Elkann: "A Juve nagyon fontos év előtt áll"

elkann_1.jpgA Juventust is érdekeltségei között tudó Exor csoport feje, John Elkann a keddi napon látogatást tett Torinóban, hogy megtekintse a Bianconeri U23-as csapat elleni barátságos mérkőzését, melynek keretein belül ejtett pár szót az együttes tagjai előtt, majd pedig az olasz sportsajtónak is nyilatkozott az Öreg Hölgy előtt álló feladatokról, valamint az új igazolásokról, ezen felül pedig nem feledkezett meg az Agnelli-család múltjáról sem. 

"Az ember csak úgy képes biztos jövőt építeni, ha ismeri a múltat, s a jelenben is megpróbálja a lehető legteljesebb életet élni. A Juventus mesterének, csapatkapitányának, elnökének, s nekem, az Exor vezérigazgatójának is nagy felelősségünk van abban, hogy megfelelő teljesítményt nyújtsunk az előttünk álló, rendkívül fontos esztendőben, mely egyúttal meglehetősen különleges is lesz számunkra, mivel gyakorlatilag két különálló szezont fogunk lejátszani a világbajnokság okozta szünet miatt. 

Az első három hónapban rögtön domináns, kezdeményező módon kell majd fellépnünk, a világtornát követően pedig folytatnunk kell az idényt, s még nagyobb erőbedobással kell dolgoznunk a sikerek érdekében. Ebben az évben minden játékosnak be kell bizonyítania, hogy méltónak számít a fekete-fehér mez viselésére, a csapatnak pedig meg kell mutatnia, hogy ténylegesen ő jelenti és testesíti meg a Juventust.

A Bianconerinek fontos történelme van, nekünk pedig mindig szemünk előtt kell tartanunk ezt. A Villar Perosában tett látogatásunkat pontosan ezért tesszük meg minden egyes évben, mivel ez a pillanat a futball örömünnepe, valamint a szurkolókkal való találkozás mellett a visszaemlékezés pillanata is: ezen a napon felidézzük múltunk nagy történéseit, s visszaemlékezünk azokra, akik felépítették mindazt, amit a Juventus jelent Olaszországban és a világban. 

Ezen emlékekből erőt kell merítenünk utunk további részéhez, hogy felvértezhessük magunkat a következő csatákat és küzdelmeket megelőzően. A mai nap egyben egy hatalmas ünnep is, s azon játékosok, akiknek még sosem volt alkalmuk pályára lépni Villar Perosában, látni fogják, hogy mennyi szeretet, mennyi melegség, s szenvedély lengi körül ezt a helyet, amit véleményem szerint nagyon fontos kellőképpen észre venni és értékelni, mivel végső soron mégis csak labdarúgóink felelőssége, hogy ezt a melegséget, szeretet, szenvedélyt, továbbá hitet megőrizzék ás továbbadják a jövő generációinak. 

Nagyszerű dolog, hogy ezt a nehéz időszakot követően ismét együtt lehetünk, mivel nagyon fontos volt, hogy újra találkozni tudjunk az elmúlt két szezon után. Úgy vélem, hogy egy rendkívül fontos év kezdődik a Juventus történelmében, mely klubnak egyébként is hatalmas és gyönyörű múltja van, amit az együttes által megszerzett 38 Scudetto, valamint 5 női bajnoki cím is megmutat, mely utóbbi trófeákat egy kivételes, Andrea Agnelli neve által fémjelezett időszaknak köszönhetjük. 

Történelmünk során minden trófeát megszereztünk, melyre csak lehetőségünk volt, s bár ez természetesen nagy büszkeséggel tölt el bennünket, nem nyugszunk bele pillanatnyi helyzetünkbe, mivel a korábbi évek és évtizedek sikerei egyúttal ösztönöznek is minket, hogy a későbbiekben a múlt produkciójával egyenrangú teljesítményt tudjunk nyújtani. A bajnoki idény most sokkal nehezebb lesz, mint annak idején volt, mivel az Inter továbbra is igen erős csapatnak számít, a vezetőség pedig meglehetősen eredményesen építette a keretet az elmúlt években, mellettük pedig nem feledkezhetünk meg az ugyancsak remek munkát végző AC Milanról és AS Romáról sem. 

Az olaszországi pontvadászatban kivételesen nehéz küzdelmek állnak előttünk az elkövetkezendő szezonra vonatkozóan, ez azonban ösztönzőleg hat ránk, bár ezzel együtt is tudjuk, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk, mivel semmiképpen sem gondolhatjuk azt, hogy hitünk és önbizalmunk elegendő lesz a végső győzelemhez. Legfőbb riválisaink egytől-egyig erősödtek a nyár folyamán, az itáliai és az európai futball színvonala pedig voltaképpen évről-évre magasabbá válik. 

Jó érzés látni, hogy ma ennyi nagyszerű futballista lépett pályára a Juventus kötelékében, fiatalok, illetve veteránok egyaránt, akik már igen sok csatát vívtak meg ezért a szerelésért. A felnőtt együttes mellett nyilvánvalóan egy versenyképes U23-as csapatot is megszemlélhettünk ma, mely kiválóan futballozik, s olyan játékosokkal rendelkezik, akiket akár az első számú alakulatban is be lehetne dobni a mély vízbe. Ezen felül szót kell ejtenünk az új igazolásokról, mindenekelőtt Ángel Di Maríáról is, aki valószínűleg rengeteget fog adni a Juvénak és a Serie A-nak" – összegzett Elkann.