Marchisio: "A vezetőség nem várhat az edzőváltással"

marchisio.jpgA Juventus egykori középpályása, a legendás Claudio Marchisio a Zebrák Monza elleni katasztrofális vereségét követően rövidebb értékelést adott az olasz médiának a csapat helyzetéről, melyben arról beszélt, hogy talán sosem tátongott akkora szakadék a klub játékosai és az aktuális mester között, mint most, emellett pedig burkoltan hibának nevezte, hogy a vezetőség annak idején egy négy évre szóló szerződést kötött Max Allegrivel, mivel véleménye szerint ez meggátolja a klubot abban, hogy a tréner menesztése által orvosolja a mostani problémákat. 

"A probléma nem az, hogy a Juve veszít, mivel a vereség a futball alapvető része, hanem az, ahogyan elszenvedi a vereségeket. Az Öreg Hölgy normális esetben nem engedhetné meg magának, hogy úgy kapjon ki egy Monza-szintű alakulattól, hogy egyetlen lövést sem képes a kapura küldeni, s hogy az edző, valamint a keret tagjai között ekkora szakadék tátongjon, ugyanis az minden egyes nyilatkozatból világosan látszik, hogy nincs meg az összhang a játékosok és Max Allegri között" – értékelt a Domenica Sportiva mikrofonja előtt. 

"Egy ilyen keretnek még emberhátrányban is képesnek kellene lennie arra, hogy legyűrje a Monzát, ám ez a Juve egyszerűen nem tud játszani, ami nagyon, de nagyon aggasztó. A múltban többször is előfordult, hogy az idény végén kiábrándító helyezéseket értünk el, például akkor, mikor sorozatban kétszer lettünk csupán hetedikek a bajnokságban, viszont arról sosem beszélhettünk, hogy az együttesnek nincsen játéka. Azt, hogy ez így van, nem én mondom, ugyanis Leo Bonucci is erről beszélt legutóbbi nyilatkozatában, a helyzet pedig természetesen az olyan klasszisokra is nagy hatással van, mint Di María, vagy Vlahović, mivel Dušan, tavaly januári érkezése óta semmit sem fejlődött a fekete-fehéreknél. 

Jelenleg már nem vagyok benne az Öreg Hölgy vérkeringésében, így csak remélni tudom, hogy az illetékesek meg tudják oldani egymás között a problémákat. A bajnokság idén két szakaszra bomlik, s nem szeretném, hogy ha a vezetőség az edzőváltás mellett dönt, akkor januárig várjanak ezzel. A Serie A két hét múlva folytatódik, így ha a fejesek komoly változásokat akarnak, most kell meglépniük azokat, különben a helyzet még a jelenleginél is kényesebbé válik. 

Ha valaki konkrét eredményekről beszél, akkor meccseket kell nyernie. A mostani Juventus egy minden kreativitást nélkülöző csapat, ami ebből kifolyólag nem is tudja szállítani a követelt pontokat és győzelmeket. Allegri egy olyan időszakban tért vissza a kispadra, mely egyébként is rendkívül nehéz volt gazdaságilag a pandémia hatásai miatt, a vezetőség mégis egy gyakorlatilag felbonthatatlan szerződést adott neki, ez pedig bebetonozta a mester pozícióját is. A Bianconeri voltaképpen egyik hibát követte el a másik után, most pedig ezek hatásaitól szenved, miközben az együttes nagyjából egy éve semmilyen téren nem tud fejlődni. 

Azt, hogy nagy a baj, elsősorban a nyilatkozatokból szűrtem le, mivel annak ellenére, hogy a múltban is voltak nehéz pillanatok a klubnál, sosem hallhattunk olyat egy játékos szájából a kamerák előtt, hogy a kerettagok aggódnak a jövő miatt. Őszintén szólva nem tudom, hogy Allegri kirúgásakor ki lehetne a tréner megfelelő utódja, mivel nem nagyon van olyan szakvezető, akit biztonsággal ki lehetne nevezni a csapat élére, s éppen azért, mert a problémák sokkal mélyebben gyökereznek. 

Di María kiállítása csak egy újabb eset, ami tükrözi, hogy milyen felfordulás van a klubnál, mivel egy olyan tapasztalt veterán, mint Ángel egy optimális helyzetben pontosan tudná, hogy viselkedésével a teljes csapatot szorult helyzetbe hozza, ám a szélső mégsem gondolt erre az adott pillanatban. A Juventus jelenleg az általános zűrzavar pillanatában tengődik, s nem igazán tudom, hogy mit lehetne tenni ennek megszüntetéséért, az viszont biztos, hogy ha nem történik gyors változás, annak beláthatatlan következményei lesznek" – zárta szavait Marchisio.