Higuaín bejelentette visszavonulását

higuain_retirement.jpgA Juventust – egy szezonnyi megszakítással – 2016 és 2020 között szolgáló legendás argentin csatár, a jelenleg az Inter Miami sorait erősítő Gonzalo Higuaín a tegnap esti órákban fontos bejelentést tett közzé együttese sajtótájékoztatóján, ugyanis a harmincnégy esztendős labdarúgó hivatalosan közölte, hogy a 2022-es év végén visszavonul a futballtól, s mostantól csak magánéletére, ezen belül is családjára és gyermekeire összpontosít. 

"Úgy érzem, hogy a futball mindent megadott nekem az elmúlt tizenhét évben. Egy ideje már érleltem magamban a döntést, melyet most meghoztam: az idény végén visszavonulok a profi labdarúgástól, vagyis attól a tevékenységtől, amit talán a legjobban szerettem, mindezt pedig egy remek szezont követően teszem, ugyanis az Inter Miami együttesénél mindenem megvan, amire csak vágyom: jól megy a játék, gólokat szerzek, s egy remek csapat vesz körül engem" – szólt a veterán center nyilatkozatának legfontosabb részében. 

Higuaín 2006-ban, a River Plate alakulatánál lett profi labdarúgó, mely csapat szerelésében 15 gólt szerzett, ezt követően pedig a Real Madrid csapott le játékjogára, ahol az argentin támadó 2007 és 2013 között 264 meccsen összesen 121 találattal hálálta meg a belé fektetett bizalmat. 2013-ban a Királyiak a Napolinak továbbították az ekkor már klasszisként emlegetett dél-amerikait, a Partenopei szerelésében pedig Pipita minden képzeletet felülíró módon teljesített, elvégre 91 gólt szerzett, míg a 2015/2016-os idényben 36 találattal azóta is megdöntetlennek számító rekordot állított fel a Serie A-ban. 

A Juventus ezt követően látta meg a lehetőséget az argentinban, akiért Beppe Marotta nem kevesebb mint 90 millió eurót fizetett a délieknek, s ugyan a BL-győzelem Higuaínnal sem jött össze a Bianconerinek, 149 mérkőzésen így is 66 gól és 16 gólpassz fűzhető a csatár nevéhez a torinói évek alatt. Cristiano Ronaldo leigazolása után az Öreg Hölgy előbb az AC Milannak, majd a Chelsea-nek adta kölcsön a játékost, aki Maurizio Sarri irányítása mellett egy esztendőre visszatért a klubhoz, ám 2020-ban az Inter Miami ajánlatát elfogadva végleg elhagyta a fekete-fehéreket, hogy utolsó állomáshelyén ismét régi fényében tündököljön, s 67 meccsen mindeddig 27 alkalommal köszönjön be az ellenfeleknek. 

"Szeretnék köszönetet mondani egykori együttesemnek, a Juventusnak is, mely Európa egyik legnagyobb klubjának számít, s ahol egy nagyszerű időszakot töltöttem karrierem során. A torinói évek alatt fantasztikus csapattársak vettek körül, s kiváltságosnak érzem magam amiatt, hogy ott futballozhattam" – jelentette ki a sajtótájékoztató egy pontján Pipita, akitől a PannonZebra az alábbi cikkben búcsúzott távozásának idején, s akinek pályafutását talán az általa adott, itt elolvasható interjú foglalja össze a legjobban. 

A Juventus az alább megtekinthető, legendás találatot felidézve kívánt további szép éveket Gonzalo Higuaínnak: