Zakaria nem hagyja el a Chelsea-t

zakaria_chelsea.jpgMint ismert, a Chelsea szerdai, Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-meccsén a szezon során először a Juventustól kölcsönkapott svájci középpályás, Denis Zakaria is pályára léphetett, mi több, a kezdő tagjaként szereplő labdarúgó a 30. percben egyből gólt is szerzett a regnáló horvát bajnok ellen, ezzel beállítva a találkozó végeredményét. 

Bár az elmúlt hetekben számos pletyka röppent fel azzal kapcsolatban, hogy a londoni Kékek – nagyrészt új vezetőedzőjük, a Thomas Tuchel helyére kinevezett Graham Potter személyes véleménye miatt – nem fognak ragaszkodni Zakariához, akit akár már a januári mercato során is visszaküldenének Torinóba, a neki jutó lehetőséggel nagyszerűen élő játékos immár biztosan nem fogja elhagyni a Chelsea-t az idény végéig.

A londoni klub ügyeiben jártak Nizaar Kinsella, illetve a Juventushoz közel álló Romeo Agresti szerda este szinte egyidejűleg jelentették ki, hogy mivel Zakaria végre bemutatkozhatott a Chelsea-ben, miközben a szezon során már a Bianconeri kötelékében is szerepelt, biztosan nem távozhat egy harmadik klubhoz a télen, ezzel együtt pedig Kinsella szerint a fekete-fehérek nem is lennének hajlandóak visszavenni játékjogát az angoloktól, ami miatt egyértelművé vált, hogy a svájci az évad hátralévő részét is aktuális együttesénél fogja tölteni. 

A fő kérdést ennek nyomán most az jelenti, hogy a Chelsea aktiválja-e majd a futballista 28+5 millió eurós vételi opcióját a szezon végeztével. Bár ez még jelen állás szerint sem tűnik igazán valószínűnek, Kinsella információnak alapján Graham Potter a meccset követően személyesen is megdicsérte Zakaria produkcióját, aki még annak ellenére is magabiztos teljesítményt nyújtott, hogy hónapok óta nem szerepelt tétmérkőzésen, s hogy ezúttal is csak a sérültek magas száma miatt kerülhetett be a kezdőcsapatba. 

"Denis nagyszerűen hajtotta végre azt a feladatot, amit kérünk tőle. Játékosunk ma este kiválóan futballozott, s legjobb formáját nyújtotta, amivel rendkívül sokat segített együttesünknek, s nem csupán gólja miatt. Rendkívül elégedett vagyok Zakariával, s most mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy milyen minőségi középpályással rendelkezünk személyében, aki alapvető kvalitásai mellett még hatalmas lelkesedést is mutatott a pályán" – szögezte le a találkozó után Potter. 

"A Chelsea drukkerei elképesztőek. Nagyon izgatott és boldog vagyok a jelen, valamint a jövő miatt, azonban a legfontosabb számomra az, hogy jó meccset játszottam, amivel segítettem együttesemet is. A nyáron azért hagytam el a Juventust, hogy több lehetőséget kapjak, mesterem pedig végre megadta számomra ezt, kijelentve, hogy csak annyit kér tőlem, hogy szerepeljek úgy, mint az edzéseken. Ma este mindent megtettem, ami tőlem telik, s remélem, hogy ez még csak a kezdet" – fogalmazott Zakaria.