A Juve figyeli Nuno Tavares helyzetét

nuno_tavares.jpgA Juventus prioritását a következő mercatók során minden bizonnyal a védelem széleinek megerősítése fogja jelenteni, főleg, hogy Alex Sandro és Juan Cuadrado a jelenlegi idény végén várhatóan el fogják hagyni az Öreg Hölgyet, ekképp pedig a klub már most elkezdetett azon gondolkodni, hogy mely labdarúgókkal tehetné acélosabbá a szóban forgó posztokat. 

Gianluca Di Marzio értesülései szerint a fekete-fehérek legújabb kiszemeltje nem más, mint az Arsenal kötelékébe tartozó, ám jelenleg kölcsönben az Olympique Marseille együttesében szereplő balhátvéd, Nuno Tavares, aki egyértelműen a francia gárda alapemberének számít, jó teljesítményének köszönhetően pedig több nevesebb alakulat érdeklődését is kivívta. 

A huszonkét esztendős, 18 millió eurót érő portugál futballista 2021-ben igazolt a Benficától az Ágyúsokhoz, akik egy szezont követően küldték őt Igor Tudor csapatához, ahol az évad eddigi részében 19 mérkőzésen kapott lehetőséget, s 3 alkalommal talált be az ellenfeleknek. Ugyan Di Marzio szerint nem valószínű, hogy a labdarúgó télen elhagyná a Marseille-t, a nyári átigazolási szezonra nézve mindenképpen jó opciót jelenthet majd az Alex Sandro utódját kereső torinóiaknak. 

A védőkkel kapcsolatban egy másik fontosabb hír is napvilágot látott nemrég, ugyanis a brazil válogatott szövetségi kapitánya, Tite nemrég kihirdette világbajnoki keretét, melyben a Bianconeri három játékosa, Danilo, Alex Sandro, valamint Gleison Bremer is helyet kapott, mely alkalomból a szakvezető elsősorban az Inter ellen is remekül játszó középhátvédet igyekezett méltatni: "Bremer a Torino és a Juventus kötelékében nyújtott kiváló teljesítményének köszönhetően kapott meghívót a tornára. Lehetséges, hogy korábban hibát követtünk el, mikor kihagytuk őt a kerethirdetések során, hiszen mindenképpen több figyelmet érdemelt volna, ám az a fontos, hogy most itt van, s minőségével tovább emeli a nemzeti együttes színvonalát."

Végezetül következzék egy értesülés Florian Plettenberg tollából, ugyanis a Sky Sport Deutschland munkatársa a minap arról értekezett, hogy a Zebrák szerb klasszisa, Dušan Vlahović egyáltalán nem szerepel a Manchester United listáján, elvégre a klub elsősorban egy tapasztaltabb centerben gondolkodna, s éppen ezért vette fel célpontjai közé a Bayern Münchennél idén kiemelkedő szezont futó Jean-Eric Maxim Choupo-Motingot.