Kean és Perin a Hellas Verona elleni meccsről

moise_kean_vs_verona.jpgA Hellas Verona elleni 0-1-es sikert követően Max Allegri mellett természetesen a Juventus bizonyos labdarúgói is tiszteletüket tették az olasz média kamerái előtt, ezúttal pedig a Zebrák egyetlen találatát szerző Moise Kean, valamint a születésnapját ünneplő Mattia Perin álltak a sajtó rendelkezésére. 

"Ez egy nagyon fontos győzelem számunkra, mivel sikerünk által folytathattuk jó sorozatunkat a bajnokságban. A világbajnoki szünetet követően mindenképpen ezen az úton kell majd tovább haladnunk, azonban még lesz egy nagy kihívást jelentő összecsapásunk a Lazio ellen, ahol szintén a legjobb tudásunk szerint kell majd futballoznunk" – fogalmazott Kean a Sky Sport Italia munkatársának. 

"Ma este a találkozó elején, valamint a vége felé is sok tér nyílt előttünk, a mester pedig a meccs előtt pontosan erre igyekezett felhívni a figyelmünket, kijelentve, hogy győzelmünk kulcsát éppen az jelentheti majd, hogy milyen hatékonysággal tudjuk kihasználni a megnyíló területekből adódó lehetőségeket. Allegri pontosan elmagyarázta nekünk, hogy milyen módon támadjunk majd a mélységből, s úgy vélem, utasításait végre is tudtuk hajtani, hiszen egyebek mellett a gól is egy ilyen helyzetből született. 

A nehéz pillanatokban is erősnek kell maradnunk, mivel nem mehet mindig jól nekünk, azonban hiszek abban, hogy ha kivárunk, előbb-utóbb a megfelelő pillanat is el fog érkezni számunkra. Ma este megmutattuk, hogy jó csapat vagyunk, hiszen jól védekeztünk, s legnagyobb helyzetünkből sikerült gólt szereznünk. Nem könnyű egymás után ennyi meccsen eredményesen szerepelni, azonban mindannyian arra törekszünk, hogy 100%-os teljesítményt nyújtsunk, ezzel életben tartva többet között bajnoki reményeinket is" – zárta gondolatait az olasz csatár. 

perin_vs_verona.jpg"Ha nyerünk egy meccsen, az a következő találkozón is győzelemhez segíthet bennünket. Tudtuk, hogy a mai egy nehéz meccs lesz, összességében véve mégis egy sportszerű mérkőzést vívtunk a Hellas ellen, mely természetesen nem volt mentes a szabálytalanságoktól, valamint az emberfogáson alapuló, nagy taktikai csatáktól sem. Mindenképpen meg akartuk szerezni a három pontot, megfelelő karakterrel, áldozatvállalással, valamint mentalitással pedig sikerült is elérnünk legfőbb célunkat" – jelentette ki Mattia Perin a Sky Sport Italia adásában. 

"Még mindig sok területen kell javulnunk, azok a pontok azonban, ahol jól teljesítünk, már fejlődésünk eredményeinek számítanak. Egy-egy meccs után alig várjuk, hogy visszatérjünk a gyepre, mivel mindannyiunkban ég a bizonyítási vágy a szezon további részével kapcsolatban. A Lazio ellen nem szabad hagynunk, hogy egy erősebb csapat megingassa hozzáállásunkat, ám ha ismét képesek leszünk ilyen elhivatottsággal futballozni, s 100%-os teljesítményt nyújtani, mindenkinek lehet félnivalója tőlünk. Ezzel ellentétben persze az is igaz, hogy ha nem tudjuk fenntartani a jelenlegi színvonalat, könnyedén sebezhetővé válhatunk, s bárki felveheti a harcot ellenünk. Az idény eddigi részében sajnos több ízben is megtapasztalhattuk ezt az érzést, s bár csak egy adott idő elteltével tudtunk tanulni hibáinkból, véleményem szerint még mindig jobb később rátérni a helyes útra, mintha sosem találtuk volna meg azt."

"Még mindig nem fogtam fel, hogy ma betöltöttem 30. életévemet, viszont mint sok minden máshoz, idővel ehhez is hozzá kell majd szoknom. Ma este talán felbontok egy üveg burgundit, s azzal ünneplem majd meg születésnapomat, valamint a csapat győzelmét. Az edzéseken igyekszem mindig úgy teljesíteni, hogy akkor is készen álljak a bevetésre, ha végül nem kerülök be a kezdőbe, mivel ha a szükség a pályára hív, nem kerülök nehéz helyzetbe. Annak ellenére, hogy az esetek többségében a kispadon foglalok helyet, a meccsek előtt mindig úgy teszek, mint ha én lennék a Juventus első számú kapusa, mivel ha a mester nekem szavaz bizalmat, nem kell különösebben felkészülnöm a játékra, emellett pedig ez a megközelítés a versenyszellemet is fenntartja bennem" – zárta szavait a hálóőr immár a DAZN riporterének.