Játékosok a PSG elleni találkozóról

bonucci_vs_psg.jpgA Bianconeri tegnap esti, 1-2-es kudarccal végződő, PSG elleni mérkőzését követően Massimiliano Allegri mellett az ilyenkor megszokott módon az együttes néhány labdarúgója is megtette a maga nyilatkozatát az olasz sportsajtó kamerái előtt, melynek keretében a Juve találatát szerző Leonardo Bonucci, illetve Wojciech Szczęsny, Manuel Locatelli, Adrien Rabiot, s Alex Sandro adtak rövidebb interjúkat a médiának. 

"Nem lehetünk elégedettek, vagy boldogok, hiszen ma este ismét vereséggel kellett elhagynunk a pályát, azonban ezzel együtt örülnünk kell a csapat alapvetően pozitív teljesítményének, a fiatalok által mutatott karakteres játéknak, s mindenekelőtt Federico Chiesa visszatérésének, akit nagyszerű volt ismét a pályán látni. Bár a PSG ma jobbnak bizonyult nálunk, hozzáállásunk mindvégig megfelelő volt, miközben Nicolò Fagioli és Fabio Miretti ismét megmutatták, hogy miért számítanak ennyire fontos kerettagnak a Juventusnál. A továbbiakban arra kell törekednünk, hogy elérjük közös céljainkat, miután egy trófeát már biztosan nem nyerhetünk meg, vasárnap pedig rögtön egy fontos meccs vár ránk a szezon hátralévő részének szempontjából, hiszen remek lehetőséget kaptunk arra, hogy felzárkózzunk az előttünk álló csapatokhoz" – értékelt Bonucci a Sky Sport Italia kamerái előtt. 

tek_vs_psg.jpg"A szezon kezdetén természetesen fel sem merült bennünk, hogy egy napon örülni fogunk annak, hogy az Európa-ligában játszhatunk, azonban most, hogy így alakult, az általunk viselt mez iránti tiszteletből kifolyólag a lehető legnagyobb odaadással fogunk szerepelni a sorozatban, melyet megpróbálunk megnyerni. Együttesünk ma este kiváló hozzáállást mutatott, s ezt még akkor is elmondhatjuk magunkról, ha sajnálatos módon vereséget szenvedtünk" – fogalmazott Szczęsny a Mediaset Infinity számára. 

"Jó volt látni, hogy a fiatalok ilyen nagy bátorsággal szerepeltek a világsztárokból álló PSG ellen, ami egyáltalán nem kis dolog ezen a szinten. Az idei BL-szezon során talán éppen ez az elszántság, akaraterő, s küzdeni akarás hiányzott belőlünk, mivel a csoportkör meccsein egy alkalommal sem tudtuk megmutatni a Juventus valódi szellemiségét, mely csak a mostani, kisebb téttel bíró összecsapáson került felszínre. Ma este mindazonáltal erős jelzést küldtünk a nagyvilágnak, főleg a vasárnapi rangadó előtt, s bízom benne, hogy a Chiesa visszatérése, valamint a ma látott produkció miatt érzett lelkesedés ki fog tartani az Inter elleni mérkőzésig, ahol egyértelműen a győzelemre kell törekednünk" – zárta szavait a lengyel kapus. 

locatelli_vs_psg.jpg"Az a bizonyos pohár ma csak félig lehet tele, ugyanis annak ellenére, hogy jól játszottunk, nem sikerült nyernünk a PSG-vel szemben. A múltnak azonban vége, nekünk pedig fel kell tűrnünk az ingujjunkat, s szembenézni az előttünk álló kihívásokkal. Örülök Fagiolinak és Mirettinek, akik egyaránt intelligens és minőségi labdarúgók, a Juventus génjei pedig mélyen beléjük vannak kódolva, ami miatt biztos vagyok benne, hogy a jövőben is hozzátesznek majd valami pluszt a csapat teljesítményéhez" – jelentette ki Manuel Locatelli. 

"A saját produkciómat nem tisztem értékelni. Bízom a mester és a stábtagok iránymutatásaiban, s napi szinten beszélek velük teljesítményemről. Alapvetően nagyon jól érzem magam, hiszen ma is jó meccset játszottam, azonban tudom, hogy a PSG futballistái még nagyobb minőséget képviselnek, s hogy az első adandó alkalommal megbüntetnek bennünket, ahogy az ma este is történt. Csalódottnak érzem magam amiatt, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából, viszont remek kihívásként tekintek az Európa-ligára, mely sorozatot mindenképpen meg kellene nyernünk presztízsünk növelésének érdekében. 

Egyelőre felesleges lenne a Scudettóról, vagy más, hosszabb távú célokról értekezni, mivel egyszerre csak egy lépést tehetünk meg, ennek alapján pedig jelenleg egyedül az Inter elleni meccsel foglalkozunk, mely egy nagyszerű találkozó lesz egy kiváló ellenféllel szemben, ahol valószínűleg a legapróbb részletek fognak dönteni a három pont sorsáról. A PSG és a Benfica maximálisan megérdemelték a továbbjutást, ugyanis mi sokkal rosszabbul szerepeltünk az idei BL-kiírásban, mint ők, azonban ha csapatként sikerül egységesnek maradnunk és rendeznünk sorainkat, az EL-ben lehetőségünk lesz javítani, ezzel megmentve az idényt, illetve megfelelve a Juventus történelmi nagyságának" – zárta gondolatait az olasz középpályás. 

rabiot_vs_psg.jpg"Nehéz megmagyarázni, hogy ma este miért volt meg bennünk az a bátorság és koncentráció, mely az idény más találkozóin, egyebek mellett a Benfica és a Maccabi Haifa ellen is hiányzott belőlünk. A lényeg az, hogy ma este megmutattuk, hogy képesek vagyunk kiemelkedően teljesíteni a világ egyik legkiválóbb csapata ellen, vasárnap azonban újra be kell bizonyítanunk ezt. A mai megmérettetés jó felkészülési lehetőséget jelentett számunkra az Inter elleni derbi előtt, s biztos vagyok benne, hogy ha meg tudjuk őrizni ezt a mentalitást, akkor más, jelentős gárdákat is le fogunk győzni" – szögezte le Adrien Rabiot a Sky Sport Italia munkatársának. 

sandro_vs_psg.jpg"A mai játékkal természetesen nem nyertünk semmit, s még a győzelmet sem sikerült kiharcolnunk, azonban ezzel együtt is minőségi meccset játszottunk. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen téren szorulunk még fejlődésre, a jövőben pedig az ehhez hasonló teljesítményeket sikerekké és pontokká kell alakítanunk. Egy Juventus-szintű együttesnek nem elég jól futballoznia, mivel ahhoz, hogy elismerjenek bennünket, diadalt kell aratnunk, ennek nyomán pedig a jövőben meg kell próbálnunk lezárnunk a meccseket, mikor erre alkalmunk nyílik" – értékelt Alex Sandro a Sky Sport Italia kérdésére.