Allegri: "Továbbra is a munkára kell koncentrálunk"

maxi_vs_milan.jpgMint ismert, a Juventus vezetőségének lemondását követően többekben felmerült, hogy Andrea Agnelli elnököt és az igazgatótanács többi tagját a Bianconeri vezetőedzője, Massimiliano Allegri is követheti, az Exor fejének számító John Elkann tegnap este egyértelműen leszögezte, hogy az új fejesek nem gondolkodnak a tréner menesztésében, akiben továbbra is a sikerek zálogát látják, s aki felé teljes bizalommal fordulnak, akárcsak elődjeik. 

Elkann szavait követően egy rövid interjú keretein belül maga Max Allegri is kifejtette álláspontját a kialakult helyzetről, köszönetet mondva a holdingvállalat irányítójának a róla szóló szavakért, valamint kijelentve, hogy a csapattal karöltve innentől fogva is azon dolgozik majd, hogy elérje azokat az eredményeket, melyeket Agnelli és társai szerettek volna látni a pályán. 

"Mindig nagyon pozitív dolog azt érezni, hogy a részvényesek melletted vannak, s közel állnak hozzád, ezért pedig szeretném megköszönni John Elkannak az engem érintő szavakat. A munka, a szenvedély, valamint a győzelmek által fémjelezett elmúlt években mindig számíthattam Andrea Agnelli támogatására, akihez egyértelműen baráti kapcsolat fűz, ez pedig nem is fog megszűnni elnökségének végeztével. 

Andrea és John tagadhatatlanul referenciapontoknak számítanak a Juventus univerzumában. Nekünk, vagyis az Öreg Hölgy keretének, s nekem, a csapat mesterének továbbra is a pályán végzett napi munkára kell összpontosítanunk, hogy elérjük azokat az eredményeket, amiket mindannyian óhajtunk, s melyeket klubunk mindenkori vezetősége is látni szeretne az alakulattól."

Romeo Agresti információi szerint az elmúlt tizenkét évben a szurkolók elsősorban Andrea Agnelli klubjának drukkolhattak, a Juventus irányításáért ezentúl azonban informálisan mindenképpen John Elkann lesz felelős. Az újságíró megerősítette, hogy az Agnelli által irányított csapatot ideiglenesen leváltó új vezetőség 2022. december 27-én dönt majd a 2022. június 30-i pénzügyi jelentés elfogadásáról, míg az immáron végleges igazgatótanács kinevezésére 2023. január 18-án fog sor kerülni.