Bonucci: "Ismét meg kell tanulnunk csapatként játszani"

bonucci-juventus-esultanza-image.jpegA Juventus és a Salernitana tegnap esti, 2-2-es döntetlenét követően a hazaiak mestere, Max Allegri mellett az együttes csapatkapitánya, a Zebrák második gólját szerző Leonardo Bonucci is az olasz sportsajtó kamerái elé állt, hogy kifejtse álláspontját a látottakról, kijelentve, hogy a Bianconeri érvénytelenített találatát egyáltalán nem előzte meg lesállás, mivel ő maga nem avatkozott bele a helyzetbe Arek Milik fejese után, azonban azt nem tagadta, hogy a fekete-fehérektől még ezzel együtt is jóval több kell majd a későbbiekben, ha nagyobb célokért szeretnének harcolni. 

"A bíró azzal magyarázta utolsó gólunk elvételét, hogy a VAR aktív lesállást észlelt a lövés pillanatában, azonban Luigi Sepe sosem érte volna el azt a labdát, ahogy az én helyezkedésem sem zavarta a kapust a látásban, vagy a helyzet pontos felmérésében. Emellett beszélhetnénk arról is, hogy Antonio Candreva pontos pozíciója is megkérdőjelezhető lenne, mivel a képek alapján egyértelműen egy vonalban helyezkedett el velem. Talán sosem fogjuk megtudni, hogy mi történt pontosan az adott pillanatban, viszont az biztos, hogy a lestől függetlenül a Salernitana egyik védője szinte szó szerint letépte rólam a mezt a szöglet közben, így pedig az én öltözékem is olyan fehér lett, mint az övék. Sok mindenre lehetne panaszkodni, azonban a lényeg akkor is az, hogy ha nem játszunk ilyen rosszul az első félidőben, akkor most nem kéne a meccs végén történtek miatt bosszankodnunk" – jelentette ki a DAZN-nak adott interjújában. 

"Az elmúlt néhány szezonban minden egyes meccs egyfajta hullámvasút volt számunkra, ennek pedig nem szabadna még egyszer megtörténnie. Ha ezek a dolgok egyetlen emberen múlnának, könnyebb volna változtatni rajtuk, ám itt kollektív gondokról beszélünk, amiknek áthidalásáért mindannyiunknak tennünk kell valamit. Nem szabad egy félidőnyi, vagy akár csak húsz percnyi előnyt adni az ellenfeleknek, hiszen ez nagyban befolyásolhatja a végeredményt is.

A Juventusnál a győzelem az egyetlen dolog, ami számít, s nekünk pontosan ezt kellene megértenünk azokban a helyzetekben, mikor nem vagyunk egyégesek, vagy mikor nem játszunk csapatként, hiszen ha nem mozgunk egy testként és egy lélekként, minden lépésünket elvétjük, függetlenül attól, hogy nálunk van-e éppen a labda, vagy nincs. Régen nagyrészt az jelentette a különbséget az Öreg Hölgy javára, hogy mentalitásunkat és hozzáállásunkat tekintve mindig csapatként futballoztunk, most pedig éppen ezért kellene visszaszereznünk ezt a képességet. 

Keretünk rendkívüli változásokon, konkrétan egy teljes generációváltáson ment át az elmúlt években, az új játékosoknak pedig nehéz felfogniuk, hogy milyen súllyal rendelkezik ez a mez. Sosem engedhetjük meg magunknak, hogy ne a legjobbunkat nyújtsuk, ezért pedig remélem, hogy ez a mérkőzés mindannyiunk számára tanulságként fog szolgálni, mivel az eddigiek alapján világossá vált számomra, hogy nagyon nehezen tudjuk állandó jelleggel fenntartani pozitív mentalitásunkat, s annak ellenére, hogy az edzéseken mindent beleadva, elhivatottan dolgozunk, az éles találkozókon még mindig hiányzik valami ahhoz, hogy ez a szellemiség megmutatkozzon. 

Az elkövetett hibákat nem varrhatjuk egy-egy játékos nyakába, mivel a védelemben mindenkinek segítenie kell a nehezebb helyzetek megoldásában, s senkinek sem szabad kivonnia magát a közös áldozatvállalással járó terhek alól. Ma este két olyan gólt lőttek ellenünk, melyeket egy ilyen szinten álló csapatnak sosem szabadott volna beengednie a kapuba, ezért pedig jó lenne végre megérteni, hogy minden egyes támadás, minden egyes passz, s minden egyes lövés kiemelt jelentőséggel bír, s az adott pillanatban mindig az éppen aktuális megmozdulás a legfontosabb" – összegzett Bonucci.