Moggi: "A Juve a futball nagy szereplőinek játékszere"

moggi_about_resignations.jpgAndrea Agnelli és a teljes klubvezetés hirtelen lemondását követően a futballszerető nagyközönség soraiból, némileg érthető módon sokat igyekeztek párhuzamot vonni a Juventus körüli mostani események, valamint a 2006-os calciopoli között, ami miatt a tizenhat évvel ezelőtti események egyik kulcsfigurája, Luciano Moggi is szükségét érezte annak, hogy megszólaljon a témában. A Bianconeri egykori legendás vezérigazgatója egy friss interjúban elsősorban az őt érő meglepetésre fektette a hangsúlyt, ezt követően pedig elmélkedett a klubra kiszabható büntetések súlyosságáról, illetve Alessandro Del Piero lehetséges visszatéréséről is. 

"Agnelli bejelentése nagyon meglepett, mivel a tőzsdepiac jelen pillanatban is nyitva van, egy ekkora horderejű határozatot pedig általában akkor hoznak nyilvánosságra, mikor a tőzsde zárva van, hogy ezzel is minimalizálni tudják a klub várható pénzügyi veszteségét. Annak, hogy a klub régóta napirenden lévő közgyűlését korábban kétszer is elhalasztották, nyilvánvalóan nyomós oka kellett, hogy legyen, a legfőbb indok eredetileg pedig véleményem szerint az volt, hogy senki sem szerette volna elfogadni a 2022-es költségvetést" – fogalmazott a Radio Bianconera adásában. 

"Az igazgatótanács összetétele rövid távon biztosan jelentős változáson esik majd át, mivel a lemondások magától értetődő módon visszavonhatatlanok, a régi arcok pedig nem térhetnek vissza a bársonyszékbe. Maga a klub véleményem szerint legfeljebb egy súlyosabb pénzbüntetést kockáztathat, azonban nincsenek pontos információim arról, hogy mik zajlottak a Juventus berkein belül, ezért pedig csak reménykedni tudok abban, hogy a vezetőség, illetve az érintettek nem követtek el súlyosabb bűncselekményeket. 

Egy dolog biztosan az Öreg Hölgynek kedvez, ez pedig az edző személye, ugyanis Max Allegrinek még két évre szóló szerződése van, ráadásul opciós joggal, ami miatt a mester idén még kevés kockáztatással is nagy eredményekre vezetheti a csapatot, miközben senki sem fog elégedetlenkedni a játék képe miatt. A CONSOB természetesen súlyos pénzbírságot róhat majd ki a Juventusra, azonban ez a klub már régóta a futball igazán nagy szereplőinek játékszere lett, ebből fakadóan pedig még akkor is találhatnak terhelő dolgokat az együttesre nézve, ha alapvetően nehéz lenne bizonyítani az egyértelmű bűnösséget. 

Ez nem a megfelelő időpont arra, hogy az Európai Szuperligáról, vagy más, ezzel összefüggő dolgokról értekezzünk, mivel a Juventus nagyon nehéz helyzetbe került, miközben számos olyan ember van, aki szívből utálja a Bianconerit, ezért pedig megpróbálja majd kihasználni a jelenlegi állapotokat. Hogy kik lehetnek majd az új vezetőség tagjai? Sokan azt akarják, hogy Alessandro Del Piero térjen vissza valamilyen formában, a jövő és a múlt összekötésének jelképeként, azonban az egykori támadó nem sok mindent tudna megoldani a nehézségek közül, mivel most valódi problémákról van szó, amiket nem lehet látszatintézkedésekkel orvosolni. Őszintén szólva nem tudom, hogy pontosan kik irányítják majd a Juvét a jövőben, holott most ez tűnik a legégetőbb kérdésnek" – összegzett Moggi.