Mauro: "Vlahović nem elég hatékony a kapu előtt"

dusan_vlahovic_1.jpgA Juve egykori középpályása, a televíziós szakértőként foglalkoztatott Massimo Mauro a minap terjedelmesebb nyilatkozattal állt elő az olasz média hasábjain, melyben hosszabban értekezett Dušan Vlahović helyzetéről és eddigi teljesítményéről, ugyanis állítása szerint a szerb támadó nem elég hatékony a kapu előterében, ami miatt több technikai módszert kellene elsajátítania ahhoz, hogy valóban a Bianconeri hasznára lehessen. 

"Dušan Vlahović egy olyan játékos, aki nehézségekkel küzd az utóbbi időben, bizonyára azért, mert a Juventus sincs túlságosan rózsás helyzetben. Aki azt hitte, hogy egy mindössze néhány hónapja érkezett fiatal minden problémát meg tud majd oldani a Zebráknál, az rendkívüli naivitásról tett tanúbizonyságot, azonban a szerbnek még ezzel együtt is van hova fejlődnie, úgy tulajdonságait, mint technikai alapjait tekintve" – szólalt meg a Tuttosport felkérésére. 

"Bár egyértelmű, hogy Dušanban megvannak azok a jellemvonások, melyek csak az igazán nagy centerekben lelhetőek fel, értve ezalatt többek között a sikerek és az eredmények iránti töretlen vágyat, ezeket nem úgy kellene megmutatnia, hogy dühöng a pályán, vagy értelmetlen küzdelmekbe bocsátkozik az ellenfelekkel. Vlahovićnak most igazi vezérré kell válnia, mégpedig a pályán mutatott teljesítménye által: a megfelelő mozdulatokat kell megtennie annak érdekében, hogy több labda jusson el hozzá a középpályáról, ugyanis az a taktika, miszerint háttal a kapunak állva várja a játékszert, eddig nem tűnt túl célravezetőnek. 

Ha a szerb nem tanul meg bizonyos alapvető technikákat, valamint nem fejlődik minőség és érettség terén, sosem lesz állandó helye egy topcsapatban. Tudatosítania kell magában, hogy a védők állandóan a nyakán lógnak, nem pedig két méter távolságra állnak tőle, s nem is várják meg, míg átveszi a játékszert, ebből kifolyólag pedig javítania kell labdakezelésén, illetve helyezkedésén is. Egy centernek muszáj higgadtnak maradnia az ellenfelek gyűrűjében, mivel ha háborút indít ellenük, szinte biztos, hogy ő fog jelentősebb veszteségeket szenvedni. Ha Vlahović megtanulná, hogy miként kerülje el a kontakttal járó szituációkat, s hogyan mozogjon be az üres területekre anélkül, hogy érintkezne a védőkkel, meglátásom szerint sokkal több gólt érhetne el, hiszen nem lenne folyamatosan akadályoztatva. 

Dušan, képességeit tekintve már-már elérte a legfelső szintet, ezért pedig ostobaság lenne azt mondani, hogy nem tudja kezelni a labdát, vagy hogy fejlődnie kéne ezen a téren. Ezzel együtt azonban igaz, hogy önerejéből egyelőre képtelen helyzetbe hozni magát, így pedig nem is tud kapáslövéseket ereszteni a kapura, márpedig a jelenlegi futballban az, hogy valaki képes-e valami nagyot produkálni egyetlen érintés által, alapjaiban határoz meg egy játékost, attól függetlenül, hogy egy csatárról, vagy például egy szűrűről beszélünk-e. A szerbnek éppen ezért mindenképpen több időt kellene töltenie a kapura való ráfordulás, illetve a gyors lövések gyakorlásával, mivel ha ezután is hezitálni fog, mielőtt rászánná magát a tüzelésre, továbbra sem fog több akciógólt szerezni. Az igazi topcsatárok képesek arra, hogy gyorsan gondolkodva lőjék el a labdát, bár alapvetően megértem, hogy egy éles szituációban, mikor az ember pulzusa 180 körül mozog, s ezer behatásra kell figyelnie, nehezebb ilyen nyugodtan viselkedni, mint elméletben. 

A Juventus csillaga nagyban hasonlít Gabriel Batistutára, aki szintén nem volt egy kiemelkedő tehetség technikai szempontból, hiszen alig tudott cselezni, azonban megvolt benne a feltétlenül szükséges gyilkos ösztön, ami miatt magától értetődő volt számára, hogy mikor kell tüzelnie. Az argentin egy bizonyos pont után már csak a kapuval szemben állva vette át a játékszert, mivel amíg háttal volt az ellenfél hálóőrének, a védők meccsenként akár tízszer is összeakasztották vele a lábukat, vagy nemes egyszerűséggel fellökték őt. Batistuta egy rendkívül gyors játékos volt, aki fizikumát nézve is átlag felettinek számított, a köztük lévő hasonlóság miatt pedig úgy gondolom, hogy Vlahovićnak is el kéne sajátítania a dél-amerikai mozdulatait, hogy nagyobb hatékonysággal tudja átvenni a labdát, s hogy nagyobb arányban nyerje meg a védők elleni összecsapásokat" – összegzett Mauro.