Milik: "Megtiszteltetés egy ilyen klubban játszani"

milik_vs_salernitana.jpgA Juventus lengyel támadója, a nyáron szerződtetett Arkadiusz Milik a minap terjedelmes interjút adott hazája egyik legnagyobb napilapjának, a Meczykinek, melynek keretein belül számos más téma mellett kijelentette, hogy mennyire jól érzi magát Torinóban, s hogy már régóta szeretett volna csatlakozni a Zebrákhoz, ezen felül pedig szót ejtett arról, hogy miként élte meg azt, hogy a klubnak korábban dönteni kellett közte, valamint a végül a Barcelonánál maradó Memphis Depay között. 

"Mindig is igyekeztem higgadt maradni az engem érintő átigazolási műveleteknél, mivel úgy vagyok vele, hogy ügynökeim mindig a lehető legjobbat érik el számomra, s maximálisan gondoskodnak arról, hogy minden jól menjen körülöttem. Én magam csak a futballra koncentrálok, hiszen ez a legfontosabb számomra, ezért pedig a mostani transzferablak is előtt közöltem menedzseremmel, hogy ne zavarjon, ha nincs irántam komolyabb érdeklődés, viszont tájékoztasson, ha esetleg konkrét ajánlat futna be" – fogalmazott bevezetőként. 

"A Marseille Nantes elleni, harmadik bajnoki találkozója előtt képviselőim jelezték, hogy a Juventus szeretne leigazolni, a következő napokban pedig már Torinóban is voltak, hogy tárgyaljanak az ügyletről. Ekkor értesültem először arról, hogy az Öreg Hölgy valóban akar engem, ezért pedig el kezdett érdekelni a dolog, mivel ha a klub szándékai nem lettek volna komolyak, nem szerettem volna megbeszéléseket folytatni velük: ebben az esetben egyedül a Marseille-re összpontosítottam volna. 

A döntés, hogy elfogadom a Juve ajánlatát, alapvetően gyorsan megszületett, mivel mindig is arról álmodtam, hogy egy olyan klubban szerepeljek, mint a Bianconeri. Egészen kiskorom óta szerettem volna egy igazi topcsapatban játszani, az e kategóriába tartozó együtteseket pedig két kezünkön meg tudnánk számolni, ugyanis egy nagyon szűk körről van szó. Örültem az előttem nyíló lehetőségnek, s úgy határoztam, hogy élni fogok vele, mivel ebben a helyzetben egyszerűen nem volt, s most sincsen vesztenivalóm a transzfer részletei miatt. 

Soha nem érdekelt különösebben, hogy mi történik Memhis Depay körül. Tisztában voltam vele, hogy a Juve az ő helyzetét is figyeli, ennél bővebben azonban nem ástam magam bele a játékos kilátásaiba, s őszintén szólva nem is fűződött érdekem az ellenkezőjéhez. Mivel nem volt elegendő információm a részletekről, egész egyszerűen nem törődtem azzal, hogy az Öreg Hölgynek milyen elképzelései voltak a leigazolásom előtt, hogy mit akartak a hollandtól, vagy hogy végül miért nem mellette tették le a voksukat. A lényeg az, hogy a torinóiak végül engem választottak, én pedig igent mondtam nekik. 

Pályafutásom során egyszer már közel álltam ahhoz, hogy a Juventus labdarúgója legyek, ám a kluboknak nem sikerült megegyezniük, ezért pedig nem is öltöttem magamra a fekete-fehérek szerelését. A Napoli ezt követően a több pénzt kínáló Roma ajánlatát is visszautasította, ami teljes egészében a vezetőség döntése volt, így tehát tiszteletben tartottam a határozatot, azt azonban nem mondanám, hogy elégedett voltam a helyzet miatt, főleg az utána történő események tükrében. Boldog vagyok, hogy végül mégis lehetőségem nyílt a Juvéhoz igazolni, mivel hatalmas megtiszteltetést jelent, hogy egy ilyen alakulatnál játszhatok. 

Wojciech Szczęsny már ezelőtt is sokat győzködött arról, hogy szerződjek a Bianconerihez, s a legutóbbi alkalommal, mikor közel álltam az olasz rekordbajnokhoz, ő is azok között volt, akik felhívtak. Nem tudom, hogy ekkor milyen úton szerzett tudomást arról, hogy csatlakozhatok a Zebrákhoz, mindenesetre beszélgetésünk után nem sokkal az üzlet kútba esett. Még szerencse, hogy most nyáron nem keresett, mikor a Marseille tárgyalásokat folytatott az Öreg Hölggyel, különben lehet, hogy megint így jártam volna" – összegzett nevetve a szezon eddigi részében 6 meccsen 3 találatot szerző Milik.