Christillin: "Nem helyes ilyen gyakran váltogatni az edzőket"

christillin-agnelli.jpgAz ismert Juve-drukker hírében álló UEFA-megbízott, Evelina Christillin a minap exkluzív interjút adott a Bianconeri helyzetével kapcsolatban a TuttoJuve stábjának, melynek keretein belül kinyilvánította álláspontját a torinói edzőkérdésről, mérlegre téve Paolo Montero és Antonio Conte kinevezésének lehetőségét is, emellett pedig szót ejtett a klub hatalmas, 254 millió eurós gazdasági veszteségéről, valamint a szurkolók érzéseinek helytállóságáról. 

Vajon Allegri Juventusa példát vehetne a Roberto Mancini által vezényelt olasz válogatottól ahhoz, hogy visszataláljon a helyes útra? 

"Egyértelműen, mivel az olasz válogatott igazi csapatként dolgozik annak érdekében, hogy elérjék a kívánt eredményeket, nem úgy, mint a sztárokkal teletűzdelt Juventus, mely ugyan egyénileg kiváló, azonban együttesként a legkevésbé sem hatékony. A mostani Öreg Hölgyben nem látom a korábbi bátorságot, a tenni akarást, s lehet, hogy még a megfelelő játékmód sincs meg az alakulatnál."

Mennyire lehet könnyű dolga a mesternek az elmúlt 11 év talán legnagyobb válságának közepén?

"Valószínűleg semennyire, ezért pedig nem is szeretnék a helyében lenni, azonban ez nem csak Allegriről szól, hanem rólunk, szurkolókról is. Jövőre lesz 100 éve, hogy az Agnelli-család először átvette a Juventus irányítását, ezáltal pedig 2023 egy rendkívül különleges esztendő lesz, ami miatt a csapatnak is az elvárható módon kellene teljesítenie. A mesternek az elmúlt szezonban abból kellett főznie, amije volt, idén viszont majdnem minden piaci döntést az ő szempontjai alapján hozott meg a vezetőség. A Juventusnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia egy-egy igazolásnál, ezért pedig Allegrinek egy szava sem lehet, már csak azért sem, mert mindannyian tudjuk, hogy a fejesek milyen gazdasági helyzetben igyekeztek kiszolgálni igényeit."

Mi lesz akkor, ha a közeljövőben sem érkeznek majd meg az elvárt eredmények? 

"Akkor egy közös, hármas nyugtalanság uralkodik majd el az alakulaton: elsőként a vezetőség, valamint a mester feje fog fájni, őket pedig a csapat játékosai követnék, mivel nekik kellene helytállniuk mentálisan és érzelmi szempontból. A sort mi, azaz a drukkerek zárnánk, akiknek egy újabb szűk esztendővel kellene szembenézniük, ezt pedig nem sokan tolerálnák két évnyi sikertelenség után."

Ennek alapján kijelenthetjük, hogy Ön személy szerint sosem támogatta Allegri menesztésének, s Paolo Montero kinevezésének ötletét, amiről már hetek óta beszél az olasz sajtó? 

"Valóban nem, mivel egy újabb edzőcsere csak még nagyobb zűrzavart okozott volna, emellett pedig nem feledhetjük el, hogy a vezetőség két évvel ezelőtt mindent megtett Allegri visszacsábításáért, akinek egy nagyon komoly, négy évre szóló szerződést adtak meggyőzésének érdekében. Úgy gondolom, hogy a mesterek állandó váltogatása egyáltalán nem jó út, elvégre a kaotikus állapotok a futballistákra is nagy hatással lehetnek. A szezon tekintetében egyébként is korai lenne bárkit is keresztre feszíteni, legalábbis a Maccabi Haifa elleni összecsapások előtt, hiszen ha a fekete-fehéreknek mindkét meccset sikerülne megnyernie, október 25-én a továbbjutás kiharcolásáért utazhatnának Lisszabonba."

Mi történne, ha a legrosszabb forgatókönyv következne be, s a Juventus kiesne a Bajnokok Ligájából? 

"Ezt a legkevésbé sem szeretném, ám ha megtörténne, a mester menesztéséről elsősorban gazdasági, nem pedig sportszakmai szempontok alapján döntenének az illetékesek. Egy ilyen helyzetben azt kéne mérlegelni, hogy felbontják-e Allegri négy évre szóló kontraktusát, vagy inkább kihúzzák a szezont a trénerrel, s lemondanak az európai kupaszereplésről. Nem tudom, hogy melyik szempont nyomna többet a latba, mivel ez mindenképpen a fejesek határozata kell, hogy legyen, azonban én továbbra is azt mondom, hogy jelenleg még nem rendelkezünk elég információval ahhoz, hogy igazságosan mérhessük fel a szituációt, ami miatt egyelőre okosabb lenne türelemmel várnunk."

Mit szólna Antonio Conte esetleges visszatéréséhez?

"Mint láthatjuk, a régen bevált dolgokhoz való visszatérés nem mindig válik be tökéletesen. A legjobb megoldás most az lenne, hogy a felek ne a médián keresztül, hanem négyszemközt értekezzenek egymással, s így osszák meg terveiket. Allegri egy dolgot biztosan jól lát: a legkedvezőbb hozzáállás jelen pillanatban az, hogy mindenki törődjön a maga feladataival, s némán dolgozzon tovább a sikerekért."

Mint ismert, a Juventus 254 millió eurós veszteséget hozott össze az elmúlt pénzügyi évben. Erről mi a véleménye? 

"A klub mérlege 2017-ig minden évben pozitív volt, ezután azonban megindult a negatív oldalra való átcsúszás, hiszen a Ronaldo-ügylet nem hozta magával a kívánt gazdasági hatásokat, ahogy alapvetően a sztárok leigazolása sem vált be a klubnál. Elég csak megnéznünk Paul Pogba, vagy Ángel esetét, akik már most rengeteget voltak sérültek, pedig még csak egy hónap telt el a szezonból. A helyes megközelítés az, ha a fiatalokra építünk, ezért is örülök annyira annak, hogy Allegri sok lehetőséget ad Fabio Mirettinek, aki hosszú idő óta a legígéretesebb ifjú a Zebráknál."

Ha egy, újonnan érkezett játékos esetében kellene fogadnia arra, hogy később kiemelkedő erőssége lesz az együttesnek, kire tenné a pénzét? 

"Mindenképpen Gleison Bremerre, aki egy nagyon erős, már-már klasszis szintű futballista. A brazil sokkal többre képes annál, mint amit jelen pillanatban mutat, ezt pedig idővel be is fogja bizonyítani" – összegzett Christillin.