A Juventus egykori mestere, a csapat mindmáig utolsó bajnoki címét megszerző Maurizio Sarri a minap hosszabb nyilatkozatot adott az olasz sportsajtónak, melynek keretein belül szót ejtett a Bianconerinél, valamint a Chelsea-nél való szerepvállalásáról, Cristiano Ronaldóról, Antonio Contéról, valamint arról is, hogy ki emelheti majd magasba a Scudettót a következő idény végén. 

"Az az együttes, mely a leginkább megvalósította az általam is alkalmazott futballfilozófiát a tavalyi idényben, minden bizonnyal a Napoli volt, mivel a Partenopei szinte pontosan úgy játszott, ahogy azt én magam is elvárnám együtteseimtől, többek között a déliektől is, akik minden szempontból teljesítették kívánságaimat, ahogy annak idején az Empoli labdarúgói is. A Chelsea és a Juventus irányításához bizonyos tekintetben túlságosan kicsi voltam, főként ahhoz, hogy valódi hatást gyakoroljak ezen gárdákra, mivel nem voltam képes mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy az egyéni érdekek ma már többet nyomnak a latba, mint a csapatszintű, vagy kollektív célok, s nem csak a labdarúgás világában" – jelentette ki a Corriere dello Sport munkatársának. 

"A futballban ma egy generációváltás megy végbe, ami annak ellenére, hogy nem igazán tetszik nekem, mégis nagy hatást gyakorol a sportág mindennapjaira, ezért pedig én is kénytelen voltam alkalmazkodni az egyes változásokhoz, még úgy is, hogy ez nem megy túlságosan könnyen. A Bianconerinél töltött kezdeti időszakomban nem voltak túlzottan nagy problémáim, az előszezonban pedig voltaképpen minden jól ment. Giorgio Chiellini sérülése egyfajta szimbóluma is volt az idénynek, hiszen a védő még gólt is szerzett az első meccsen, ezt követően pedig térdszalag-szakadást szenvedett, miközben a Juventus is egy ciklus végén tartott, amit azonnal felismertem a klubot körülvevő atmoszférából. 

Sajnálom, hogy nem dolgozhattam együtt a fiatal Cristiano Ronaldóval, s hogy személyében már csak egy olyan labdarúgóval találkozhattam, aki kemény edzések, valamint szigorúan betartott játékmodulok révén megalapozta hírnevét, s világikonná vált, melynek köszönhetően a csapatnak kellett alkalmazkodnia hozzá, nem pedig fordítva. Kezeim alatt 33 találatot szerzett a bajnokságban és a BL-ben, s négyet a Coppa Italiában, egy ilyen gólterméssel szolgáló bajnokot pedig egészen egyszerűen nem lehetett meggyőzni arról, hogy vesse alá magát az alakulat közös érdekeinek. Én magam jobban kedvelem azt a futballt, ahol mindenki a kollektív célokért harcol, a játékosok pedig nem szeretnének kivételesen nagyot alkotni, s emiatt eltérni az előre megbeszélt taktikától, mivel a közös sikerek mindennél fontosabbak számukra. 

Antonio Conte és én nagyon más felfogások alapján közelítünk a labdarúgáshoz, azonban annyi mindenképpen közös bennünk, hogy mindkettőnk a játékosok közös munka iránti hajlandóságára, sikeréhségére, s fejlődés iránti igényére építünk, illetve ezen tulajdonságok kamatoztatása miatt érhettük el hangzatosabb eredményeinket is. Azon labdarúgók közül, akikkel pályafutásom során együtt tevékenykedhettem, Raúl Albiol értette meg a leggyorsabban, hogy mit várok el tőle, aki egyértelműen generációja egyik legnagyszerűbb védőjének számít. A spanyolnak nagyon rövid időbe tellett felfognia, hogy mit kérek tőle, s azt hiszem, hogy időnként akár otthon is maradhattam volna, mivel ő akár nélkülem is képes lett volna megtartani a csapat egy-egy edzését. 

A Lazio egyik legnagyobb erőssége, Sergej Milinković-Savić egy kiváló futballista, aki rendkívül kevés hibát vét, s aki hatalmas, ellenben kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. A legfőbb gondom vele az volt, hogy bizonyos pillanatokban a múlékony örömöket okozó, azonban látványos elemekkel tarkított futballt részesítette előnyben az általam megkövetelt hatékonyság rovására, viszont az is igaz, hogy a bajnokság utolsó részében ő is felismerte, hogy mi a funkciója annak, ha a csapat egy emberként játszik, ezt követően pedig gyakran ő jelentette a különbséget az egyes összecsapásokon. 

Hogy ki a Scudetto fő esélyese? A Juventus már tavaly is nagyon erős volt, azonban a legnagyobb favoritnak egyértelműen az Intert gondoltam, s nemrég alapvetően úgy véltem, hogy idén is ez a két együttes fog az aranyéremért versengeni, azonban a Roma mercatója mindent megváltoztatott, mivel könnyen lehet, hogy Paulo Dybala mellett Gini Wijnaldumot és Andrea Belottit is leigazolják. A holland egy rendkívül erős futballista, Dybalát pedig senkinek sem kell bemutatni. Az AC Milan természetesen akár meg is védheti bajnoki címét, ám csak akkor, ha képes lesz megtartani a tavaly jellemző lelkesedést és szellemiséget, mivel úgy gondolom, hogy sikerük kulcsát elsősorban a Scudetto elhódítására irányuló heves akarat jelentette, mely mentalitás kiegészült két-három, egészen kivételes játékossal, akik ismét képesek lehetnek különbséget jelenteni. 

Egyáltalán nem érzem magam azonosnak azzal a képpel, amit a közvélemény kialakított rólam, de őszintén szólva, ez már nem is érdekel. Karrierem elején az volt a legnagyobb álmom, hogy egyszer egy nagy csapat mestere legyek, s ez végül több ízben is valóra válhatott. 63 évesen már nem gondolok a nagy pályafutásra, a csillogásra, vagy az anyagiakra: csupán jól akarom érezni magam, illetve szeretnék örülni a sikereknek, a Lazio pedig maximálisan megadja ezt számomra. Azon dolgozom, hogy egy azonos gondolkodású labdarúgókból álló együttest hozzak létre, ami érdekes módon eltér a mai tendenciáktól, mivel annak ellenére, hogy a futball mindig is egy kollektív sport volt, önök, a sajtó munkatársai az egyének párviadalává változtatták a sportágat. Gyermekkoromban az újságok Milan-Inter, vagy Juve-Roma meccsekről írtak a bajnoki találkozók felvezetéseként, most pedig Lukaku-Leão, vagy Vlahović-Abraham mérkőzésekről lehet hallani, ami véleményem szerint továbbra is természetellenes" – összegzett Sarri.