Helyzetjelentés – a Next Gen és a női csapat

juve_women_1.jpgAz elmúlt héten a Monza ellen vereséget szenvedő felnőttegyütteshez hasonlóan a Juventus Next Genre átkeresztelt U23-as alakulata sem remekelt saját bajnokságában, ugyanis a Massimo Brambilla által irányított gárda a Padovától elszenvedett kudarcot követően a Renate együttesétől is kikapott, mégpedig 3-2-es arányban.

A találkozón a hazaiak rögtön gyors előnyt alakítottak ki Nicolò Cudrig 14. percben lőtt öngóljának köszönhetően (1-0), majd ezt nem sokkal később meg is duplázták, ugyanis a 38. minutumban Francesco Marano vette be a 4-2-3-1-es felállásban játszó zebramezesek kapuját (2-0). Ezt jövetően sokáig eseménytelenül zajlott a mérkőzés, mígnem a 60. percben Manuele Malotti egy büntetőből a harmadik döfést is bevitte Senkó Zsombornak és a Bianconerinek (3-0), mely csapat erejéből így már csak a kései szépítésre futotta Hamza Rafia révén a 80. percben (3-1), valamint Nikola Sekulov hat minutummal később szerzett találatai által (3-2). A húsz csapatot felsorakoztató tabellán jelenleg a 12. helyet elfoglaló fekete-fehérek mai meccsét a válogatott szünet miatt elhalasztották, így az érdeklődők legközelebb október 2-án láthatják majd a csikókat a pályán. 

A női csapat sokkal jobb szereplést mutatott be a fiatalokhoz képest, ugyanis a Joe Montemurro által irányított hölgyek a legutóbbi, Inter elleni 3-3-as döntetlen óta megverték a nagy bajnoki riválisnak tartott AS Romát, majd pedig idegenben játszottak értékes, 1-1-es döntetlent a dán HB Køge együttesével az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén. A Farkasokkal szemben a 4-3-3-ban játszó lányok egy lapos első játékrészt követően az 52. percben jutottak előnyhöz Valentina Cernoia góljával (1-0), előnyüket pedig meg is őrizék a 64. minutumtól emberhátrányban játszó fővárosiak ellen, mely siker által felkapaszkodtak a tabella negyedik helyére, két pontnyi távolságra közelítve meg az éllovas Fiorentina-Sampdoria kettőst. 

A BL-selejtezőkör második fordulójának odavágója egy sokkal kiegyenlítettebb összecsapást hozott, ugyanis a hazai alakulat már a 8. percben vezetést szerzett Madalyn Ann Pokorny találatának köszönhetően (1-0), azonban az ezúttal a 4-1-4-1-es hadrendet választó Öreg Hölgy gyorsan reagált, s már a 21. percben egalizált Amanda Nildén révén (1-1), ezt követően pedig már csak egy-egy sárga lap zavarta meg, hogy a találkozó eseményei lepörögjenek, s hogy a felek megkezdhessék a felkészülést a szeptember 28-i, torinói visszavágóra, ahol már a főtáblára kerülés lesz a tét.