Tite: "Nem véletlenül válogattuk be a Juve védőit"

danilo_tite.jpgA jelenleg Torinóban tartózkodó brazil válogatott szövetségi kapitánya, Tite a minap hosszabb nyilatkozatot adott a torinói illetőségű Tuttosportnak, melyben bővebben beszélt arról, hogy miért hívta be a hamarosan kezdődő katari világbajnokságra szóló keretébe a Juventus három védőjét, azaz Alex Sandrót, Gleison Bremert és Danilót, emellett pedig beszélt a fenti játékosok képességeiről, s várható szerepükről is. 

"A brazil válogatottal kapcsolatban egyetlen fő irányelvünk van, ennek alapján viszont mindig a kiválóságra törekszünk. Jelen helyzetben egy világbajnokság áll előttünk, melyet a rendelkezésünkre álló legjobb kerettel kell megvívnunk, s a lehető legszínvonalasabb edzőtábort kell biztosítanunk játékosaink számára. Éppen ezért esett választásunk az Allianz Stadiumra és környékére, hiszen a Juventus edzőközpontjai első osztályúak, nem is beszélve a logisztikai létesítményekről. A hónap elején volt lehetőségem megtekinteni a Bianconeri és a PSG összecsapását, ezen alkalommal pedig én magam is meggyőződhettem arról, hogy jó döntés volt Torinót kijelölni a felkészülés helyszínének" – fogalmazott a tapasztalt szakvezető. 

"Büszke vagyok a keretünket alkotó labdarúgókra, elsősorban jellemükre, ennek alapján pedig a Juve védőit se véletlenül válogattuk be alakulatunkba. Tisztában vagyok vele, hogy Danilo mekkora tiszteletet vívott ki magának pályafutása során, úgy klubcsapataiban, mint a nemzeti együttesben, ami elsősorban professzionális hozzáállásának és magas fokú koncentrációjának köszönhető. Ha vannak is titkaim labdarúgóimmal kapcsolatban, azokat a köztünk fennálló kölcsönös tisztelet miatt szeretném megtartani magamnak. Danilóról csak annyit mondhatok, hogy személyében egy igazi profit ismerhettem meg, aki rendkívül magas felkészültséggel és egyedülálló fókusszal rendelkezik, emellett pedig a pályán is olyan kvalitásokkal bír, melyek páratlanná teszik őt a maga posztján, s melyeket senkinek sem kell bemutatni. 

Alex Sandro egy olyan játékos, akinél s fizikai fittség elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy jól teljesítsen a meccseken, azonban az utóbbi időszakban, mikor egy sorban szerepelt Danilóval és Bremerrel, minden alkalommal kiválóan futballozott. Gleisonról sokáig nem tudtam teljes képet alkotni, amiben bizonyára az is közrejátszott, hogy a háromvédős rendszer, melyben általában szeret kapott, nem igazán megszokott a brazil labdarúgásban. Mióta a Juventus leigazolta Bremert, s mestere négy-, vagy öt fős hátsó alakzatban alkalmazza őt, könnyebben kiértékelhettük tulajdonságait.

A szeptemberi, beilleszkedéssel töltött hónapot követően pontosan a felmérés miatt hívtam be őt a válogatotthoz, ahol az edzéseken, illetve a Ghána elleni találkozón is figyelemmel kísértem játékát. Védőnk egy igencsak higgadt középhátvéd benyomását keltette, s utólag maga is elismerte, hogy a debütálás ellenére egyáltalán nem volt ideges, miközben korához képest rendkívül érettnek tűnik, ami az ő posztján hatalmas erénynek tekinthető" – összegzett Tite.