Curva Sud: "Bonucci nem volt, és nem is lesz igazi vezér"

curva_sud.jpgA mai nap folyamán a Juventus két befolyásos ultracsoportja, a Viking Drughi és a Nord-Est éles levelet publikált a közösségi médiában, melyben állást foglaltak a csapat és a klub helyzetéről, valamint a vezetőség ennek megoldására vonatkozó lépéseiről, éles kritikát fogalmazva meg a fejesekkel, egyes labdarúgókkal, illetve a teljes szituációval kapcsolatban is. 

"Az utóbbi időben olyan jeleneteknek voltunk tanúi, melyeket nem értettünk, s melyek nevetségességük miatt megmosolyogtattak bennünket, hiszen a szóban forgó, megjátszott gesztusok olyan emberek fejéből pattantak ki, akik vezetőknek nevezik magukat, ennek ellenére mégis áldozatként viselkednek. Kezdjük azzal, hogy BONUCCI NEM VOLT, ÉS SOHA NEM IS LESZ IGAZI VEZÉR: sem az Interben, sem a Trevisóban, sem a Pisában, sem a Bariban, sem a Milanban, s főleg nem a Juventusban... és hozzá hasonlóan a többiek sem, akik engedik, hogy eljátssza ezt a szerepet..." – kezdte szavait a Curva Sud két meghatározó szurkolócsoportja. 

"Az általános zűrzavar ezen pillanatában, mikor mind a játékosok között, mind a klubban, mind pedig az ultrák köreiben teljes anarchia uralkodik, bárki, aki csak úgy érzi, szakértőnek, vezetőnek, elnöknek, vagy felelős személynek kiálthatja ki magát, anélkül, hogy rendelkezne az ehhez szükséges karizmával, vagy a körülötte lévő személyek általános tiszteletével és elismerésével. Annak, hogy léteznek alá-fölé rendeltségi viszonyok, oka van: egy jó katona nem feltétlenül lesz jó tábornok, ezt pedig mindenkinek tudnia kéne a futball világában. 

Az, hogy a profi labdarúgókat áldozati bárányokként vezénylik ki a Curva elé, miközben tűrniük kell, hogy a szurkolók kifütyüljék és sértegessék őket, jogalapot és legitimitást adva ezzel a tiltakozásnak mindössze egy hónappal a szezon kezdete után, EGÉSZEN EGYSZERŰEN ABSZURD... Ennek eredménye csupán egy gyenge, negatív hangulat mellett játszó és magukat áldozatnak érző futballistákkal teli csapat lesz, vagyis pontosan az ellenkezője annak, amire ilyen szinten szükség lenne, különösképpen egy csapatsportban. Azzal, hogy valaki a nevét és az arcát adja ehhez, s a kivonulás élére áll, többet árt a gárdának, s személyesen társainak is, mint bármely inkompetens edző, vagy igazgató. 

Az (igazi) ultrák szerepe a fütyülés helyett az lenne, hogy minden helyzetben támogassák a csapatot, amíg csak lehetséges. Ami a kifogásokat és a bocsánatkéréseket illeti, kedves »kívülállók«, arra az idény végén is van lehetőség, ha pedig nem tetszik a rendszer, belülről kell beavatkozni a folyamatokba... Ha pedig ti (bizonyos játékosok) állnátok az egész »mocsok« mögött, s ha a ti ötletetek volt a szurkolók elé való kivonulás, mely előidézte a jelenlegi zűrzavart, akkor szégyelljétek magatokat. Ha mindezt puszta tudatlanságból, vagy meg nem nevezett SZEMÉLYES CÉLOK miatt tettétek, azonnal állítsátok le a folyamatot, s TUDATOSÍTSÁTOK MAGATOKBAN, hogy hibát követtek el, s nem csak a módszert, a modort, vagy az időzítést nézve, hanem azt illetően is, hogy előttünk próbáljátok megmagyarázni a helyzetet. 

Ha lett volna mondanivalónk nektek, akkor azt a Continassa edzőpályája mellett közültük volna veletek, a szemetekbe nézve, úgy, ahogy korábban mindig is tettük, nem pedig a pályán, az ellenfelek és a külvilág színe előtt, füttyszóval és sértegetésekkel, mivel ezek csak nevetségessé, gyengévé, és gyerekessé tesznek titeket, valamint minket is. 

Aki a Juventus szerelését viseli, az csak a sajátjai előtt szegi le a fejét, s nem alázkodik meg senki másnak, ideérve a MÉDIÁT is. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy bocsánatot kértek, elég egy pillantást vetni a pályáról a lelátóra, s elég vad ünneplés helyett felemelt karokkal tisztelegni előttünk, vagy üdvözölni bennünket. Végezetül, még egyszer szeretnénk kijelenteni, hogy nem értünk egyet azzal, hogy a játékosok vállalják a felelősséget azokért a hibákért, amiket az edző és a vezetőségi tagok követtek el, s melyekért egyedül ők felelhetnek. A futballistáknak mindig, s kizárólag a mez szeretetéért kell harcolniuk!" – összegezték észrevételeiket a drukkerek.