Allegri: "A holnapi meccs egy remek teszt lesz"

allegri_pre_milan_juve_1.jpgA Juventus a Maccabi Haifa ellen aratott szerdai sikert követően holnap este az AC Milan otthonába látogat a Serie A-ban, mely találkozó előtt a Zebrák mestere, Massimilano Allegri is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát az olasz média kameráinak, melynek keretein belül szót ejtett a sérültekről és a visszatérőkről, méltatta az ellenfélt irányító Stefano Pioli munkásságát, továbbá szót ejtett a holnapi meccs fontosságáról is. 

"A Milan-Juve mindig is egy fantasztikus rangadó volt, ekképp nekünk most is a megfelelő mentalitással kell felkészülnünk az összecsapára. Holnap a bajnoki címvédő ellen fogunk pályára lépni, ekképp a találkozó még a szokásosnál is nehezebb lesz, főleg amiatt, hogy a Rossoneri a héten egy súlyos csapást szenvedett el a BL-ben, e hibájukat pedig várhatóan mindenáron ki akarják majd javítani. A teltház miatt az előttünk álló meccs egy fantasztikus, gyönyörű mérkőzésnek fog bizonyulni, ennek fényében pedig minden feltétel adott ahhoz, hogy jól szerepeljünk" – fogalmazott General Max. 

"Idegenben még nem sikerült nyernünk a mostani szezonban, ezért reméljük, hogy holnap képesek leszünk változtatni ezen a tendencián. Mindannyian úgy véljük, hogy készen állunk a meccsre, s bízunk benne, hogy jól fogunk teljesíteni. Mivel egy ez közvetlen összecsapás lesz két erős csapat között, adott esetben a Scudettóért folyó harc szempontjából is nagy jelentőséggel bírhat, azonban ha nem így lenne, akkor is fel kellene mutatnunk valamilyen komoly eredményt, elvégre a Salernitana és a Monza ellen öt pontot hullajtottunk el, holott potenciálisan hatot szerezhettünk volna. 

Arkadiusz Milik sokkal jobban érzi magát, mint pár nappal ezelőtt, az elkövetkezendő 24 órában pedig mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy rendelkezésünkre álljon, de természetesen én magam is ki fogom értékelni állapotát. Leonardo Bonucci a jelek szerint visszatérhet majd a kezdőbe, a mai edzésen azonban többek között róla is döntés fog születni, melyen én és stábom hozunk meg.

A Salernitana ellen sok hibát követtünk el, hiszen a vitatott góltól függetlenül is túlzottan idegesek voltunk, aminek nem szabad többször előfordulnia. A szezon elején sok energiát pazaroltunk el feleslegesen, ennek következtében pedig messze voltunk az ideális mentális és erőnléti állapottól, mikor megérkeztünk Monzába, melynek eredményét mindannyian ismerjük. A legfontosabb, hogy megpróbáljunk folytonosságot vinni játékunkba, ezt pedig a holnapi csodálatos mérkőzésen jó esélyünk lesz megtenni, ugyanis az AC Milan elleni rangadó egy remek kihívás lesz számunkra. 

Egyelőre nem lenne értelme a piaci kérdésekről beszéli, főleg úgy, hogy ezekről egyébként is a klub vezetősége gondoskodik. Adrien Rabiot jó úton halad, s nagyszerű ütemben fejlődik, ahogy mindenki más is. Középpályásunk kiváló formában van az utóbbi időben, s egyre közelebb kerül társaihoz. November közepéig még 10 meccset kell lejátszanunk, egyszerre pedig csak egy találkozóval foglalkozhatunk, ezen kívül viszont semminek sem szabad elterelnie figyelmünket a lényeges dolgokról.

A Milan sok helyzetet teremt, ennek révén pedig nyílt mezőnyben rendkívül veszélyes ellenfelekké válnak. A Diavoli nagyon szereti a nyitott helyzeteket és a kontrákat, emiatt nekünk elsősorban az efféle szituációkat megelőzésére kell összpontosítanunk, ha pedig már megtörtént a baj, elejét kell vennünk a további gondoknak. Ha holnap este jó eredményt érünk el, elmondhatjuk magunkról, hogy sikeresen átmentünk az idény eddig talán legnagyobb tesztjén, ám ha nem szerzünk pontot, akkor sem dől össze a világ. Annyi biztos, hogy minden egyes játékosunknak kiváló teljesítményt kell nyújtania a San Siróban, emellett pedig csapatként is jól kell funkcionálnunk. 

Jelen pillanatban nem gondolnám, hogy Filip Kostić sikeres lenne balhátvédként, viszont nem zárom ki, hogy a jövőben elgondolkodunk majd azon, hogy itt szerepeltessük őt. Sosem lehet tudni, hogy mit hoznak az előttünk álló idők. Biztos vagyok benne, hogy holnap kiválóan fogunk játszani, hiszen mindannyian elhivatottak vagyunk a találkozóval kapcsolatban. Tisztában vagyunk a meccs lehetséges buktatóival, mivel a Milan a regnáló olasz bajnok, labdarúgói remek technikai képességekkel bírnak, ezen felül pedig mindig nehéz jó produkciót letenni az asztalra egy ehhez hasonló rangadón. 

Annak érdekében, hogy elkerüljük a nyílt helyzetek kialakulását, szorosan kell majd fognunk Rafael Leãót, mellette azonban Olivier Giroud és Charles De Keteleare is ott van, számos más technikás futballista mellett. A Rossoneri nagy mentális erőt tudhat magáénak, így tehát nekünk is hasonló szellemiséggel kell kifutnunk a gyepre, mivel a San Siróban lejátszott mérkőzéseknek szinte sosincs vége. A milánóiak egyelőre jobban teljesítenek a bajnokságban, mint ki, hiszen négy ponttal többet gyűjtöttek a Juventusnál. Stefano Pioli eddig munkájához egyedül gratulálni tudnék, elsősorban a tavaly elhódított Scudetto miatt, mivel 2011 után ismét hazavitte a trófeát a vörös-feketékhez, a számok és az eredmények pedig egyértelműen az ő nagyszerűségét támasztják alá" – összegzett a Bianconeri mestere.