Di María már januárban távozna?

angel_di_maria_juve.jpgAz ismert olasz újságíró, Giovanni Albanese a minap hosszabb cikket publikált a Juventus keretével, s a folyamatban lévő, vagy tervezett átigazolási ügyletekkel kapcsolatban, melynek keretében leszögezte, hogy a csapat eddigi, kiábrándító teljesítménye a vezetőség elképzeléseit is megváltoztatta egyes labdarúgókat illetően, miközben néhány futballista sem elégedett az aktuális helyzettel. 

A szakember mindenekelőtt Ángel Di María helyzetét vesézte ki, ugyanis állítása szerint a várhatóan bekövetkező BL-kiesés nagy befolyással lehet az argentin jövőjére. A veterán szélső a jelek szerint nem igazán elégedett a torinóiak produkciójával, s nem érzi jól magát az együttes kötelékében sem, ami ahhoz vezethet, hogy a november-decemberi világbajnokságot követően mindössze fél év után búcsút inthet a Bianconerinek, s szerződését felbontva visszatérhet szülőhazájába. 

Leandro Paredes jövője szintén kiértékelésre szorul, mivel a középpályás nagyon rossz fizikai állapotban csatlakozott a klubhoz, az általa mutatottak pedig eddig nem is győzték meg az illetékeseket arról, hogy a szezon végén érdemes lenne aktiválni a PSG-től kölcsönvett argentinra vonatkozó vételi opciót, bár ennek feltételei természetesen olyan célokhoz kötöttek, melyeket a klub mindenáron szeretne elérni az idény során. 

Manuel Locatelli teljesítménye szintén elmaradt az előzetes elvárásoktól, Albanese szerint pedig emiatt a klub végre fontolóra veheti majd az Arsenal olasz iránti érdeklődését, miközben Adrien Rabiot tekintetében a januári mercato lenne az utolsó lehetőség arra, hogy az Öreg Hölgy pénzt kapjon érte, elvégre a francia szerződése 2023. június 30-án lejár, s egyelőre nincsenek hírek arról, hogy a fejesek hosszabbítási tárgyalásokat kezdtek volna a 100. Serie A-meccsét éppen a hétvégén jegyző labdarúgóval. 

Albanese úgy tudja, hogy a Juventus alapvetően egy új ciklust tervez, ebből fakadóan pedig Federico Chiesán és Dušan Vlahovićon kívül senki sem számít egyértelműen érinthetetlennek: a klub egyebek mellett kész lenne meghallgatni a Weston McKennie-ért, továbbá a Daniele Ruganiért befutó ajánlatokat is, mindazonáltal a két játékos tekintetében gyakorlatilag ki lehet zárni az Olaszországon belüli váltást, mivel az érintettek túlságosan nagy fizetéssel rendelkeznek ahhoz, hogy itáliai csapatoknál folytathassák karrierjüket. 

A fiatalokat illetően ugyancsak döntést kell hoznia a vezetőségnek, mivel az idény eddigi részében Matías Soulé, Nicolò Fagioli, valamint Federico Gatti is igen kevés játéklehetőséget kapott, ami miatt Albanese szerint elérkezett az idő arra, hogy a fejesek és Max Allegri górcső alá vegyék a fenti hármas lehetőségeit, s határozatot hozzanak megtartásukról, vagy esetleges januári kölcsönadásukról.