Trezeguet: "Ha a Juventus hív, visszatérek"

trezegue_about_return.jpgA Bianconeri egykori francia klasszisa, David Trezeguet a minap hosszabb interjút adott az olasz médiának a klubnál kirobbant botránnyal kapcsolatban, leszögezve, hogy a fekete-fehérek már régóta komolyabb gondokkal küzdöttek, ami miatt a mostani fejlemények nem feltétlenül meglepőek, emellett pedig arról is beszélt, hogy ha neve felmerülne az új igazgatótanács kapcsán, nagy örömmel térne vissza a Zebrák kötelékébe. 

"Tíz esztendőt töltöttem a Juventusnál játékosként, kiállva a klub mellett az igazán nehéz időszakokban is, majd ezt követően újabb hét évig munkálkodtam Torinóban az Agnelli-család márkanagyköveteként. Ezen időszak alatt nagyon szoros kapcsolatot alakítottam ki a Bianconerivel, s az együttest körülvevő emberekkel, azonban 2021-ben úgy döntöttem, hogy lemondok a fekete-fehéreknél vállalt szerepkörömről, s elvégzem a sportigazgatói tanfolyamot, hogy a labdarúgás egy másik oldalát is megismerhessem" – kezdte mondanivalóját a La Gazzetta dello Sport kérdésére. 

"A Juventus számomra mindig is az otthon szinonimája lesz, ezért pedig most is nagy figyelemmel kísérem a kibontakozóban lévő eseményeket. A klubnak most számos tekintetben meg kell találnia a helyes megoldást a fennálló problémák orvoslására, azonban az öltöző még a 2006-os válság idején is képes volt egységes maradni, még annak ellenére is, hogy sportszakmai szempontból nagyon nehéz évek vártak az együttesre. Most más embereknek kell vállalniuk a felelősséget, s megoldani a helyzetet, azonban ami engem, valamint egykori társaimat illeti, mi mindig szívesen segítünk az Öreg Hölgynek. Ha a klubnak szüksége lenne rám, azonnal rendelkezésre állnék. 

Úgy vélem, hogy bizonyos szempontból hasonló szituációról beszélünk, mint 2006-ban, én azonban akkor is a maradás mellett döntöttem, mivel a klub nehézségeit látva ezt éreztem kötelességemnek. Az alakulat számos meglepő döntést hozott az elmúlt években, gondoljunk csak a szakvezetők folytonos váltogatására, hiszen a vezetőség előbb elküldte Max Allegrit Maurizio Sarri kedvéért, akinek helyére mindössze egy idény után Andrea Pirlót nevezték ki, hogy aztán visszatérjenek Allegrihez. Ez persze csak a gondok egyik fele, mivel először úgy tűnt, hogy a fejesek a fiatalokra akarnak építeni, aztán pedig mégis tapasztaltabb labdarúgókat hoztak a gárdához. Ilyen koncepciótlanság mellett nem csoda, hogy a győzelmek is elmaradtak. 

A vezetőség lemondása szerintem elsősorban egy adminisztratív és bürokratikus kérdés, amire az ismert helyzet miatt szüksége volt a klubnak. Andrea Agnelli rendkívüli munkát végzett az elmúlt évtizedben, hiszen új otthont teremtett a Juventusnak az Allianz Stadium megépítése által, valamint létrehozta a női csapatot és a Next Gent is. Most John Elkann-nak kell a kezébe vennie a gyeplőt, akinek időt kell adnunk ahhoz, hogy megszokja új szerepkörét, elvégre nem lehet kérdés, hogy az igazán fontos dolgokról ezentúl ő fog döntést hozni. 

Megítélésem szerint a Bianconerinek elsősorban a Bayern München modelljét kéne alapul vennie, a német klub pedig számomra is hatalmas példa az ott lévő szakértelem, felkészültség, munkamorál, valamint a kiemelkedő menedzselési képességek miatt. Tanulmányaim során lehetőségem volt megismerni a Bayernnél folyó tevékenységet, a legszimpatikusabb dolog pedig talán az volt, hogy a müncheniek becsben tartják legendáikat, s sok esetben fontos szerepkörökkel látják el őket, miközben alapvetően is tiszta elképzelésekkel rendelkeznek, és egy nagyon komoly projektet igyekeznek megvalósítani. 

Az elmúlt napokban olyan személyek kerültek szóba az Öreg Hölgy potenciális vezetőségi tagjaival kapcsolatban, mint Alessandro Del Piero, Giorgio Chiellini, Gianluigi Buffon, vagy Claudio Marchisio, akik mind nagyon sokat tettek a Juventusért, ami miatt megérdemelnék, hogy komolyabb szerepet kapjanak a klubnál. A felsorolt legendák más-más területekhez értenek, s különböző pozíciókban lehetnének igazán eredményesek, ám mivel mindegyiküknek megvannak a maga erényei, kétségkívül hasznosak lennének az együttes számára. 

Úgy gondolom, hogy aki vezető szerepben kíván visszatérni egykori sikereinek helyszínére, annak menedzserként is fel kell készülnie a rá váró kihívásokra. Senki nem élhet meg azokból az eredményekből, amiket játékosként elért, én pedig éppen ezért igyekeztem különféle tanfolyamokkal képezni magam, s tágítani látókörömet. Véleményem szerint a Juventus márkanagyköveteként jó munkát végeztem, mivel a csapat ismertsége egyre csak növekszik, így pedig, ha szükség lenne rám, gondolkodás nélkül visszatérnék a Bianconerihez. Erősen hiszek abban, hogy a korábbi legendáknak szerepet kell kapniuk alakulataiknál, s bár e tekintetben másoknak kell dönteniük, alapvetően hasznos tagja lehetnék az újonnan felálló igazgatótanácsnak, mivel nagyon alaposan ismerem a Zebrákat. Ha a Juventus hív, visszatérek" – összegzett Trezeguet.