Marco Rossi: "A Juve válságát a sérülések okozzák"

marco_rossi.jpegA magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a ma esti magyar-olasz Nemzetek Ligája-meccset megelőzően hosszabb interjút adott az Il Messaggero munkatársának, melyben számos egyéb téma mellett a Serie A topklubjainak helyzetéről is kifejtette álláspontját, magasztalva a Bianconeri csapatkapitányát, Leonardo Bonuccit, illetve szót ejtve a Juventust sújtó, már-már állandónak tekinthető sérüléshullámról is. Az interjú vonatkozó részeinek fordítását az alábbiakban tesszük közzé. 

"Az olasz válogatott Anglia ellen játszott abban az időpontban, mikor mi Németországban futballoztunk, azonban a budapesti meccsre való felkészülés érdekében természetesen megtekintettem az Azzurri produkcióját. A mérkőzést elemezve elsősorban két játékos tűnt számomra kiemelkedőnek: Giacomo Raspadori, aki a legmagasabb szintű technikával kivitelezett gólján kívül is remekül játszott, valamint Gianluca Scamacca, aki kitűnő összhangban működött együtt a Napoli támadójával, s remekül mozgott az angolok védvonalai között" – fogalmazott elöljáróban a magyar nemzeti tizenegy sikereinek legfőbb letéteményese. 

"A válogatott és a Juve kapitánya, Leonardo Bonucci véleményem szerint a jelenlegi idényben ismét régi fényében tündököl, mivel őt nézve az a játékos köszön vissza, aki egykor a torinóiak legendás, BBC névvel illetett védősorának oszlopa volt. Nem gondolnám, hogy Leo klubcsapata, az Öreg Hölgy különösebb krízisben lenne, mivel megítélésem szerint elsősorban a sérülések okozzák a mostani válságot a Juventusnál, viszont a Zebrák nagy riválisának számító Inter helyzete sokkal kritikusabbnak tűnik: úgy látom, hogy a milánóiaknál az öltözőben is komoly törésvonalak húzódnak. 

A Scudettóért folyó harc legfőbb esélyeseinek az eddigiek alapján a Napolit és az AC Milant tartom. Mivel számos rokonom él Nápolyban és környékén, akik egytől-egyig az Égszínkékeknek drukkolnak, reménykedem benne, hogy az idei szezon végre tényleg a déliek éve lesz, már csak azért is, mert ebben a fantasztikus városban a csapat drukkerei mindig hatalmas örömünnepet csapnak, mikor a gárda hazahoz egy fontos serleget a klubszékházba. 

A Milan nem csupán azért számít favoritnak, mert az előző idényben is ők szerezték meg a Scudettót, hanem a szilárd alapok miatt is, melyet a klub vezetősége egy rendkívül tudatos építkezés során lerakott az együttesnél. Stefano Pioli mester egy nagyon komplett csapatot épített a rendelkezésére álló keretből, melyen a Rossoneri legfőbb referenciapontja, Paolo Maldini évről-évre képes volt javítani a szükséges posztok tekintetében, ennek eredménye pedig az a kiváló játék, s az a megtörhetetlen hit lett, amit az elmúlt két évadban láthattunk a Diavolitól" – összegzett Rossi.