Galeone: "Allegri megtalálta az utat, de Vlahovićtól több kell"

galeone_1.jpgMax Allegri korábbi mestere és mentora, a Juve belső ügyeiről gyakran nyilatkozó Giovanni Galeone a minap ismét hosszabb értékelést adott az Öreg Hölgy helyzetéről a La Gazzetta dello Sport munkatársának, ennek keretében pedig arról beszélt, hogy véleménye szerint a csapat trénerének sikerült visszavezetnie fiait a helyes útra, azonban a gárdán helyenként így is van mit javítani, miközben az olyan sztároktól, mint Dušan Vlahović, sokkal több kell a későbbiekben. 

"Jól ismerem Maxot, s éppen ez az oka annak, hogy soha sem mondtam le arról, hogy megmentheti ezt a szezont, mivel továbbra is kitartok korábbi véleményem mellett: ezt a helyzetet csak és kizárólag ő tudta volna megoldani. A csapat a nyolcadik helyről feljött a dobogó harmadik fokára, miközben a bajnokságnak még a felénél sem tartunk, ezen pedig szerintem nincs mit megmagyarázni" – fogalmazott az egykori szakvezető. 

"A Scudettóért folyó versenybe való visszatérést persze ezzel együtt is nehéznek látom, mivel nem gondolnám, hogy a Napoli 2023-ban lassítani fog eddigi tempóján, mellettük pedig az Inter is nagyon erős. Jelenleg még nagyon nehéz lenne jósolgatni az idény kimenetelével kapcsolatban, mivel ehhez meg kell néznünk, hogy a világbajnokság hogyan és milyen mértékben befolyásolja majd az évad második felét. 

Max alapvetően megtalálta az a receptet, ami a Juventus sikerességéhez kellett, ez pedig nem csak a játékrendszertől, vagy a védők számától függött, bár tagadhatatlan, hogy az újabban alkalmazott felállás messze a legjobb ennek a keretnek. Nagyon pozitívnak tartom, hogy a Lazio ellen egy olyan együttest láthattunk, mely 90 percen keresztül futballozott, s mely valódi egységben lépett fel a pályán. 

A Sasokkal szemben a Bianconeri igyekezett azonnal megszerezni a labdát, s rögtön támadásba lendült, még annak ellenére is, hogy a csapatban nem volt klasszikus irányító, ami miatt a labdarúgók nem is tudtak sokpasszos játékkal operálni. Ez a csapat már nem rendelkezik olyan futballistákkal, mint Pirlo, Khedira, vagy Barzagli, akik a maguk posztján hatalmas tanárok voltak, ahogy már Mario Mandžukić sem tartozik az együtteshez, holott a horvát egy igencsak labdabiztos csatárnak számított.

A mostani Juventus már nem bír olyan technikai képességekkel, mint a múltbéli gárdák, emellett pedig a meccseket sem képesek olyan határozottan koordinálni. Az Öreg Hölgy részéről ennek nyomán sokkal konkrétabb és kötetlenebb futballra van szükség, melynek egyik legfőbb képviselője jelenleg Adrien Rabiot, aki részben ennek köszönhetően a kezdőből is kirobbanthatatlanná vált. 

Leszámítva az elmúlt hetekben őt sújtó erőnléti gondokat, Dušan Vlahović továbbra sem tudta elérni az a minőségi ugrást, amit vártam volna tőle szerződtetésekor. A szerb tehetsége nyilvánvalóan nem lehet vita tárgya, ám ahhoz, hogy stabilan az Öreg Hölgy kezdőcsatára legyen, nagyon nagy fejlődésen kell keresztülmennie technikai szempontból, emellett pedig jóval higgadtabbá kell válnia jelenlegi énjénél. Egy szó mint száz: ennél sokkal több kell Vlahovićtól. 

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy Paul Pogba milyen formában tér majd vissza januárban, aki hónapok óta nem lépett pályára. Federico Chiesa mindenképpen kellemes meglepetés volt számomra, ám nagyon helyes, hogy Allegri az elmúlt találkozókon még csak csereként számolt vele, mivel egy ilyen súlyos térdsérülést követően mindenképpen időt kell adnunk egy játékosnak ahhoz, hogy visszanyerje legjobb formáját. Ha Ángel Di María egészséges, akkor elképesztően hasznos lehet a fekete-fehérek számára, viszont Maxnak az eddigi hiányzók visszatérése mellett másra is szüksége lenne ahhoz, hogy megerősítse a mostanság lefektetett alapokat. 

Ez alatt elsősorban a potenciális új igazolásokat értem: Allegrinek mindenképpen kellene még egy bal lábas középhátvéd, mivel Gleison Bremer jobb a hátsó alakzat közepén, Danilo pedig a jobb oldalon, már amennyiben a mester kitart a 3-5-2-es formáció mellett. Januárban persze nagyon nehéz megfelelő és minőségi labdarúgókat szerződtetni, a nyárra nézve azonban egy olyan futballista megszerzése lenne ideális húzás, aki nagyjából Kalidou Koulibaly tulajdonságaival rendelkezik. E tekintetben elsősorban a Salzburg ifjú védőjét, Strahinja Pavlović-ot emelném ki" – összegzett Galeone.