Matri: "Rabiot felérhet SMS szintjére"

rabiot_vs_empoli.jpgA számos klubban, egyebek mellett a Juventusban is megforduló korábbi olasz center, Alessandro Matri a minap a Bianconeri Empoli elleni találkozójára reflektálva rövidebb nyilatkozatot adott az itáliai médiának, melyben igencsak nagy szavakkal méltatta a torinóiak francia labdarúgóját, Adrien Rabiot-t, aki véleménye szerint a Serie A egyik legjobbja saját szerepkörében. 

"Massimiliano Allegri korábban többször is kijelentette, hogy Adrien Rabiot-tól maximálisan elvárható, hogy állandóan ilyen, vagy ehhez hasonló teljesítményt rakjon le az asztalra. A mester mindig arról beszélt, hogy a francia képes lenne hét-nyolc, vagy akár tíz találatot szerezni egy idényben, s úgy tűnik, hogy a játékos végre ennek megfelelő produkciót nyújt" – jelentette ki a DAZN kérdésére. 

"Úgy vélem, hogy Rabiot képes lehet felérni a Laziót erősítő Sergej Milinković-Savić szintjére, elvégre fizikai erejüket tekintve a két futballista rendkívül hasonlít egymásra, ezen felül pedig a francia pontosan tudja, hogy milyen mozgásokat kell végrehajtania, mikor nincs nála a labda, akárcsak a szerb kiválóság. Tiszta sor, hogy Adriennek még élesebbé kell válnia, mint most, azonban az eddigiek alapján kétségkívül jó úton jár a szintlépés felé" – összegzett Matri. 

Mint ismert, Rabiot két góllal vette ki részét az Empolival szemben elért 4-0-ás sikerből, korábban pedig a Maccabi Haifa elleni hazai BL-meccsen is duplázott, mellyel már most megkétszerezte klubszínekben elért eddigi dupláinak számát, ugyanis a PSG kötelékében mindössze egyszer, még 2015-ben szerzett egynél több találatot egy mérkőzésen. 

Az utóbbi időben egyébként is remekül játszó középpályás mostanra egyértelmű alapember lett Allegri csapatában, ezért pedig mostanában többször is felröppent a hír, miszerint a Juventus szeretné meghosszabbítani Rabiot 2023. június 30-án lejáró szerződését, ugyanakkor érdemi forrás mindeddig nem számolt be arról, hogy a klub valóban fontolóra vette volna a középpályás kontraktusának megtoldását.