HIVATALOS: Paredes a Juventusban folytatja

paredes.JPGA Juventus a mai nap folyamán bejelentette legújabb, s várhatóan utolsó nyári igazolását is, ugyanis a klub az elmúlt percekben hivatalos oldalán tette közzé a hírt, miszerint kölcsönben, vételi opcióval megszerezte a Paris Saint-Germain argentin középpályását, a huszonnyolc esztendős Leandro Paredest. 

Mint ismert, a Bianconeri szakmai stábja, élén Massimiliano Allegri vezetőedzővel már régóta le szerette volna igazolni a korábban a Serie A-ban is megforduló, s hazája válogatottjában is alapembernek számító labdarúgót, s hosszas tárgyalásokat követően erre végül sor is került, miután a klub már hetekkel ezelőtt megegyezést kötött a dél-amerikaival a személyes feltételeket illetően. 

Az 1994-es születésű, a mértékadónak vélt Transfermarkt által pedig 17 millió euróra taksált Paredes profi pályafutása 2012-ben indult a Boca Juniors kötelékében, ahonnan 2014 januárjában a Chievo Verona szerződtette őt kölcsönben, majd fél évvel később az AS Roma játékosa lett, akik egy rövid kölcsönt követően véglegesen is leigazolták őt. A fővárosban ugyanakkor nem sokáig tartottak igényt szolgálataira, s 2015-ben kölcsön is adták őt az Empolinak, ahonnan egy évet követően tért vissza, s vált ismételten a keret tagjává. 

Paredes ennek ellenére sem tudott gyökeret ereszteni a Giallorossinál, ennek nyomán pedig a Farkasok 2017-ben egy végleges ügylet keretein belül eladták őt a Zenitnek 23 millió euróért cserébe, ahonnan másfél esztendővel később, 2019 januárjában a PSG szerződtette őt egyfajta vészigazolás gyanánt az együttest sújtó sérülések miatt. Szentpéterváron egy bajnoki trófeát, Párizsban pedig 3 bajnoki-, 2 kupa-, 1 ligakupa-, valamint 3 szuperkupa-címet szerzett, egyszer pedig BL-döntőt játszott, miközben 117 összecsapáson 3 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, s 10 esetben segítette gólhoz csapattársait. 

A klub hivatalos közleménye szerint a játékos kölcsönbe érkezik ingyen 2023. június 30-ig, vételi opcióval, meghatározott feltételek teljesülése esetén pedig ezen opció kötelezővé válik. A vételi összeg ebben az esetben 22,6 millió euró, mely már az ügynököknek járó kompenzációs díjat is tartalmazza. A fent megszabott összeget az Öreg Hölgynek három pénzügyi évben kell kifizetnie a párizsiaknak, további 2,2 millió euró járulékos költség hozzáadásával. Amennyiben az opció nem kerül aktiválásra, a PSG-t 2,5 millió euró bevétel illeti meg.