Allegri: "Ma este jó volt látni a csapatot"

allegri_inzaghi.jpgA Juventus egy nehézkesen induló, azonban tétjében, hangulatában és szellemiségében mindenképpen a régi időket idéző mérkőzésen, Adrien Rabiot és Nicolò Fagioli találatainak köszönhetően 2-0-ra diadalmaskodott az ősi rivális Interrel szemben a szezon első Derby d'Italiáján. A meccset követően természetesen a csapat mestere, Massimiliano Allegri is megtette a maga nyilatkozatát az olasz sportsajtó számára, melyben a siker okain túl szót ejtett egyes játékosainak teljesítményéről, s a jövőbeli célokról is. 

"A szezon elején még csak fél óra erejéig tudtunk jól játszani, most azonban már a meccsek nehéz pillanataiban is megálljuk a helyünket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy elértük teljesítményünk és fejlődési potenciálunk maximumát, viszont a ma látható szellemiség egyértelműen jó alapot képez számunkra, s nem utolsósorban az egyes találkozók színvonalán is sokat emel" – jelentette ki a DAZN munkatársának. 

"Az új felállás bizonyára több biztonságot ad nekünk, mint az eddig használt hadrendek, azonban a legnagyobb stabilitást egy olyan csapat, s annak játékosai nyújtják, akik hajlandóak futni, segíteni egymást, a labda elé vetni magukat, illetve felfogni a mérkőzés kulcspillanatainak súlyát. Nagyszerű, hogy pár rosszabb meccset követően ismét le tudtuk győzni az Intert, s képesek voltunk megnyerni egy igazi rangadót. 

A vezetés megszerzését követően már mi is jól futballoztunk, a második félidőben pedig egyébként is elképesztő módon védekeztünk, amit az is mutat, hogy az egyetlen igazi kockázatot talán csak Lautaro Martínez lehetősége jelentette Rabiot gólja után. Ha ilyen hozzáállással játszunk, bármely csapat dolgát megnehezíthetjük, s bárkinek nehéz lesz bevennie kapunkat. Nagy erény, hogy az elvett találatot követően is rendezetten tudtunk védekezni, s jó volt látni, hogy a Juventus még mindig képes lelkesedéssel és sikeréhséggel játszani. 

Nyáron, mikor számos átigazolási hír röppent fel vele kapcsolatban, s mikor konkrét tárgyalások folytak bizonyos alakulatokkal, beszéltem Adrien Rabiot-val, s elmondtam neki, hogy a klubnál nagyra értékelik őt, ahogy én is kiváló játékosként tekintek rá, aki rengeteget fejlődhet a megfelelő iránymutatás mellett. Adrien az idei szezonban megmutatja, hogy ezen kijelentések nem voltak alaptalanok, amit az is bizonyít, hogy középpályásunk ma este a legnagyobbakhoz méltó módon állította magát a Juventus szolgálatába. 

Filip Kostić kiváló játékos, csakúgy, mint együttesem többi tagja. Ma tiszteletlenség lenne egyetlen futballistát kiemelni, ugyanis győzelmünket elsősorban a csapatmunkának köszönhetjük, megfűszerezve egy jó adag szerencsével, ám örök igazság, hogy ha megfelelő mentalitással játszol, akkor a szerencse sem fog elkerülni. Ma este mindenki kivette a maga részét a diadalból, még azok is, akik végül nem léptek pályára, s külön kiemelném az ezúttal is fantasztikus szurkolókat, akik varázslatos hangulatot teremtettek a meccsen. A srácok tudják, hogy most félre kell tennünk az egyéni célokat, a sérülésből visszatérők pedig ebben is nagy segítségünkre lesznek majd. Bízom benne, hogy Dušan Vlahović hamarosan ismét edzésbe fog állni, Leandro Paredes és Weston McKennie azonban már biztosan  velünk lesz holnap, míg Moise Kean keddtől fogva áll majd rendelkezésünkre. 

Nem tudom, hogy Nicolò Fagioli a közeljövőben helyet kaphat-e majd az olasz válogatottban, erről Roberto Mancinit kellene megkérdezni. Annak ellenére, hogy egyesek szeretik azt hangoztatni az Azzurriról, hogy nincsenek igazi reménységei, véleményem szerint a nemzeti együttes igenis rendelkezik feltörekvő fiatalokkal, s nem csak a Juventus keretéből, akiknek ettől függetlenül természetesen még sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy stabil alapemberek legyenek. Ha készítenénk egy listát az 1998 és 2004 között született reménységekről, mindenki megbizonyosodna e kijelentés igazságtartalmáról. Az olasz futball jó tartalékokkal bír ahhoz, hogy eredményesen nézhessen majd szembe az elkövetkezendő évek kihívásaival. 

A bajnokság még rendkívül hosszú, a mai siker ugyanakkor elégedettséggel tölt el bennünket. Ma este egy fantasztikus csapat ellen arattunk diadalt, holnaptól azonban már az év utolsó két meccsére kell gondolnunk, melyeket a Verona és a Lazio ellen fogunk megvívni, ezeket pedig mindenáron be kell húznunk, ugyanis egy vereséggel mindent lerombolnánk, amit ma felépítettünk. Ezt követően ki fogjuk értékelni az idény eddigi eseményeit, s mérlegre tesszük, hogy mit értünk el a mögöttünk álló hónapokban, górcső alá véve a rossz teljesítményeket is, elvégre nem lehet kérdés, hogy a Bajnokok Ligájában például borzasztó produkciót tettünk le az asztalra. 

Egyelőre teljesen felesleges lenne a Scudettóról beszélni, mivel számos remek csapat áll előttünk a tabellán, miközben minket még a negyedik helytől is két pont választ el. A Napoli kirívóan rendkívüli formát mutat a jelenlegi szezonban, emellett pedig senki sem tudhatja, hogy játékosaink milyen formában térnek vissza a világbajnoki szünet után, s hogy mindez milyen hatással lesz a csapat egészére. 

Legfőbb célunk továbbra is az, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, mivel egy győzelem miatt nem szabad azt gondolnunk, hogy minden problémánkat megoldottuk, s hogy innentől elengedhetjük magunkat. Továbbra is keményen kell munkálkodnunk, hiszen annak ellenére, hogy ma remek dolgokat vittünk véghez a pályán, még mindig sokat fejlődhetünk, ezért pedig egyszerre csak egy kis lépést szabad megtennünk, kalkulálva azzal, hogy csütörtökönként az Európa-ligában is ki kell majd futnunk a gyepre, ami miatt a sérülések magas számát is redukálnunk kellene" – összegzett az olasz szakember. 

A meccs összefoglalója: