A Juve is érdeklődik Mudryk iránt

mudryk.jpgAz idei szezon egyik legkellemesebb meglepetése nemzetközi szinten egy új nagy tehetség, a már tavaly is jól teljesítő ukrán Mykhaylo Mudryk berobbanása volt, akit a szakértők már most Európa egyik legígéretesebb balszélsőjeként emlegetnek, melyet az is alátámaszt, hogy a huszonegy esztendős futballista mindeddig két gólt szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében a Shakhtar Donetsk színeiben, ami értelemszerűen több jelentősebb klub érdeklődését is felkeltette. 

A Sky Sport Italia úgy tudja, hogy a Juventusnak mindenképpen szüksége lenne egy klasszikus balszélsőre, ugyanis a csapat nyári igazolása, Filip Kostić inkább a középpályán képes jó teljesítményre, míg a Zebrák olasz kiválósága, Federico Chiesa továbbra is sérülésből lábadozik, s bár már elkezdte az egyéni edzéseket, novemberben pedig valószínűleg a pályára is visszatérhet majd, nagy kérdés, hogy a szezon második felére sikerül-e ismét régi formájába lendülnie. 

A lap értesülései szerint a Bianconeri már hónapokkal ezelőtt megkereséseket juttatott el Mudryk irányába, aki iránt azonban az Arsenal, illetve az OGC Nice is érdeklődik, ő maga pedig szintén az angol bajnokságot preferálná, ahogy azt szeptember elején el is ismerte a CBS Sportsnak: "Legnagyobb álmom az, hogy a Premier League-ben futballozhassak, mivel kiskorában minden srác erről álmodozik. Az Arsenal egy remek csapat, nagyszerű mesterrel, így részemről semmiképpen sem mondanék nemet az Ágyúsoknak, azonban egyelőre minden erőmmel a Shakhtar Donetskre fókuszálok, azt pedig, hogy télen mi történik majd, nem láthatjuk előre" – fogalmazott a reménység. 

Bár Mudryk jövője egyelőre még rendkívül képlékeny, az ismert transzferguru, Fabrizio Romano egy jóval konkrétabb hírrel örvendeztette meg a Juve-drukkerek nagy részét, ugyanis a szakember arról írt, hogy egyes olasz pletykák ellenére a Liverpool egyáltalán nem szeretné januárban visszaküldeni az Öreg Hölgyhöz a nyár utolsó napján kölcsönben leigazolt Arthurt, ugyanis a klubnál nagyra értékelik, hogy a brazil keményen dolgozik annak érdekében, hogy formába lendüljön, a vele kapcsolatos döntést pedig ezért csak a szezon végén fogják meghozni.