Arrivabene és Cherubini a Juventus Next Genről

arrivabene_press.pngAz Öreg Hölgy vezetősége a tegnapi nap folyamán egy nagyobb szabású sajtótájékoztatót szervezett az olasz média kamerái előtt, annak apropóján, hogy a klub nemrég hivatalosan is Juventus Next Gen, azaz Következő Generáció névre keresztelte át az U23-as együttest, melynek kapcsán Maurizio Arrivabene, Federico Cherubini, valamint három fiatal reménység, Fabio Miretti, Nicolò Fagioli, illetve Matías Soulé is megszólaltak a nyilvánosság előtt. 

"Általában akkor szoktam találkozni a sajtó munkatársaival, mikor új játékosokat mutatok be Önöknek, ám ezen alkalmat más okból szerveztük meg, mivel most egy sok éves munka gyümölcsét szeretnénk reprezentálni: ez nem más, mint a Juventus Ifjúsági Szektora, valamint három olyan labdarúgó, akik innen kerültek fel az első csapathoz. Fabio, Matías, illetve Nicolò egyaránt ékes bizonyítékai annak, hogy az a projekt, mely négy évvel ezelőtt indult el klubunknál Federico Cherubini erőfeszítéseinek köszönhetően, végre kezd kiforrott formát ölteni, amiért ezúton is szeretnék köszönetet mondani sportigazgatónknak. Az, hogy ezek a srácok ma itt lehetnek, személyes munkájukon túl annak is köszönhető, hogy az Önök előtt álló fiatalok szilárdan hittek terveinkben, s bíztak benne, hogy azokat követve egy napon elérhetnek ide" – fogalmazott a Juve vezérigazgatója, Maurizio Arrivabene. 

"A Next Gen nem csupán nevében fejezi ki, hogy ez a csapat a Bianconeri új generációja, hanem tetteiben is, mivel feltett szándékunk, hogy a projekt keretein belül állandó fejlődési lehetőséget adjunk, s konkrét példát mutassunk az itt szereplő ifjú reménységek számára. Minden nap olvashatunk történeteket olyan labdarúgókról, akik nem viselkedtek megfelelően egy-egy szituációban, nekünk pedig ezért jó példát kell adnunk az itteni srácoknak, hogy embert faragjunk belőlük. E tekintetben nem csak a futballal kapcsolatban szeretnénk előrelépéseket tenni, hanem az élet más területeit illetően is: e hozzáállásra Fabio Miretti története is remek példa lehet, hiszen a klub folyamatosan támogatta középpályásunk tanulmányait, s segített neki abban, hogy idén letehesse az érettségi vizsgát. 

A Juventus számára fontos, hogy a játékosok emberi szinten is növekedjenek, s hogy a sporttapasztalatok mellett a való életet illetően is komoly példákkal és tapasztalatokkal gazdagodhassanak. A Next Gen elnevezés pontosan erre utal, mivel amellett, hogy közelebb szeretnénk kerülni a fiatalabb nemzedékekhez, egy jól körülhatárolható utat, s egy követendő példát is kínálunk nekik. Az átigazolási időszakban számos kritikát kaptunk amiatt, hogy idősebb labdarúgókat hoztunk az első csapat kötelékébe ahelyett, hogy több fiatalt hagytunk volna a keretben, azonban ezen lépések mögött ugyancsak mélyebb érdekek húzódnak: úgy véljük, hogy egy klubnál minden ifjúnak szüksége van egy mentorra, aki képes egyengetni útját, s megtanítani őt az adott poszt rejtelmeire, ennek érdekében pedig az új játékosok alapvető nagyszerűségük mellett a jövő építéséért is sokat tesznek majd a Juventusnál" – összegzett a szakember. 

cherubini_press.png"A mai sajtótájékoztató remek alkalmat kínál nekünk arra, hogy felmérjük, hogy hol tartunk jelen pillanatban, s hogy gondolatokat fogalmazzunk meg arról a 2018-ban elindított projektről, mely éppen most érkezett fordulópontjához. Az olasz futball tíz évvel ezelőtt – néhány klubot leszámítva – egész egyszerűen nem tudott saját nevelésű játékosokat juttatni az első csapatba, az alakulatok pedig nem is törekedtek erre, mivel tudatában voltak annak, hogy nagyon nehéz lenne felépíteni egy valóban működő ifjúsági szektort. A Juventusnál ugyanakkor komoly elképzeléseket fogalmaztunk meg, s komoly befektetéseket hajtottunk végre úgy a létesítmények, a módszertanok és a struktúrák, mint a futballisták és a megfelelő szakemberek tekintetében, most pedig már a következő lépéseket tervezzük, annak érdekében, hogy a srácok a jövőben egy saját stadionban léphessenek majd pályára" – szögezte le a klub sportigazgatója, Federico Cherubini. 

"Az olasz fiataloknak folytonos létbizonytalanságban kell tengődniük, mivel a klubok azt követően, hogy a tavaszi hónapok tétnélküli meccsein bevetik őket, általában nem tartanak rájuk igényt, ekképp a játékosok gyakran kölcsönbe kerülnek egy alacsonyabb osztályú gárdához. A Primavera-bajnokságban pályára lépő ifjak alig 2-3%-a mutatkozik be később a Serie A-ban, ami rávilágít arra, hogy hatalmas gondok vannak a fiatalok képzésének terén, s nem csak a Juventusnál, hanem gyakorlatilag a teljes rendszerben. Mikor annak idején, a Lega Pro jóváhagyása és segítsége mellett létrehoztuk az Öreg Hölgy második, mától pedig Next Gen névre hallgató együttesét, abban bíztunk, hogy képesek lehetünk javítani ezeken a tendenciákon, s bár sokan nem fogadták kedvezően, hogy a Bianconeri egy másik alakulattal is felbukkan Olaszországban, a bajnoki mezőny alapvetően nagy örömmel és lelkesedéssel fogadott bennünket. 

Az U23-as csapat ezt követően bejutott a Serie C rájátszásába, majd megnyerte a harmadosztályú kupaküzdelmeket is, miközben folytatódott az eredményes versenyzés, illetve a játékosok profi szintű képzése is, mely munkának manapság arathatjuk le első komolyabb gyümölcseit. A Next Gen egy szélesebb koncepciót ölel fel, mint annak idején az U23-as alakulat, mivel a Juventus vezetőségének nagyobb beleszólása lesz a csapat ügyeibe: a vezetőség szabadon dönthet arról, hogy milyen jövőt szán egy-egy tehetségesebb játékosnak, például Koni De Winternek, vagy Filippo Ranocchiának, akik mindketten első osztályú gárdákhoz kerültek a jelenlegi átigazolási ablakban, elsősorban fejlődésük biztosításának érdekében. Az itt látható srácok több mint 100 meccset húztak le egyenként az U23-as csapatban, Fagioli pedig időközben a Serie B tavalyi bajnokánál is megvethette lábát, ami egyértelműen képzésünk sikerét támasztja alá, nem is beszélve Max Allegri nemrég kifejtett álláspontjáról, melynek alapján a mester ugyancsak nagyon elégedett azzal a sportszakmai elkötelezettséggel, amit a fiatalok képzése iránt tanúsítunk" – zárta gondolatai a sportigazgató.