Di María: "Nem akarok távozni januárban"

di_maria_rumours.jpgAzt követően, hogy a Benfica elleni BL-kiesés után több, kétes hitelességű olasz portál és újságíró is arról cikkezett, hogy a Bianconeri argentin támadója, Ángel Di María akár már januárban is elhagyhatja a klubot, mivel nagyon csalódott a kiábrándító eredmények miatt, azonban a veterán labdarúgó a minap hosszabb Instagram-posztban igyekezett eloszlatni a pletykákat, valamint hitet tenni a Zebrák mellett. 

"Alapvetően nem szoktam magyarázkodni, mikor ehhez hasonló hazugságokat olvasok magamról, azonban most mégis úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy tiszta vizet öntsek a pohárba. Nem tudom, ki találta ki azokat a pletykákat, melyek arról szólnak, hogy januárban el fogom hagyni a Juventus alakulatát, mivel azok a kijelentések, melyek a napokban elkezdtek terjedni a médiában, s melyekben arról beszélek, hogy egy napon szeretnék csatlakozni gyermekkori klubomhoz, a Rosario Centralhoz, hogy ott vezessek le itteni karrierem után, bár a közelmúltban hangzottak el, semmi újdonságot nem tartalmaznak" – fogalmazott a labdarúgó. 

"Mikor annak idején, 2007-ben Európában folytattam pályafutásomat, rögtön kijelentettem, hogy egy napon szeretnék majd visszatérni nevelőegyesületemhez, ez azonban nem azt jelenti, hogy már most is távozni akarok, vagy hogy januárban ténylegesen is elhagyom a Juventust. Nyomatékkal arra kérek minden érintett médiumot, hogy fejezzék be az ilyen és ehhez hasonló álhírek gyártását. 

Nagyon boldog vagyok, s remekül érzem magam ennél a nagyszerű klubnál, s még jobban örülök annak, hogy ebben a remek városban élhetek. Biztosíthatok mindenkit, hogy amint újra játékra kész állapotban leszek, a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel igyekszem majd szolgálni csapatomat, ahogy mindig is tettem, mióta az Öreg Hölgy futballistája vagyok, vagy mióta egyáltalán labdarúgónak mondhatom magam, attól függetlenül, hogy éppen hol szerepeltem. 

Szeretek futballozni, hiszen mindenem a sportág, s éppen ezért nincs kedvemre, ha otthonról kell megtekintenem együttesem mérkőzéseit. Akkor vagyok a legboldogabb, ha én magam is a pályán lehetek, s ha küzdhetek a csapat sikeréért, ezért arra kérlek benneteket, hogy ne higgyetek el mindent, amit olvastok, mivel ez senkin nem segít, ellenben bemocskolja a klub hírnevét, s személyesen nekem is árt. Köszönöm szépen, Fino alla Fine" – összegzett a dél-amerikai kiválóság.