Paredes távozhat, Iling-Junior hosszabbít

sij.jpgA La Gazzetta dello Sport tegnapi számának beszámolója szerint jelen pillanatban könnyen elképzelhető, hogy a Juventus argentin középpályása, Leandro Paredes nem marad a csapat kötelékében a mostani idényt követően, ugyanis azáltal, hogy a Bianconeri nem kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, a klubnak többé nem kötelező megvásárolnia a gárdánál csak kölcsönben szereplő labdarúgót. 

A legnagyobb olasz napilapnál úgy tudják, hogy az Öreg Hölgy ennek alapján szabadon eldöntheti, hogy az évad végén visszaküldi-e Paredest a PSG-hez, mivel helye korántsem biztos Nicolò Fagioli és Fabio Miretti berobbanásával, továbbá Paul Pogba visszatérésével, miközben relatíve magas, 22,6 milliókat + bónuszokat kitevő vételára, illetve tetemes, 7,5 millió eurós fizetése is valószínűtlenné teszi a rá vonatkozó opció érvényesítését. 

Fabrizio Romano mindeközben arról írt, hogy az Öreg Hölgy immár csupán egy lépésre áll attól, hogy szerződést hosszabbítson tehetséges angol szélsőjével, Samuel Iling-Juniorral, akinek aktuális kontraktusa 2023 júniusában járna le a Zebráknál. A transzferguru szerint a vezetőség érzései nagyon pozitívak a helyzettel kapcsolatban, az elkövetkezendő hetekben pedig tovább folytatódnak majd a tárgyalások a teljes megegyezés érdekében. 

A La Gazzetta dello Sport nem csupán a lehetséges távozókról, hanem az esetleges érkezőkről is komolyabb híreket osztott meg, ugyanis az újság arról számolt be, hogy a fekete-fehérek a nyáron mindenképpen szeretnének egy ballábas középhátvédet igazolni, ugyanis ezt a szerepkört mind a mai napig nem tudták teljesen lefedni Giorgio Chiellini távozása után. 

A milánói lap szerint a klub első számú kiszemeltje az RB Salzburg mindössze huszonegy esztendős szerb védője, Strahinja Pavlović lehet, akit a Juventus már régebb óta követ, s aki az idei szezonban nyújtott kiemelkedő teljesítményével még inkább meggyőzte az alakulatot megszerzésének kifizetődő mivoltáról. A Gazzetta úgy tudja, hogy a 20 millió euróra taksált labdarúgót az együttes scoutjai közelről is megfigyelik majd a szerb válogatott világbajnoki csoportmeccsein, ennek alapján pedig elképzelhető, hogy a nyáron határozottabb lépéseket tesznek majd szerződtetéséért.