Nedvěd: "Allegri teljes bizalmat élvez"

nedved_3.jpgA Juventus tegnap esti, Lecce elleni vendégjátékát megelőzően a torinói klub alelnöke, Pavel Nedvěd is az olasz sportsajtó rendelkezésére állt egy, a csapat körüli legfontosabb kérdésekről szóló interjú erejéig, ennek keretében pedig beszélt az együttes további céljairól, valamint az Antonio Conte visszatérésével kapcsolatos pletykákról is, leszögezve, hogy a vezetőség továbbra is töretlen bizalommal fordul Max Allegri felé. 

"Az utóbbi hetek kisebb-nagyobb kudarcainak ellenére továbbra is fontos célokkal rendelkezünk, melyek közül most az Európa-ligában való szereplés kivívása számít a legfontosabbnak, egyebek mellett már csak azért is, mert a bajnokságan eléggé lemaradtunk a riválisoktól. A mai meccs éppen ezért rendkívül fontos számunkra, januártól fogva pedig megkezdődnek majd a Coppa Italia küzdelmei is, ahol szintén fontos eredményeket szeretnénk elérni, csakúgy, mint a többi sorozatban, ahol érdekeltek vagyunk" – szögezte le a DAZN kamerái előtt. 

"A Serie A elmúlt két fordulójában egyaránt sikerült győzelmet aratnunk, ráadásul úgy, hogy még gólt sem kaptunk. A Bajnokok Ligája-kiesést természetesen nem volt könnyű megfelelően kezelni, a helyzetet pedig csak bonyolította, hogy az utóbbi napokban további játékosokat veszítettünk el, emiatt pedig már tízen hiányoznak csapatunk keretéből. Ez nem kifogás, hanem tény, ahogy az is, hogy a sérültek magas száma miatt ma este egy igencsak szokatlan formáció fog pályára lépni a Lecce otthonában, azonban nekünk a nyilvánvaló nehézségek ellenére is a három pont megszerzésére kell törekednünk. 

Nem szeretném, hogy úgy tűnjön, hogy csak alibit keresek, azonban abból a csapatból, melyet nyáron felépítettünk, jelenleg olyan futballisták hiányoznak, mint Pogba, Di María, Bremer, Chiesa, Paredes, és még sokan mások. Alapvető elképzelésünk az volt, hogy miközben a kezdőben sztárok kapnak majd lehetőséget, addig a kispadon feltörekvő tehetségek foglalnak helyek, akiket fokozatosan építünk be az együttesbe, s nem kényszerű okokból, idő előtt alkalmazzuk őket. Remélem, hogy a következő hónapokban legalább egy esetben valóban azt az együttest láthatom majd, amit megálmodtunk, még akkor is, ha a világbajnokság miatt hamarosan egy hónapos szünet következik. 

Az edzőkérdésben még mindig az eddig hangoztatott álláspontot képviseljük, melynek alapján Max Allegri továbbra is teljes bizalmat élvez vezetőségünk részéről, s magáénak tudhatja a stáb, illetve a játékosok támogatását is. Amikor bizonyos eredmények nem jönnek, s mikor a csapat teljesítménye nem felel meg az elvárásoknak, teljesen normális, hogy más mesterek, így például Antonio Conte nevei is előkerülnek a sajtóban, aki nem az első, s biztosan nem az utolsó szakember, akit hírbe hoztak a Juventusszal. Klubunk mindenkinek megadja a lehetőséget arra, hogy a tőle telhető legjobb módon végezze munkáját, ebből kifolyólag pedig nem is hozunk elhamarkodott döntéseket" – összegzett az alelnök.