Vlahović, Rabiot, és Di María szavai a meccs után

di_maria_vlahovuc.jpgA Juventus Maccabi Haifa ellen aratott 3-1-es győzelmét követően a csapat mestere, Max Allegri mellett a találkozó három főszereplője, azaz a találatokat szerző Adrien Rabiot és Dušan Vlahović, illetve a három gólpasszt kiosztó, s a meccs emberének is megválasztott Ángel Di María is az olasz média rendelkezésére álltak, hogy értékeljék a látottakat, valamint kisebb számvetést tartsanak múltról és jövőről. 

"Nehéz megmagyarázni, hogy mi okozta a meccs végén látható összezuhanásunkat, viszont nem tagadhatjuk, hogy a találkozó utolsó perceiben nem fókuszáltunk, s rossz megközelítéseket alkalmaztunk. Ha magamból indulok ki, elmondhatom, hogy bizonyos helyzetekből sokkal többet is kihozhattam volna, ugyanis társaim fantasztikus labdákat adtak nekem, ezért pedig nem is vagyok elégedett a mai teljesítményemmel. A lényeg az, hogy nyertünk, most viszont vissza kell térnünk a kemény munkához, miközben továbbra is csendben kell dolgoznunk a sikerek érdekében" – jelentette ki Vlahović a Sky Sport Italia munkatársának. 

"Természetesen fontos gólt szereztem, mivel egy csatárnak a legfontosabb az, hogy találatokat lőjön, ugyanakkor én mindig is a csapat győzelméért, nem pedig az egyéni eredményekért harcoltam. Ha valamely képességemmel az együttes segítségére vagyok, boldognak érzem magam, viszont a jövőben koncentráltabbá és higgadtabbá kell válnom, hogy nagyobb eredményességgel használhassam ki az előttem nyíló lehetőségeket. A mai meccs véget ért, ezért pedig ettől a pillanattól fogva egyedül a Milan elleni szombati kihívással szeretnék foglalkozni. 

Megtisztelő, hogy egy olyan fantasztikus játékos oldalán szerepelhetek, mint Ángel Di María. Elképesztő érzés, hogy minden egyes nap láthatom őt edzeni, s hogy tanulhatok tőle, ezért pedig szeretnék minden egyes pillanatot kihasználni, amit vele tölthetek a pályán és azon kívül" – összegzett a szerb támadó. 

rabiot_vs_maccabi.jpg"Nem ez volt pályafutásom első duplája, mivel a PSG szerelésében egy ízben már elértem ezt a bravúrt, azonban így is nagyon örülök a mai eredménynek. Rendkívül elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, s azzal, hogy két ízben is bevettem az ellenfél kapuját, azonban számomra az a legfontosabb, hogy a Juventus jól teljesítsen, amit ma este még a második játékrészben mutatott könnyelműség ellenére is elmondhatunk magunkról. Úgy vélem, jó úton haladunk" – kezdte mondanivalóját Rabiot a Sky Sport Italia kamerái előtt. 

"Minden edzésen igyekszem 100%-os teljesítményt nyújtani. Érzem, hogy Max Allegri bízik bennem, s mivel a mesternek fontos, hogy játékosai kiegyensúlyozottak legyenek, minden erőmmel arra törekszem, hogy megfeleljek ennek az elvárásnak. Ma este megmutattam, hogy szükség esetén még gólt is tudok szerezni, azonban alapvetően is nagyon boldog vagyok, hiszen jól érzem magam a Juventusnál. Tagadhatatlan, hogy a szezon során nekem is voltak nehézségeim, ám a Bologna elleni meccs óta mindannyiunknak jól megy a játék, aminek én is borzasztóan örülök. 

Remek keretünk van, a következő találkozónkat ugyanakkor egy nagyon erős ellenféllel szemben fogjuk megvívni idegenben, ami miatt a hét további részében is ilyen koncentráltnak kell maradnunk. Biztos vagyok benne, hogy ha ezután is ezzel a hozzáállással lépünk majd pályára, senkitől és semmitől nem lesz félnivalónk, viszont ehhez az kell, hogy elhiggyük magunkról, hogy képesek vagyunk állandóvá tenni a ma esti produkciót" – zárta szavait Rabiot. 

di_maria.jpg"Személyes szempontból boldog vagyok a ma este történtek miatt, ám ennél sokkal fontosabb, hogy csapatunk győztesként hagyhatta el a pályát. Nagyszerű munkát végeztünk, s örülök annak, hogy teljesítményem által hozzásegítettem a Juventust a mai diadalhoz, azonban a legfontosabb valóban az, hogy ma este három pontot szereztünk, s hogy egységesen küzdöttünk az eredmény eléréséért" – szögezte le Di María a Sky Sport Italia kérdésére. 

"Próbálom megtenni azt, amitől igazán boldognak érzem magam, vagyis gólpasszokat osztani társaimnak, mivel örömömre szolgál, hogy ekképp segíthetem hozzá a mellettem szereplő labdarúgókat a találatszerzéshez. Természetesen még mindig dolgoznunk kell azon, hogy a többször vegyük be az ellenfelek kapuját, ugyanakkor ma remek munkát végeztünk, mivel a Maccabi Haifa jó meccseket játszott a Benfica és a PSG ellen, ezért pedig egyáltalán nem volt könnyű helytállni ellenük, s sikert aratni fölöttük. A visszavágón ezzel együtt sokkal jobban kell majd figyelnünk a csapat egyes kulcsjátékosaira, illetve az ellentámadásaikban rejlő veszélyekre, s ekkor majd azt is elmondhatjuk magunkról, hogy akár meccsről-meccsre is képesek vagyunk fejlődni. 

Nagyon sajnálom, hogy szombaton nem léphetek pályára az AC Milan ellen, azonban az eltiltás az én hibám miatt következett be. Őszintén megbántam, amit tettem, mivel cselekedetemmel tiszteletlenséget követtem el a klubbal szemben, s nem csak magamat, hanem csapattársaimat, valamint a szurkolókat is cserben hagytam. Ennek ellenére természetesen én is ember vagyok, hibázni pedig, mind tudjuk, emberi dolog, azonban ígérem, hogy a jövőben arra törekszem majd, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló eset. Szombaton minden gondolatom a srácok körül fog forogni, mivel nagyon erősen bízom benne, hogy társaim képesek lesznek jó teljesítményt nyújtani a Rossonerivel szemben" – fogalmazott Di María.