A klub továbbra is bízik a Scudetto megszerzésében

allegri_helyzet.jpgAz olasz sportsajtó legutóbbi állításai szerint a rossz szezonkezdet, s a bajnokságban 7 meccsen elért mindössze 2 győzelem ellenére a Juventus vezetősége továbbra is erősen reménykedik abban, hogy a csapat az idény végén képes lesz elhódítani a Scudettót a szezont remekül kezdő, vagy éppen hasonlóan rossz formában lévő, ám nagy veszélyt jelentő riválisokkal szemben, melynek értelmében a fejesek mindenképpen javulást várnak el a kerettől, valamint annak mesterétől, Massimiliano Allegritől. 

Fabiana Della Valle értesüléseinek alapján a Bianconeri elnöke, Andrea Agnelli, valamint vezérigazgatója, Maurizio Arrivabene annak ellenére, hogy nemrég megerősítették a mester állását, úgy gondolják, hogy a nyári igazolásokkal még erősebbé váló keret sokkal többre képes az eddig látottaknál, ezért pedig a Scudetto megszerzésének, valamint a BL-negyeddöntő elérésének egyfajta minimumot kellene képeznie a gárdánál, aminél semmiképpen sem szabadna rosszabb produkciót nyújtani. 

Az újságírónő szerint a helyzettel kapcsolatban szerencsére Max Allegri is osztja a vezetőség nézeteit, ugyanis a tréner meggyőződése szerint a csapat idővel összeszokik majd, ennek következtében pedig sokkal nagyobb célokért fog küzdeni, ebben pedig a fekete-fehérek csapatkapitánya, Leonardo Bonucci is egyetért vele, aki az elkövetkezendő időszakban nagy erőket szeretne mozgósítani annak érdekében, hogy felrázza társait a jelenlegi apátiából. 

Della Valle úgy tudja, hogy Bonucci mindezt persze nem csak a győzelem eszméjének tisztasága miatt szeretné megtenni, hanem azért is, mert a karszalag birtokosaként mindenképpen a magasba akar lendíteni egy fontosabb serleget, követve elődjei, azaz Alessandro Del Piero, Gianluigi Buffon, valamint Giorgio Chiellini példáját. A jelek alapján a harmincnégy esztendős, s már viszonylag gyakori sérülésekkel bajlódó középhátvéd érzi, hogy mindennek elérésére már nem áll rendelkezésére végtelen idő, ezért pedig a kollektív érdekek mellett személyes célkitűzése is, hogy visszaterelje a Zebrákat a sikerek útjára. 

A sérülésekkel kapcsolatban egyébként érdekes tény, hogy a Calcio e Finanza tegnap publikált felmérése alapján a 2021/2022-es idényben az öt európai topbajnokságban 20%-kal nőtt a játékosokat sújtó egészségügyi gondok számra az előző szezonhoz képest, mely összességében mintegy 600 millió eurós kiadást jelentett az érintett csapatoknak a kezelések és a terápiák miatt, a sort pedig a Serie A alakulatai közül nem meglepő módon a Juventus vezeti, melynek labdarúgói 88 alkalommal szenvedtek el kisebb-nagyobb sérüléseket, 22,6 millió eurós terhet róva ezzel az olasz rekordbajnokra.