Agnelli tervei a Juventus jövőjéről

agnelli_3.jpgA Juventus elnöke, Andrea Agnelli a minap hosszabb levelet küldött a klubnál érdekeltséggel bíró részvényeseknek, melynek keretében a múlt értékelése mellett számos iránymutatást fogalmazott meg a jövővel kapcsolatban is. Az alábbiakban e szavak magyar fordítását tesszük közzé. 

"Tisztelt Részvényesek, 

Az elképzelhetetlenül súlyos veszteségeket okozó Covid-vihart követően – mely több mint 7 milliárd eurós veszteséggel járt a futballszektorban 2019 és 2022 között – a 2021/2022-es pénzügyi évnek kell lennie az utolsónak, amiben a világjárvány miatti közvetlen hatások regisztrálására van szükség (ahhoz, hogy a tavalyi hatásokat elemezzük, elég felidéznünk, hogy az elmúlt idényben a stadionok kihasználtsága átlagosan nem érte el a 70%-ot). Ezért volt szükség arra, hogy új ütemtervet alkossunk klubunk számára, amit igazgatótanácsunk idén júniusban jóvá is hagyott, s melynek célja, hogy hosszútávon biztosítsa a Juventus fejlődését, miközben továbbra is a sportszakmai eredményekre összpontosítson. 

Klubunk ismételten a gazdasági fellendülést útján halad, azonban ez egy nagyon időigényes, s egyedül lépésről-lépésre megvalósítható folyamat. Nehéz helyzetünk legfőbb oka a világjárvány által fémjelezett, három idényt felölelő időszak, melynek évek legborúsabb pillanata anyagi szempontból valószínűleg az volt, mikor nemrég el kellett számolnunk a 2021/2022-es gazdasági kimutatásokkal, s regisztrálnunk kellett ekkor felgyülemlett, 254 millió eurós veszteséget. 

Amint a külső körülmények lehetővé tették, a Juventus elkészített egy új, három évre (2022-től 2025-ig) szóló tervet, tudatában annak, hogy a most lezárult időszak nem jelenti annak a nagy eredményeket tartalmazó útnak a végét, melynek a járvány gátat szabott. Éppen ellenkezőleg, mivel a mostani pillanat egy olyan út kiindulópontja kell, hogy legyen, melyen a labdarúgás, a fejlődés, s a társadalom által követelt, megújuló igényeknek megfelelően kell haladnunk, felelősséget vállalva ezen értékek képviseletéért. 

A pandémia előtti és utáni Juventus ideális kapcsolódási pontot teremt a nők (Juventus Women) és a férfiak, valamint a társadalom minden egyes szegmense között. Klubunk női együttese a sokszínűség és a befogadás szinonimája, ugyanakkor hű maradt a Bianconeri történelméhez, melyet a rendkívüli hazai sikerek (5 egymást követő Scudetto, Coppa Italia, valamint Supercoppa Italiana), illetve az Allianz Stadiumban átélt, szemet gyönyörködtető Bajnokok Ligája-meccsek is alátámasztanak. 

Tervünk öt, meglehetősen szilárd alappilléren nyugszik, s öt olyan kihívásra, mellyel a Juventusnak a pályán, valamint azon kívül is meg kell küzdenie: 

1. Pénzügyi szempontok: Mindannyiunk számára, de különösképpen előttem, a klub elnöke, valamint önök, a Juventus részvényesei előtt világos, hogy azt a gazdasági-pénzügyi egyensúlyt, melyet a világjárvány miatt elveszítettünk, ismét meg kell teremtenünk, hogy ismét ez határozza meg a Bianconeri stratégiai döntéseit. Ezen az úton a rendkívüli lépésként beiktatott tőkeemelés volt az első meghatározó momentum, ennek alapján pedig nagy hiteleséget képviselve, teljes meggyőződéssel folytathatjuk majd a megkezdett nyomvonalat. 

2. Menedzsment: A Juventus arra törekszik, hogy minden tevékenysége során kiváló munkát végezzen, ezzel elősegítve márkánk fejlődését, ugyanis klubunk célja egyértelműen az, hogy vonzóvá váljon a fiatal korosztályok számára (értve ezalatt a Z-, illetve az Alfa-generációkat), s hogy globális szinten is népszerű, valamint ismert legyen. 

3. Sportszakmai szempontok: A futball természetesen mindig is legfontosabb tevékenységünk volt, s ezután is az lesz. A Juventus, mint szó a győzelemért való, magas színvonalon elvégzett harcot testesíti meg, minden egyes nap, s minden egyes sorozatban. A siker egy olyan cél, melynek elérésére klubunk ösztöneiből fakadóan törekszik, ekképp a Juventusnál dolgozó férfiak és nők minden egyes erőfeszítésünket a győzelem érdekében hajtják végre, a szezon elejétől fogva. 

4. Fenntarthatóság: Klubunk közel tíz esztendeje elkötelezett a fenntarthatóság iránt, melyet projektek, s a témában készült beszámolók bizonyítanak. Azzal, hogy ezt a témát kiemelt helyen kezeljük mostani tervünkben, s teljes mértékben beépítjük üzleti modellünkbe, csak még jobban megerősítjük álláspontunkat, s nem csak saját érdekeink, hanem a jövő generációi miatt is, elvégre annak idején ígéretet tettünk ezen nemzedékeknek, amit be is szeretnénk tartani. 

5. Politikai szempontok: Szektorunkat túlzottan sokáig gátolták a fejlődésben bizonyos strukturális problémák, s ha nem foglalkozunk ezekkel közösen, s nem oldjuk meg őket együttes erővel, akkor fennállásuk tovább fogja veszélyeztetni a világ legszebb sportjának jövőjét. A gondok alatt elsősorban az alábbiakat értjük: 

- A klubok pénzügyi fenntarthatatlansága, mely a történelmi mértékű bevételnövekedés ellenére is egyre nagyobb méreteket ölt. 

- A polarizálódás, mely elsősorban a különböző méretű és színvonalú európai bajnokságok ( értve ezalatt azokat a sorozatokat, ahol mindig csak néhány klubnak van esélye a győzelem kiharcolására), illetve a Premier League között áll fenn, ugyanis az angol liga a világ legerősebb hazai pontvadászata, amit egyetlen más bajnokság sem képes megközelíteni. Hitünk szerint a kontinentális Európa együtteseinek nagyobb esélyt kellene adni ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy mérsékeljék az angol klubokkal szembeni pénzügyi lemaradásukat, mely tényező gazdasági, valamint sportszakmai szempontból is rendkívül hátrányos és kockázatos. 

- Végezetül pedig a tény, miszerint a fiatalabb generációk egyre kevésbé érdeklődnek a különféle sportágak iránt: egyes tanulmányok szerint a trendek és a divatok örökös előfutárjának számító Amerikában a Z-generáció tagjainak 39%-a állítja, hogy sosem követ élő sporteseményeket, szemben a felnőttek 28%-ával, illetve az ezredforduló környékén születettek 20%-ával. 

Bár számos elemző és kommentátor ért egyet abban, hogy a jelenlegi tendenciák rendkívül negatív irányba mutatnak, a labdarúgás felső körei mégsem mutatnak érdeklődést a problémák megoldása iránt, miközben az innovációra törekvő csoportok évtizedek óta merev konzervativizmussal és elutasítással találják szembe magukat, melyet csak az olyan kivételes események tudtak egyszer-egyszer megváltoztatni, mint a Bosman-szabály 1990-es években kieszközölt módosítása. 

Jelen pillanatban ismét ott tartunk, hogy az Európai Bíróságnak kell döntést hoznia szektorunk jövőjéről, ezúttal annak ellenőrzése érdekében, hogy az európai labdarúgás jelenlegi irányítási struktúrája összeegyeztethető-e az uniós joggal. A Bíróság minden bizonnyal még az idei szezon folyamán meg fogja hozni ítéletét, ami valószínűleg minden érdekelt fél számára kiemelt fontossággal bír majd. 

Bármi is lesz az eredmény, a Juventus mindig is aktív szereplője volt és lesz a szektorunk gondjainak megoldására irányuló javaslatok előkészítésének és benyújtásának, mivel klubunk számára kiemelten fontos a labdarúgás világának hosszútávú fenntarthatósága. Általános célunk arra irányult, hogy a játékosok és a szurkolók, azaz a világ legszebb sportjának lelkei ismét iparágunk középpontjába kerüljenek, melynek lüktető szíve tagadhatatlanul az Európai Unió tagállamaiban van. Ezt úgy kell elérni, hogy a klubok által képviselt befektetők jogszerű módon kaphassanak szerepet a futball köreinek felső vezetésében, megteremtve a megfelelő egyensúlyt a vállalkozói kockázat, illetve a gazdaság irányításának ellenőrzése között. 

Úgy véljük, hogy a lehetséges reformok legnagyobb pozitívuma az lenne, hogy az UEFA a megemelt bevételeknek köszönhetően, a szövetségeken keresztül nagyobb pénzügyi forrással láthatná el az egyes nemzetek tömegsportra irányuló programjait, mely forrásokat átlátható módon, világos szerepkörrel bíró testületek és szervezetek által oszthatnának szét. A szóban forgó reformokat természetesen minden esetben az érintett felek meghallgatásával, továbbá konstruktív párbeszéddel lehet megvalósítani, a Juventus pedig mindenképpen aktív részese szeretne lenni ennek a diskurzusnak. 

Hiszünk abban, hogy a kritika és a csalódottság, mely érzések a labdarúgásban teljesen rutinszerűvé és megszokottá váltak, hasznosnak bizonyulnak a fejlődés szempontjából, ezért pedig nem szabad, s nem is fogjuk figyelmen kívül hagyni őket. A hitelességhez vezető út, melyet az imént felvázoltam Önöknek, nagy kihívást jelent számunkra, ugyanakkor kézzelfogható eredményeket fog teremteni a pályán, illetve azon kívül is. A Juventus soha nem állt meg, s egy fő részvényes közel egy évszázada tartó, stabil támogatása által, világszerte több százmillió szurkolójának buzdításából erőt merítve készül újabb sikeres fejezeket írni történelemkönyvébe. 

Fino alla Fine...

Andrea Agnelli"