HIVATALOS: Lemondott a Juventus vezetősége

juve_vezetoseg.jpgA ma éjjeli órákban, miközben a világ a labdarúgó vb keretében megrendezett Portugália-Uruguay mérkőzéssel volt elfoglalva, nem várt, s minden tekintetben óriási horderejű fordulat következett be a Juventus életében, ugyanis Romeo Agresti, Giovanni Albanese, Fabiana Della Valle, Gianluca Di Marzio, s mindenekelőtt Fabrizio Romano is arról számoltak be, hogy a Bianconeri teljes vezetősége, ekképp Andrea Agnelli elnök, Pavel Nedvěd alelnök, Maurizio Arrivabene vezérigazgató, illetve a klub igazgatótanácsának több tagja is lemondott a testület ma esti, rendkívüli közgyűlése előtt, mely ekképp elhalasztásra került. Az értesüléseket a Bianconeri mintegy fél órával később terjedelmes nyilatkozatban erősítette meg. 

Romano hírei szerint ezzel véget ért Andrea Agnelli elnökként töltött időszaka, míg Della Valle arról értekezett, hogy a döntésre a PRISMA fedőnév alatt futó, korábban sokak által lényegtelennek vélt nyomozás miatt került sor (melyet a Juve közleménye lényegében el is ismert), ugyanis az olasz ügyészség által vezetett vizsgálat súlyos csorbát vétett az elnök és a vezetőség pozícióján és presztízsén, ami miatt a fejesek szinte kivétel nélkül benyújtották lemondásukat, melyet már napokkal ezelőtt jeleztek az érintett nyomozati és bírósági szerveknek. 

A bejelentés értelmében az új igazgatóságot várhatóan januárban nevezik majd ki, eddig pedig a lemondását szintén benyújtó Maurizio Arrivabene vezeti majd át a klubot az átmeneti időszakon egyfajta ügyvezető elnökként (a szakember ugyanakkor hivatalosan eddigi pozíciójában marad), összhangban a vezetőség, illetve a részvényesek döntésével. A La Gazzetta dello Sport eközben arról írt, hogy mivel a számlahamisítási ügy kivizsgálásával megbízott olasz szervezet, a CONSOB kérésére a Juventus az eredeti, november 23-i dátumról december 27-re halasztotta a részvényesek közgyűlését, Agnelli és társai a két dátum közötti időpontot látták a legmegfelelőbbnek a távozás bejelentésére. 

A Bianconeri közleménye mindemellett arra is kitért, hogy Arrivabene ügyvezető elnökké való megtételével a klub új vezérigazgatója Maurizio Scanavino lehet, aki Romeo Agresti szerint az Exor fejének, John Elkannak fontos bizalmasa és jobbkeze, ekképp pedig nagy segítségére lesz majd a klubnak az új vezetőség felállításában és az átmeneti időszak megfelelő menedzselésében. 

Ugyan a jövővel kapcsolatban mindeddig nem sok hír látott napvilágot, Marco Conteiro máris belengette, hogy Elkann tervei alapján az Öreg Hölgy tiszteletbeli elnöke adott esetben akár Alessandro Del Piero is lehet majd, miközben Giorgio Chiellini és Gianluigi Buffon várhatóan rövid időn belül vissza fognak térni az együtteshez, immár vezetőségi szerepkörben. 

Mint ismert, Andrea Agnelli tizenkét éven át, 2010 májusa óta irányította a Juventust, s bár az üzletember és sportvezető nevéhez köthető a klub egyik legsikeresebb, számos trófeát és két BL-döntőt hozó korszaka, azonban az elmúlt években sokak szerint korántsem irányította megfelelően a Bianconerit, ugyanis az ultracsoportokkal való viták, a címer puszta logóra való lecserélése, az Európai Szuperliga melletti kiállás, valamint a látszólag az elnök bukását hozó számlahamisítási ügy mind arról tanúskodtak, hogy eljött a változás ideje, ami mellett egyes csoportok immár évek óta kardoskodtak a közösségi médiában és a stadion környékén megrendezett kisebb demonstrációk formájában.