Pellegrini: "A Bundesliga teljesen más, mint a Serie A"

pellegrini_frankfurt.pngA Juventus olasz labdarúgója, a jelenlegi szezont kölcsönben az Eintracht Frankfurt együttesénél töltő Luca Pellegrini a minap terjedelmes interjút adott az itáliai sportsajtónak, melynek keretében beszélt a német klub eddigi meneteléséről, a váltás nehézségeiről és kihívásairól, Max Allegriről, példaképeiről, továbbá az Öreg Hölgy szerepléséről is, leszögezve, hogy véleménye szerint a torinóiak el fogják érni legfontosabb céljaikat. 

"Az idei szezon sok szempontból egy új élményt jelent nekem, ám az, hogy csapatunk jól szerepel, s kiváló eredményeket ér el, rengeteget segít, mivel a labdarúgás világában a győzelem mindig egy fontos tényező ahhoz, hogy pozitív szemszögből tekinthess vissza karriered egy-egy szakaszára. A legnagyobb hatást az első napokban egyértelműen a mentalitás, illetve az olasz ligától való eltérések gyakorolták rám, hiszen a Bundesliga egy teljesen más pontvadászat, mint a Serie A, ahogy Németország is egy teljesen más ország, mint szülőhazám. Augusztus közepén történő megérkezésem után ez a helyzet azonnal nagy kihívás elé állított engem, ám mivel az idény hamarosan elkezdődött, viszonylag gyorsan be kellett illeszkednem, s meg kellett szoknom az új dolgokat a pályán, illetve azon kívül is" – fogalmazott az évad során mindeddig 10 meccsen pályára lépő balhátvéd a Tuttosport riporterének. 

"Németország mindenben más, még az ételekben, valamint az étkezések időpontjában is. Odahaza általában csak nyolc-kilenc óra körül szoktunk nekilátni a vacsorának, itt azonban már este hétkor ott ülünk az asztalnál, ám ez csak egy apróság a jelentősebb eltérésekhez képest. Emlékszem, hogy első BL-meccsünkön sima, 3-0-ás vereséget szenvedtünk a Sportingtól, viszont szurkolóink ennek ellenére is buzdítottak minket, s még a találkozó végén is állva tapsolták meg teljesítményünket, elsősorban azt, hogy kudarcunk ellenére 90 percen át törekedtünk a győzelem, vagy legalábbis egy némileg kedvezőbb eredmény kiharcolására.

Őszintén szólva ez volt az utolsó dolog, amire számítottam egy ilyen vereség után, mivel Olaszországban csak a sikert díjazzák a drukkerek, nem pedig a játékosok által megtett erőfeszítéseket. Ha otthon egy kudarcot követően kéne lekullognunk a gyepről, nagy valószínűséggel nem tapsolnának meg bennünket, sőt, leginkább csak füttykoncertre számíthatnánk a közönség részéről. Itteni tapasztalataim alapján úgy vélem, hogy egy-egy összecsapás jelentőségét és képét teljesen más nézőpontból is megvizsgálhatjuk ahhoz képest, ahogy azt általában tesszük. A német szurkolók rendkívül szenvedélyesek, s mély elkötelezettséget éreznek együttesük iránt, de mindig átérzik a vállunkon nyugvó felelősség súlyát. 

Mivel Oliver Glasner hozzám hasonlóan jól beszél angolul, szerencsére nem okoz gondot, hogy megértsük egymást az edzéseken, s hogy én is felfogjam a mester utasításait. A német nyelv elsajátítása ennél jóval nehezebb, különösen ilyen rövid idő alatt, ezért pedig néhány csapattársammal spanyolul szoktunk beszélni, ami egy jó kiindulópontot jelent az egymás közötti kommunikációban. Szakvezetőnket igen nehéz lenne összehasonlítani Max Allegrivel, már csak azért is, mert a Serie A alapjaiban tér el a Bundesligától, azonban a két tréner személyisége még ezzel együtt is rendkívül hasonló, mivel mindketten nagyon erős karaktervonásokkal bíró, szenvedélyes és karizmatikus embereknek számítanak. 

Csapatunk nagyon magas szinten áll, melyet az első perctől fogva érzékeltem, ez pedig részben annak köszönhető, hogy keretünket szinte csak kiemelkedő játékosok alkotják, ami miatt fennáll egy éles, azonban mégis baráti alapú, s mindenkit jobb teljesítményre ösztönző versenyhelyzet a Frankfurtnál. Társaim legjava erős mentalitással bír, ami megegyezik a német liga által megkövetelt hozzáállással, ahol a szurkolók sokkal jobban szeretik, ha egy döntetlennel végződő meccsen az eredmény 3-3, vagy 4-4 lesz az unalmasnak vélt 0-0 helyett. Itt, Németországban az a fő cél, hogy támadjunk és gólokat szerezzünk, s nem az, hogy egy találattal kevesebbet kapjunk, mint ellenfelünk. Az olasz futballban sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a taktikai kérdésekre, mint itt, a liga felfogása pedig alapvetően is túl konzervatív, miközben a Bundesliga nagy figyelmet szentel az újításoknak, s vezérlőelve mindig ugyanaz marad: minél több gólt kell lőni. A meccseknek ebből kifolyólag persze ritkán vannak egyértelmű esélyesei, ezért pedig általában igen fárasztó találkozókat kell megvívnunk, ami megköveteli azt is, hogy kondíció szempontjából mindig készen álljunk a bevetésre. 

Nem igazán értem, hogy egyes szakértők miért szeretnének összehasonlítani engem, valamint Filip Kostićot, mivel a szerbbel teljesen más jellemvonásokkal és erényekkel rendelkezünk, miközben még szerepkörünk is más: én hátvéd vagyok, ő pedig inkább egy szárnyvédőnek, vagy egy klasszikus szélsőnek tekinthető. Gyermekkorom legnagyobb bálványa Paolo Maldini volt, később pedig Marcelo, illetve a Tottenham Hotspurnál még balhátvédet játszó Gareth Bale váltak példaképeimmé. A mostani mezőnyből elsősorban a Milan klasszisát, Theo Hernéndezt kedvelem, a Bundesligában futballozó játékosok közül pedig legfőképpen a Bayern München oszlopos tagja, Alphonso Davies tölt el rajongással. 

Abszolút úgy vélem, hogy a Juventus innentől kezdve végig a helyes úton halad majd, mivel a Bianconeri egy nagyon erős csapat, melyben rengeteg jó futballista szerepel. Az idei év legnagyobb célja véleményem szerint az volt, hogy a gárda a legjobb négy között végezzen a bajnokságban, ami jelen állás szerint sikerülni is fog nekik. Az Öreg Hölgy háza táján újabban jól mennek a dolgok, s mivel én magam nagyra becsülöm korábbi csapattársaimat, nem csak labdarúgókként, hanem emberekként is, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb eljutnak majd arra a szintre, amit célul tűztek ki saját maguk számára" – összegzett Pellegrini.