Kulusevski: "Nem éreztem jól magam a Juventusnál"

kulusevski_conte.jpgA Juventust a téli átigazolási szezonban elhagyó, s a Tottenham Hotspur szerelésében azóta is kiváló teljesítményt nyújtó Dejan Kulusevski a minap érdekes interjút adott az olasz médiának, melyben beszélt legfőbb motivációiról, Torinóban töltött éveiről, valamint az Antonio Conte és a Max Allegri közötti alapvető különbségről is, kijelentve, hogy bár a Bianconerinél egyáltalán nem érezte jól magát, úgy véli, hogy Londonban ismét otthonra lelhetett. 

"Nem tudom, hogy miért nem voltam sikeres a Juventusnál, ám a futballban előfordul, hogy a dolgok egyszerűen nem mennek jól, anélkül, hogy ennek különösebb okai lennének. Az elmúlt hónapokban egyetlen dolgon sem változtattam magammal kapcsolatban, azonban mentálisan megerősödtem, így pedig sokkal eltökéltebben lépek ki a gyepre annak érdekében, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújthassam. Ugyan korábban az Öreg Hölgynél is ez a szellemiség jellemzett engem, ott egyszerűen nem működött a hozzáállásom, bármennyire is szerettem volna" – fogalmazott a La Gazzetta dello Sport kérdésére. 

"Olyan ember vagyok, aki inkább előre szeretne tekinteni, mintsem visszanézni a múltra. A Juventusnál több okból kifolyólag sem éreztem jól magam, mikor pedig rájössz, hogy a dolgok nem mennek jól, nehéz úgy változtatni a helyzeten, hogy ugyanabban a környezetben maradsz. Emiatt egyértelműen úgy vélem, hogy mikor úgy döntöttem, hogy elhagyom Olaszországot, a lehető legjobb utat választottam, s a legkézenfekvőbb határozat mellett tettem le a voksom, ami csak szóba jöhetett az adott pillanatban. 

Jelenleg nagyszerűen érzem magam Angliában, hiszen itt minden jobb, mint Torinóban volt, mind a pályán, mind pedig azon kívül. Mint említettem, most már csak a futballra akarok koncentrálni, s állandóan játszani szeretnék a csapat meccsein, hogy segítsem társaimat a győzelmek elérésében. Mióta a Tottenhamhez igazoltam, a testem jelentős változásokon ment keresztül, elsősorban annak köszönhetően, hogy sokkal több időt töltök a konditeremben, mint az Öreg Hölgy kötelékében. Minden nap sokat dolgozok, s ezerszer hatékonyabban, mint ahogy azt Olaszországban tettem, ugyanis az itteni edzésmódszerek jóval közelebb állnak hozzám, ami természetesen egyedül mesterünk érdeme. 

Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan szakember kezei alatt fejlődhetek, mint Antonio Conte. A mester megismerése előtt sosem találkoztam még olyan személlyel, aki ennyire motivált lett volna, sem a labdarúgás világában, sem pedig a magánéletemben. Ha egy ilyen ember beszél hozzád, szavai egyből a szívedet érik el, ami véleményem szerint elképesztően fontos tényezőnek bizonyult csapatunk eddigi sikereiben.

Ha őszinte akarok lenni, Max Allegri és Antonio Conte között jelentős különbségek vannak. Nem szeretném azt mondani, hogy az egyik mester jobb a másiknál, mivel mindkettőjüket nagyon tisztelem, s mindketten rengeteg eredményt értek el pályafutásuk során, azonban a mindennapi munkáról, illetve a futballról alkotott elképzeléseik teljesen más alapokon nyugszanak. Az, hogy a Juventustól a Tottenhamhez igazoltam, az életem mellett a világképemet is megváltoztatta, ebben pedig Conténak is hatalmas szerepe van" – zárta szavait Kulusevski.