Allegri: "Nyugalomra van szükségünk"

allegri_pre_juve_roma_1.jpgA Serie A harmadik játéknapjának ma esti mérkőzésén a Juventus rögtön egy rangadóval találja szembe magát, ugyanis ezúttal a nyáron jelentősebb erősítéseket végrehajtó AS Roma utazik az Allianz Stadiumba, mely találkozót megelőzően természetesen Max Allegri is megtette a maga nyilatkozatát, ennek keretein belül pedig szót ejtett ellenfeléről, José Mourinhóról, Paulo Dybala visszatéréséről, a várható felállásról, valamint egyes taktikai tényezőkről is. 

"A mostani mérkőzés az első közvetlen összecsapásunk lesz egy megújuló Roma ellen, akik remekül kezdték az idényt, s bizonyos tekintetben azt is mondhatjuk, hogy folytatták az előző szezon végén meghonosított tendenciát. Mindig nagy örömmel tölt el, ha José Mourinho ellen vezethetem ki együttesemet a pályára, hiszen a portugál mester kiváló munkát végzett a fővárosban, amit az is mutat, hogy a Giallorossi még nem kapott gólt ebben a bajnoki kiírásban. Minden szempontból nehéz meccsre számítok" – fogalmazott bevezetőként. 

"Ha Dušan Vlahović többet ér a labdához, mint a Sampdoria ellen, s adott esetben gólt is szerez, már örülni fogok teljesítményének. A genovaiakkal szemben nagyon rosszul játszottunk az első félidőben, amit természetesen én magam is láttam, s igen dühös voltam az általunk nyújtott produkció miatt, mivel semmilyen mértékben nem tudtuk kihasználni lehetőségeinket. Ezen felül még egy találatot is elvettek tőlünk, holott éppen eddigre sikerült feljavulnunk az addigi pocsék produkciót követően, azonban a meccs eredménye miatt persze a Sampot is dicséret illeti, mivel sokat futottak, s nem hagyták, hogy támadóink kibontakozhassanak. Összegzésképpen azt mondanám, hogy az első félidei teljesítménynél csak jobban tudunk játszani, míg a második játékrészben meg kellett volna nyernünk a meccset. 

Azt, hogy erősebbek vagyunk-e, mint tavaly, egyedül az eredmények mutathatják majd meg, ahhoz pedig, hogy jobbá váljunk, elsőként tavalyi helyezésünkön kell javítanunk. Nem tudom, hogy le fogjuk-e igazolni Leandro Paredest, s nekünk most a Roma elleni meccsre kell fókuszálnunk. Nagyon elégedett vagyok Arkadiusz Milik megszerzése miatt, aki remek választás volt, mivel személyében egy nagyszerű képességekkel bíró támadót szerződtettünk, aki igazi erősítést jelent csapatunknak. Úgy vélem, hogy a lengyel jobban szeret centerként futballozni, mint a mélységből indulni, emiatt pedig akár Dušan mellett is bevethetjük majd őt, adott esetben rögtön a Giallorossi ellen is. 

Gleison Bremer jól játszott a Samp ellen, mivel számos labdát fülelt le, s remekül olvasta a játékot is, mindez pedig igaz Daniele Ruganira is. Leonardo Bonucci nem lesz benne a meccskeretben, mivel annak ellenére, hogy tegnap velünk edzett, továbbra sem érzi teljesen jól magát lába miatt, ilyen állapotban pedig nem küldhetjük pályára őt. Játékosainknak akkor kell kifutniuk a gyepre, mikor megfelelő fizikai állapotban vannak, Leo pedig van annyira fontos labdarúgónk, hogy megvárjuk, amíg 100%-os formába lendül. Még csak a szezon elején tartunk, szerdától fogva azonban háromnaponta pályára kell lépnünk, ezért pedig oda kell figyelnünk sérültjeink helyzetére is. Ángel Di María mér elkezdett edzeni, a cél pedig az, hogy a Fiorentina ellen bevethető legyen, ám ha minden jól megy, akár a Speziával szemben is rendelkezésünkre állhat majd. 

Paulo Dybalával rendkívüli éveket töltöttünk együtt a Juventusnál, hiszen itt nőtt fel, s itt vált azzá, akinek most számít. Paulo nagyszerű gólokkal szolgálta a Bianconerit torinói pályafutása alatt, játékával pedig engem, valamint a szurkolókat is lenyűgözte, ebből kifolyólag pedig továbbra is csodálom az argentint, azonban holnap annyi év után ismét ellenfélként fogunk találkozni vele, s nagy öröm lesz újra a stadionban köszönteni őt. Ami további sérültjeinket illeti, kapunkat minden bizonnyal Wojciech Szczęsny védi majd, míg Kaio Jorgénak komolyabb gondjai vannak a felépüléssel. Federico Chiesa regenerációja jól halad előre, s reméljük, minél hamarabb viszontláthatjuk majd őt, még ha egyelőre nem is tudjuk ennek várható időpontját, ami igaz Paul Pogbára is. Bonucci és Di María legkésőbb a Fiorentina ellen térhetnek majd vissza. 

Manuel Locatelli általában jól teljesít a meccsek első szakaszában, ám nagyobb nyomás alatt idegessé válik, ezen pedig mindenképpen változtatnia kell, s meg kell őriznie higgadtságát. Az általa nyújtott tavalyi produkció egyértelműen megmutatta, hogy illik a Juventusba, idén ugyanakkor nem elégedhet meg ennyivel, s nagyobb fejlődést kell elérnie, mint az eddigiekben. Boldog vagyok, hogy a keretben tudhatom őt, mivel képes játszani a védelem előtt, ám ez alapvetően még mindig egy új szerepkört jelent számára, főleg, ha középpályás-sorunk három tagból áll az adott meccsen. Ha lenne egy állandó labdarúgónk a regista-poszton, mezzalaként is pályára léphetne, s mikor Nicolò Rovella játszott, Locatelli át is került ebbe a szerepkörbe, a jobb oldalra. 

Még döntést kell hoznom arról, hogy milyen felállásban küldöm ki a gyepre a középpályát, emellett pedig a védelemmel kapcsolatban is vannak bennem kételyek, hiszen ki kell értékelnem a rendelkezésemre álló futballistákat. A támadósorban Milik leigazolása bonyolíthatja meg kissé a helyzetet, viszont ez már egy jóval kellemesebb problémának tűnik számomra. Elképzelhető, hogy Arek a kezdőcsapatban fog helyet kapni, mivel még nem hoztam végleges határozatot a formációról, azonban holnap még nem voltak ilyen ötleteim, s ezek csak az üzlet lezárását követően bukkantak fel agyamban.

A keret többi részével kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy a mercato alapvetően lezárult számunkra, szeptember elsején pedig megnézzük, hogy hol tartunk, s hogy milyen játékosállománnyal gazdálkodhatunk, azonban annyi szent, hogy már most nagy vágy van bennünk a sikerek, továbbá a fejlődés iránt, egyelőre pedig higgadtnak kell maradnunk, s nem szabad frusztrálttá válnunk olyan mérkőzésen után sem, mint amilyen a Samp elleni találkozó volt. 

Visszatérésemet követően leraktuk az alapokat ahhoz, hogy később valami fontosat hozhassunk létre, s hogy visszatérjünk a győztes útra, idén pedig minden szempontból a győzelemre törekszünk majd. A piac bezárását követően fel fogjuk mérni, hogy hol tartunk, a pletykaidőszak végeztével pedig játékosaink is jóval nyugodtabbak lesznek. A győzelem számomra egyfajta kielégülést, szórakozást jelent, ám ahhoz, hogy sikeres légy, általában nehéz időszakokon kell keresztülmenned, főként a szezon elején.

Most szükségünk van egy kis türelemre, ami természetesen az egyes összecsapásokra is vonatkozik. A Samp elleni második félidőben le kellett volna zárnunk a találkozót, hiszen minden esélyünk megvolt a gólszerzésre, ezt azonban mégsem tudtuk megtenni. Ha mindig olyan formát mutatnánk, mint az első játékrészben, semmi örömünk nem származna a Juventusból, ezért pedig vissza kell szereznünk győztes mentalitásunkat, hogy e tekintetben is kárt okozhassunk az aktuális ellenlábasoknak. 

Sokat kell változtatnunk a középpályán, ezt pedig a Genovában látottak is megmutatták, mivel rendkívül súlytalanok voltunk ebben a csapatrészben, ami támadásunkat és védekezésünket egyaránt akadályozta. A Samp ellen mezzaláink állandóan felléptek az akciókhoz, ami alapvetően nem lenn hátrány, ám ebből fakadóan Locatelli egyedül maradt, ami miatt az ellenfél ki tudta vonni őt a játékból, s arra kényszerítette őt, hogy túlságosan mélyen maradjon. A második játékrészen bizonyos mértékben sikerült változtatnunk ezen, s az azóta eltelt napokban is a fejlődésen munkálkodtunk. Szeretem, ha futballistáim jól játszanak, hiszen valahol ez sportágunk lényege, ám a fejlődés elérése mellett egyelőre egy bizonyos szintű nyugalomra is szükségünk van, hiszen a Scudettót és a Bajnokok Ligája-trófeát csak júniusban osztják ki. 

Látva a csoportkör sorsolását, idén is nehéz meccsek várnak ránk a BL-ben, ahogy a mezőny minden más együttesére is. A papírforma alapján egyértelműen a PSG számít csoportunk esélyesének, mivel a franciák Európa egyik legerősebb együttesének tekinthetők, s az idei szezont is remekül kezdték, ami miatt az ellenük lejátszandó két meccs a tapasztalatszerzést illetően sem lesz utolsó. Továbbjutásunk minden bizonnyal a Benfica elleni találkozókon fog eldőlni, azonban nem írnám le a Maccabit sem, mivel a legrangosabb európai kupasorozatban senki sem játszik könnyű meccseket" – összegzett Allegri.