Allegri: "Az egyensúly a legnagyobb erősségünk"

allegri_pre_juve_benfica.jpgA Juventus holnap este a múlt heti, PSG-től elszenvedett vereség után Benfica ellen folytatja majd Bajnokok Ligája-menetelését, mely meccset előzetesen szinte mindenki vízválasztóként értékelte, ugyanis a francia klub meggyőző erőfölénye miatt igen valószínű, hogy a továbbjutás kérdése az Öreg Hölgy, valamint a portugál együttes között dől majd el. A találkozót megelőzően az ilyenkor megszokott módon a torinóiak mestere, Massimiliano Allegri is megszólalt az olasz és a nemzetközi sportsajtó előtt, mondanivalójában pedig kitért a sérültek és a visszatérők helyzetére, a Salernitana ellen összeszedett egymeccses eltiltására, a rendelkezésére álló taktikai lehetőségekre, valamint a fekete-fehéreknél uralkodó hangulatra is. 

"Ángel Di María nagy szerencsénkre felépült, ám nem tudom, hogy holnap a kezdőbe nevezem-e őt, mivel még csak egyetlen edzésen van túl. Wojciech Szczęsny ma már részt vett a tréningen, állapotáról azonban csak a mostani sajtótájékoztató után kapok felvilágosítást, míg Alex Sandrónak akadt egy kis gondja a közelítőizmával, s az sem biztos, hogy a Monza ellen pályára fog lépni. Adrien Rabiot és Manuel Locatelli nem lesznek bevethetők holnap, ám mint mondtam, Di María visszatérése önmagában is hatalmas pluszt jelent számunkra" – fogalmazott az olasz szakvezető. 

"A Benfica egy óriási múlttal rendelkező klub, mely történelme során Európában is sikeres volt, s maximálisan hozzászoktak ahhoz, hogy efféle mérkőzéseket játsszanak. Keretüket jó játékosok alkotják, új mesterük pedig az eddig hiányzó agresszivitással is felruházta őket, ráadásul az elmúlt tizenegy találkozójukon nem szenvedtek vereséget, ami nagy önbizalmat adhat nekik. A holnapi meccs nagyon fontos, viszont nem döntő jelentőségű. Ahhoz, hogy sikert érhessünk el, egységes csapatteljesítményt kell nyújtanunk, s végig koncentráltnak kell maradnunk, miközben nem hagyhatjuk, hogy kihozzanak minket a sodrunkból, mivel ezt a nemzetközi színtéren még komolyabban büntetik, mint a bajnokságban. 

Holnap reggel eldöntöm, hogy milyen felállásban játsszunk, mivel a középpályások és a támadók helyzetét is ki kell értékelnem. Dušan Vlahović jól érzi magát, s folyamatosan fejlődik azokban a dolgokban, amikben javulnia kell, így tehát nagyon elégedett vagyok teljesítményével. Értékelésem szerint Dušan a legjobb fiatal centerek között van Erling Haaland és Kylian Mbappé mellett Európában, nekünk pedig az a feladatunk, hogy segítsük őt képességeihez mérten futballozni. A védelem szélein Juan Cuadrado és Mattia De Sciglio is egészségesek, mellettük pedig itt van Danilo is, aki egyaránt játszhat jobbhátvédet, belső védőt, vagy éppen registát, attól függően, hogy mit követel meg az adott összecsapás. Nagy szerencse, hogy van egy olyan futballista a keretünkben, mint ő. 

Az, hogy hány védővel lépünk pályára, mindig az adott meccs jellemzőitől függ, ahogy az eddigiekben is az aktuális körülményekhez viszonyítva alkalmaztuk a három-, és a négyvédős felállásokat. Párizsban, illetve a Salernitana ellen mindkét formációt bevetettük, hiszen a védekezés során alapvetően három belső védővel játszottunk, ezt pedig megváltoztattuk a találkozó egyes szakaszaiban. Most legfőképpen egyensúlyra van szükségünk, ezen túl pedig a kapkodásra való hajlamot is ki kell irtanunk magunkból. Egyáltalán nem szégyen, ha a félidőben 0-0-ra állunk, viszont tudnunk kell, hogy ha nem sikerült gólt szereznünk, akkor az ellenfélnek sem adhatunk erre lehetőséget, nem úgy, mint vasárnap, ahol egy buta hiba után még közvetlenül az első játékrész vége előtt is esélyt teremtettünk a salernóiak számára. Ha nem tudjuk bevenni az ellenfél kapuját, nem feltétlenül kell esztelen mértékű kockázatokat vállalnunk, ugyanis ehelyett sokkal kifizetődőbb, ha az egyensúly megtalálására törekszünk. 

Holnap valódi elszántságot kell képviselnünk ahhoz, hogy győzelmet arassunk a Benfica ellen. A meccsek általában rendkívül hosszúak, s bár természetesen megvan bennünk a vágy arra, hogy megpróbáljuk 10, vagy 15 perc alatt megnyerni az egyes összecsapásokat, a futballban ez nem ilyen egyszerű, nekünk pedig ezért nagy türelemre és higgadtságra van szükségünk. Tudnunk kell, hogy a találkozó megnyerésére általában 95 perc áll rendelkezésünkre, ebből fakadóan pedig nem kell mindent egy lapra feltéve támadnunk akkor sem, ha még nem szereztünk gólt, mivel valószínűleg bőven lesz még lehetőségünk ennek megtételére. Csapatunk legnagyobb erőssége maga az egyensúly és a higgadtság. Ha a pálya túl korán szétszakad, nehéz diadalt aratnunk, mivel ekkor elfelejtünk együttes erővel gondolkodni és játszani, aminek normális esetben soha nem szabadna bekövetkeznie.

Sok tapasztalt labdarúgónk van, azonban keretünkben olyan futballisták is megtalálhatóak, akik eddig nem igazán kaptak lehetőséget a Bajnokok Ligájában és a Serie A-ban. A Juventus szerelésében sosem könnyű pályára lépni, mivel folyamatos külső és belső nyomásnak vagyunk kitéve a közvélemény, továbbá saját magunk részéről, ami mindig a győzelemre ösztökél bennünket. Természetes, hogy sokat kell fejlődnünk ezen a téren, mind kollektívan, mind pedig egyénenként. Vegyük például Gleison Bremer esetét, aki egy rendkívüli igazolás volt a klub részéről, ám a holnap esti meccs csupán második BL-találkozója lesz, ami miatt még van benne némi lámpaláz, mely sokszor rossz döntésekhez vezethet. 

Senki sem várja el tőlünk, hogy ne engedjük kapura lőni ellenfelünket, vagy hogy minden meccsünkön szerezzünk három gólt, azonban ezzel együtt is egyértelmű, hogy mindenkinek arra kell törekednie, hogy a legjobbját nyújtsa, s hogy a csapat rendelkezésére bocsátsa magát. Ha túlzásba viszünk egyes dolgokat, az inga mindig kileng valamelyik irányba, ám az megjósolhatatlan, hogy ennek pozitív, vagy negatív következményei lesznek-e, ezért pedig jobb a biztosra építeni. Nem nyerhetünk mindig 3-0-ra, vagy 4-0-ra, hiszen vannak olyan mérkőzések, melyeket csak nagy szenvedések árán nyerhetünk meg. Az eredményeket mindig a csapat éri el, így elengedhetetlen, hogy egy idény során legyenek nagyon rossz, valamint nagyon jó találkozók is. Úgy vélem, hogy nagy vonalakban éppen erről szól a futball, ez viszont önmagában nem ad magyarázatot a kedvezőtlen teljesítményre, amin még mindig sokat kell javítanunk. 

Soha nem mondtam ítéletet a játékvezetők fölött, mivel nem az én dolgom, hogy bármiben is véleményt nyilvánítsak. A vasárnap még aktuális téma egyelőre lezárult, azt leszámítva, hogy a Monza ellen nem ülhetek majd a kispadon, amivel persze nem értek egyet, mivel úgy gondolom, hogy a játékosokkal ellentétben az edzők esetében a szövetségnek be kellene érnie egy nagyobb pénzbüntetéssel, melyet például jótékony célokra lehetne fordítani. Tisztában vagyok vele, hogy a Salernitana ellen rosszul reagáltam az adott helyzetben, mely még azt figyelembe véve is hiba volt, hogy mindez a 93. percben történt, ezt pedig természetesen nagyon sajnálom. Ennél többet felesleges lenne mondani a témáról" – összegzett Allegri.