de Ligt: "Sarri miatt igazoltam a Juventushoz"

mdl_1.jpgA Juventust az elmúlt hetekben három idényt követően elhagyó holland védő, Matthijs de Ligt a minap rövidebb interjút adott a nemzetközi futballmédiának, melynek keretein belül szót ejtett a Bianconeritől való távozásához vezető lépésekről, kijelentve, hogy annak idején alapvetően Maurizio Sarri miatt igazolt a Zebrákhoz, akinek menesztését követően már nem igazán érezte komfortosan magát Torinóban, így tehát alapvetően a játékstílus miatt intett búcsút egykori klubjának. 

"Amikor egy olyan csapathoz igazolsz, ahol olyan legendás játékosok vannak, mint a Juve kötelékében, egy olyan fiatal srácnak, mint én, nehéz megfelelő teljesítményt nyújtania, s kellőképpen megcsillogtatni kvalitásait. Rendkívül sokat tanultam a keret tapasztaltabb tagjaitól, s minden egyes nap próbáltam ellesni egyes módszereket tőlük, hogy jobb játékossá válhassak, ám ez ettől még nem zárja ki fenti megállapításom helytállóságát" – fogalmazott a védő az ESPN riporterének. 

"Annak idején azért döntöttem a Juventushoz való csatlakozás mellett, szemben más együttesek ajánlataival, mert úgy véltem, hogy támadóbb futballt fogok játszani az Öreg Hölgy kötelékében. Ebben a pillanatban még Maurizio Sarri volt a csapat mestere, akit egyébként éppen ekkor neveztek ki a klub vezetőedzőjének, én pedig arra számítottam, hogy azt követően, amit a tréner a Napoli és a Chelsea trénerjeként mutatott, Torinóban is hasonló játékstílusban szerepelhetek majd, mint az Ajaxnál töltött éveimben. 

Sarrit sajnálatos módon mindössze egy szezon után menesztették, ezzel pedig a kezdeményezőbb felfogás is kiveszett az alakulat játékából. Ezzel együtt nem mondanám, hogy első torinói évem zökkenőmentesre sikeredett volna, mivel a szezon elején a középhátvéd-páros bal oldali tagjaként kellett játszanom, ami nagyon nehéz feladatnak bizonyult számomra. Körülbelül az idény felénél helyet cseréltem Leo Bonuccival, ettől fogva pedig a jobb oldalon szerepeltem, az évad végén pedig magasba emelhettük a Scudettót is, ekképp pedig úgy tűnt, hogy minden jól alakul személyes-, illetve csapaszinten is. 

Az ezt követő két esztendőben azonban gyakran kellett visszatérnem a bal oldalra, s nem arról volt szó, hogy nem voltam hajlandó itt játszani, ugyanakkor sokkal jobban és komfortosabban éreztem magam eredeti posztomon, hiszen itt tudtam igazán kvalitásaimnak megfelelően szerepelni. Az Ajax felfogása ezen felül alapvetően is eltér a Bianconeri szellemiségétől, mivel az amszterdami együttes keményen lép fel az ellenfelekkel szemben, s állandó nyomást helyez rájuk, vállalva az ezzel járó kockázatokat, míg a Zebrák inkább a biztonságra építenek, ami egyébként a teljes olasz labdarúgásra is jellemző. Ebből fakadóan nekem is jóval hátrébb kellett játszanom ahhoz képest, ahol eredetileg futballoztam, viszont az itáliai taktika mellett szól az Azzurri által megnyert négy világbajnoki cím, ezért pedig nincs igazán jogom kritizálni ezen elképzeléseket" – összegzett de Ligt.