ügyeskedünk, akkor nem érheti szó a ház elejét. Szerencsére, a nyomozati szervek első [2021-es – a szerk.] vizsgálatait követően abbahagytuk a hasonló módszerek alkalmazását" – összegzett Cherubini. 

A korábbi vádak szerint a Juventus 2019-ben 126 millió eurónyi, 2020 júliusában pedig 166 millió eurónyi tőkenyereséget könyvelhetett el, melynek legjavát alaptalan bevételek tették ki, amit az is megmutat, hogy az első vizsgálatok után, azaz 2021 nyarán már csak 29 millió euróra rúgtak a klub hasonló mutatói. A CONSOB tudomása szerint a klub ezen években egyértelműen törvénytelenül járt el, miközben súlyos visszaéléseket követett el a keret labdarúgóinak fizetését illetően is, hiszen miközben a Covid-válság alatt a Zebrák azt kommunikálták, hogy a játékosok akár négyhavi bérükről is lemondtak a helyzet javításának érdekében, a valóságban az érintett futballisták mégis megkapták fizetésüket, azonban ezt a fejesek csak feketén adták át nekik, hogy pozitívabb költségvetési mérleget adhassanak ki az aktuális pénzügyi évek végén. 

Olasz sportminiszter: "A Juventus esete csupán a jéghegy csúcsa"

andrea-abodi.jpgUtóbbi visszaélés egyébként Ludovico Morello bíró szerint sokkal súlyosabb lehet, mint a bevételekkel való trükközés, ugyanis utóbbival ellentétben a fizetésekre jóval könnyebb kézzelfogható bizonyítékot találni, miközben az olasz kormány sportminisztere, Andrea Abodi arról értekezett, hogy a Juventus elleni vizsgálat nagy valószínűséggel csak a jéghegy csúcsát jelenti, ugyanis több más klub is érintett lehet az ügyben. 

"A Juventus esete csupán a jéghegy csúcsa egy olyan ügyben és egy olyan jelenséget illetően, melyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Nagy a valószínűsége annak, hogy nem a Bianconeri az egyetlen klub, ami törvénytelenségeket követett el, ezért pedig itt az ideje annak, hogy utánajárjunk a dolognak, s közelebbről is megvizsgáljuk a helyzetet, mivel vannak olyan együttesek, melyek végig tisztességesek jártak el, s vannak olyanok is, melyeknek esetében teljesen nyilvánvaló, hogy finoman szólva is a szabályok önálló értelmezéséről beszélhetünk" – idézte Abodi szavait az ANSA hírügynökség. 

"Ez természetesen hatalmas problémát jelent, mivel az egyenlő versenyhez való jogon esett csorba. A sportszakmai autonómiát persze minden esetben garantálni kell, azonban a pénzügyi jelenségeket kötelességünk ellenőrizni, elemezni, értékelni, továbbá szükség esetén a kellő eszközök bevetésével szankcionálni. Remélem, hogy a szóban forgó szabálytalanságokat képesek leszünk a futballrendszeren belül áthidalni, elejét véve ezzel a hasonló törvénytelenségeknek" – összegzett a miniszter.