Allegri: "Jó meccset játszottunk"

allegri_vs_fior.jpgA Juventus ma délután a Fiorentina otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket, s bár az Öreg Hölgy már a meccs 9. percében vezetést szerzett Arkadiusz Milik találatának köszönhetően, a hazaiak fokozatosan átvették a találkozó irányítását, mely kisebb szünetekkel tarkítva egészen az összecsapás végéig kitartott, s Christian Kouamé 29. percben lőtt gólja révén döntetlent hozott a firenzei gárdának. 

A meccs után természetesen a Bianconeri mestere, Massimiliano Allegri is megtette ilyenkor megszokott nyilatkozatát az olasz média kamerái előtt, melynek keretein belül szót ejtett az együttes játékában lévő súlyos hiányosságokról, egyes futballisták teljesítményéről, valamint a gárda előtt álló további kihívásokról is. 

"A találkozó végére rendkívül ideges lettem, mivel már nagyon szerettem volna, hogy elérkezzen a lefújás pillanata. Úgy vélem, hogy csapatunknak már az első félidőben le kellett volna zárnia a meccset, azonban ennek ellenére végtelenül elégedett vagyok az eredménnyel, mivel a Fiorentina otthonában nagyon nehéz pontot szerezni. A srácok ma egy jó atmoszférájú, jó mérkőzést játszottak, emiatt pedig az egyetlen fájó pont az, hogy az első játékrészben nem tudtuk eldönteni a lényegi kérdéseket" – jelentette ki a DAZN munkatársának. 

"Mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy ma délután zsinórban az ötödik alkalommal szereztünk pontot a Serie A-ban, ez pedig egyértelműen pozitív eredménynek minősül, még akkor is, ha a győzelem természetesen kedvezőbb mérleget jelentene nekünk. Most pár nap erejéig félre kell tennünk a bajnoksággal kapcsolatos kérdéseket, hogy a Bajnokok Ligájával foglalkozzunk, ám ezt követően ismét az olaszországi küzdelmekkel törődünk majd. 

Figyelembe kell vennünk, hogy ma több olyan játékos is kezdőként szerepelt, aki nem volt 100%-os formában: Leandro Paredes csak néhány nappal ezelőtt érkezett meg Torinóba, míg Ángel Di María és Leonardo Bonucci csupán két-két edzést végezhettek el a mai találkozó előtt. A többiek velük ellentétben sorozatban öt meccset játszottak le egymás után, ami rendkívül megerőltető, ezért pedig meglátásom szerint inkább összpontosítsunk a pozitívumokra, elsősorban arra, hogy sikerült pontot rabolnunk a Fiorentinától, elvégre az efféle összecsapásokon mindig fennál a kockázata annak, hogy vereséggel a hátunk mögött kell hazatérnünk. 

Való igaz, hogy nem szoktam ilyen ideges lenni, ám mikor azt láttam, hogy a Fior még a végén is erős nyomást helyez ránk, egyáltalán nem kerültem nyugalmi állapotba, még akkor is, ha ellenfelünk ekkor már csak néhány beadásig tudott eljutni, illetve egy lövéssel próbálkozott, ahol egyébként Mattia Perin nagyszerű védést mutatott be. Úgy vélem, hogy néhány helyzetben okosabban is kihasználhattuk volna az ellentámadásokat, mivel a firenzeiek rendkívül magasan tartották a védelmet, azonban összességében véve is kijelenthető, hogy már az első félidőben le kellett volna zárnunk a meccset.

Azokban a helyzetekben, melyeket végül nem sikerült kihasználnunk, a játékosoknak jóval harapósabbnak kellene lenniük, s bár ezt ma nem voltunk képesek megtenni, sajnálom a srácokat, akik ma alapvetően egy remek találkozót játszottak. A mérkőzés egy pontján le kellett cserélnünk Di Maríát, aki állapota miatt nem bírta végig a meccset, majd Paredesnek is le kellett jönnie, azonban jól alkalmazkodtunk a változásokhoz. Ángel kiválását követően Juan Cuadrado szerepelt a  támadósorban, Leandro helyére pedig Fagioli és Miretti érkezett, akik ugyancsak felnőttek a rájuk váró feladathoz. 

A futball olykor különösen kegyetlen tud lenni: elég csak arra gondolnunk, hogy megvolt az esélyünk arra, hogy 2-0-ás eredményt alakítsunk ki, pár perccel később azonban már 1-1-es állásnál ítéltek büntetőt ellenünk... Meg kell értetnünk, hogy ha valaki a Juventus kötelékében szerepel, akkor egy más súlyú labdával fog találkozni, mint a legtöbb együttesnél, a játékosok pedig bizonyos pontokon nem tudnak megfelelni az ebből fakadó kihívásnak, még akkor sem, ha konkrét esélyük nyílik a második találat megszerzésére. Az ehhez hasonló pillanatok képesek egész találkozókat befolyásolni, a ma látottak pedig véleményem szerint sok mindent megváltoztattak nálunk mentális, és pszichológiai szinten. 

Nem haragszom a srácokra, mivel ők minden tőlük telhetőt megtettek, s természetesen bármikor ki lehet hagyni egy-egy helyzetet, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincs min változtatnunk, mivel még mindig nincs meg bennünk az az agresszivitás, amivel kellő nyomást tudnánk gyakorolni az ellenfelekre. Az adott pillanatban le tudtuk volna zárni a meccset, ezt követően azonban nem mutattunk türelmet a Fiorentina szögleténél, a hazaiak pedig ki is használták ezt, s egyenlítésüket követően jóval nagyobb mentális erőre tettek szert, mint mi. 

Akadtak bizonyos helyzetek, mikor fel kellett volna pezsdítenünk a játékot, ehelyett azonban folyamatosan egy oldalon tologattuk a labdát. Miretti Moise Keannek adott passzán kívül is volt két-három olyan lehetőségünk, mikor néhány átadással ott lehettünk volna az ellenfél kapuja előtt, azonban ezt nem tudtuk megtenni, s ismételten elkezdtünk hátrafelé adogatni, megölve ezzel a játékot. Dušan Vlahović ma azért nem lépett pályára, mert nem tudunk öt cserénél többet végrehajtani, Alex Sandro, Paredes, illetve a félidőben Di María pedig mindannyian kisebb gondokkal szembesültek, ami miatt le kellett hoznunk őket a gyepről, én pedig annak érdekében, hogy mélységet adjak a csapatnak, Keant tettem be a szerb helyett, míg Arek Milik egyébként is jól játszott, s számos lehetőséget nyújtott számunkra, ám Dušan jól érzi magát, s készen áll a következő megmérettetésre. 

A Scudettóért folyó verseny egyelőre nem túlzottan kiélezett, mivel még minden csapat keresi magát, illetve saját játékát, emiatt pedig nem is mondanék konkrét pontszámot a trófea elhódítására vonatkozóan. A bajnoki cím megnyerése attól függ, hogy ki hány gólt lő majd, azonban remélem, hogy idén mi leszünk az a klub, mely magasba emelheti a serleget. A PSG elleni BL-meccsről jelenleg még nem sok mondanivalóm lenne, azonban mivel realistának kell lennem, azt mondanám, hogy a Benfica elleni hazai mérkőzésünk sokkal több mindent befolyásol majd, mint a keddi találkozó. A legnagyobb hangsúly most a Salernitana, a Monza, valamint a Bologna elleni bajnokikon van, ezt követően pedig meglátjuk, hogy mit tehetünk" – zárta gondolatait General Max. 

A meccs összefoglalója: