Allegri: "Holnap mindenképpen nyernünk kell"

allegri_pre_juve_maccabi.pngA Juventus holnap este a Maccabi Haifa elleni hazai meccsel folytatja BL-menetelését, s nem is lehet kérdés, hogy az Öreg Hölgynek mindenképpen győzelmet kell aratnia az izraeli gárda ellen ahhoz, hogy életben tartsa továbbjutási reményeit, valamint, hogy megőrizze megmaradt presztízsét a sorozat idei kiírásában. A találkozó előtt természetesen az együttes mestere, Massimiliano Allegri is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát, melynek keretein belül szót ejtett a várható felállásról, a mérkőzés alapvető fontosságáról, Federico Chiesa visszatéréséről, illetve Gonzalo Higuaín visszavonulásának bejelentéséről is. 

"A kezdőt illetően holnap biztosan élni fogok a változtatás lehetőségével, mivel nemrég három játékosunk is visszatért, közülük pedig jó lenne a pályán is látni valakit. Keretünk többé-kevésbé ismét teljesnek mondható, ami hatalmas előnyt jelent számunkra, mivel az előttünk álló, fontos és kiélezett időszakban elengedhetetlenül szükségünk lesz a kezdőjátékosok cserélgetésére" – fogalmazott a mester. 

"Mivel néhány védőt pihentetni szeretnék, már a hátsó alakzatunkkal kapcsolatban is döntést kell hoznom a felállást illetően. Nem az a lényeg, hogy három, vagy négy játékost vetünk-e be az adott csapatrészben, hanem hogy jobb teljesítményt nyújtsunk, mint vasárnap este, mind védekezésben, mind pedig támadásban. A Bologna ellen előfordult, hogy nem tudtunk jól kezelni bizonyos helyzeteket, alakulatunk pedig túlságosan szétnyílt, ami miatt még egyértelműen van hova fejlődnünk. 

Mivel jelenleg 0 pontunk van, mindenképpen nyernünk kell, azonban a meccsek rendkívül hosszúak, ezért pedig higgadtnak kell maradnunk, s nem szabad úgy izgulnunk és túlzásokba esnünk, mint a Bologna ellen. Nem arról van szó, hogy nem kell megoldanunk gondjainkat, hanem arról, hogy nem szabad futnunk az eredmény után, mindazonáltal annyi szent, hogy győzelmet kell aratnunk holnap este, s remélhetőleg képesek is leszünk megtenni ezt. 

A nehéz pillanatokban egy csapatnak egységesnek és nyugodtnak kell maradnia, a srácok pedig mostanra teljesen elsajátították ezt a filozófiát. Senkitől sem kérjük azt, hogy nyerje meg nekünk egyedül a meccset, azonban azt igen, hogy álljon maximálisan a Juve szolgálatába, labdarúgóink pedig sokat fejlődtek e téren, mivel tudják, hogy mikor kell erős nyomást alkalmazni, s mikor szükséges lassítani a tempón, ugyanis a túlzott sietség és kapkodás nagy hibákhoz vezethet. 

Arkadiusz Milik enyhe fáradtságot érez, ami miatt csak a kispadra fogom őt leültetni, s reménykedem benne, hogy nem kerülünk olyan helyzetbe, mikor majd be kell vetnünk őt. A Maccabi Haifa remek kerettel rendelkezik, akik Lisszabonban jól játszottak a Benfica ellen, hazai pályán pedig még a 70. percben is 1-1-es döntetlenre álltak a PSG-vel szemben. Presszingjük miatt nem lesz könnyű dolgunk, így tehát magas szinten, valamint egységes csapatként kell futballoznunk. Tisztában vagyunk vele, hogy a meccs során valószínűleg akadnak majd nagyon kedvező lehetőségeink, azonban ezzel együtt is nagy tiszteletet kell tanúsítanunk a Maccabi iránt. 

Weston McKennie a jobb szélen kapott lehetőséget a Bologna ellen, ahonnan befelé indulva nagy veszélyt tudott jelenteni, később azonban lecseréltük, hiszen az adott ponton már egy másfajta stílussal bíró játékosra volt szükségünk. Nem tudom, hogy holnap pályára léphet-e majd, mivel ez attól függ, hogy mely futballisták szerepeltetése mellett döntök a középpályát illetően. 

Irányításom alatt a Juve eddig minden alkalommal bejutott a legjobb 16 közé a BL-ben. Természetesen igaz, hogy ilyen rosszul még sosem kezdtünk a sorozatban, azonban a 2014/2015-ös szezonban nagy veszélyben voltunk az Olympiakosz otthonában, s mégis továbbjutottunk. Amíg van matematikai esélyünk az egyenes kieséses szakaszba való kvalifikációra, nem fogjuk feladni a reménykedést és a küzdelmet. 

Ángel Di María jól érzi magát, s remek edzésmunkát végez, ami a szezon elején nem volt így, mivel a Sassuolo elleni meccset követően ki kellett hagynia néhány tréninget, ez pedig ahhoz vezetett, hogy erőnléte fokozatosan leromlott, melyből fakadóan elvesztette a felkészülési időszakban felépített kondícióját. Támadónk most sokkal jobban van, s úgy vélem, hogy holnap kezdőként fog lehetőséghez jutni, annyi azonban biztos, hogy még Milik hiányában sem fogom bevetni őt secunda puntaként, mivel a lengyel kiesésével egy teljesen más modulban szerepelünk majd. 

Federico Chiesa esetében az a legfontosabb, hogy minden rendben menjen a felépülés körül, ezért pedig nem is siettetjük a pályára való visszatérését. Boldog vagyok, hogy Fede kilenc hónap után ismét megkezdhette a csapattal való közös edzéseket, mivel egyedül végezni a gyakorlatokat rendkívül nehéz és fárasztó. Játékosunk állapotát napról-napra értékeljük majd, emellett pedig egy barátságos meccset is szervezni fogunk, ami egyfajta tesztjelleggel bír majd Chiesa számára, hogy megláthassuk, hogy eljött-e az idő a kezdőbe való visszatérésre. 

Leandro Paredes és Di María nagy tapasztalattal rendelkeznek ezen a szinten, emiatt pedig biztos nagy segítségünkre lesznek. A Bologna ellen kapkodás és kötöttségek nélkül játszottunk, ebben a stílusban pedig a két argentin is jobban ki tudott bontakozni, míg máskor talán éppen azért nem ment nekik annyira a futball, mert túlságosan görcsösek voltunk. Vannak olyan időszakok, mikor minden labdarúgónknak csúsznia-másznia kell, s fel kell áldoznia magát a Juventusért, néha azonban megengedhető egy kis pihenés is. 

A labdarúgás világában sosem láthatjuk előre az egyes eseményeket. Előfordulhat, hogy a PSG egy ízben vereséget szenved a Benficától, ám nekünk felesleges lesz erre gondolnunk, ha nem sikerül megverni a Maccabit, ami miatt jelenleg egyedül erre összpontosíthatunk. A holnapi mérkőzés után a Milan elleni rangadóra, majd az izraeliek elleni visszavágóra kell gondolnunk, ugyanis a két meccsben egy közös biztos van: mindkettőn fel kell mutatnunk valamilyen eredményt, mégpedig lehetőleg győzelmet. 

Gonzalo Higuaín tekintetében csak annyit mondhatok, hogy szeretnék egy nagy ölelést küldeni, s további szép és boldog életet kívánni egykori játékosomnak. Mindig szomorúsággal tölt el, mikor egy ilyen fantasztikus futballista szögre akasztja a stoplist, ám öröm volt Gonzalóval dolgozni, ezért pedig nem tehetek mást azon kívül, hogy sok szerencsét kívánok neki az elkövetkezendő évtizedekre nézve" – összegzett General Max.