Nagelsmann: "de Ligt nem tudott fitt maradni a Juvénál"

nagelsmann.jpgA Bayern München vezetőedzője, Julian Nagelsmann a minap meglehetősen érdekes gondolatokat fogalmazott meg a német együttes Manchester City elleni meccsét követő sajtótájékoztatón, melynek keretein belül arról beszélt, hogy a Bőrnadrágosok új szerzeménye, a Juventustól 67+10 millió euró fejében megszerzett Matthijs de Ligt erőnléti szempontból nem a legjobb formában érkezett Münchenbe, elmondása szerint pedig a bajoroknál töltött első edzése volt a legkeményebb tréning, melyen részt vett az elmúlt négy esztendőben. 

"Beszéltem de Ligttel az első közös edzést követően, ekkor pedig két fújás között kijelentette nekem, hogy ez volt az utóbbi négy idény legkeményebb tréningje, melyen részt vett, ami ebből fakadóan egyrészt nehéz volt számára, más szempontból viszont rendkívül élvezetes. Dr. Holger Broich, erőnléti programunk összeállítója szerint ebben alapvetően semmi meglepetés nincs, mivel Matthijs az elmúlt szezonban nem kapott túlzottan sok játékpercet, Olaszországban pedig egyébként sem könnyű fittnek maradni, ami láthatóan de Ligtnek sem sikerült a Juventusnál. A továbbiakban igen kemény munkát kell majd végeznünk vele" – szögezte le a szakember. 

brambati.jpegAz egykori ismert olasz védő, Massimo Brambati e szavakra reagálva később maga is nyilatkozatot adott a TMW Radio adásában, kijelentve, hogy a hozzá eljutó beszámolók szerint az Öreg Hölgynél végzett edzésmunka valóban hagy némi kivetnivalót maga után, mivel a Max Allegri által vezetett szakmai stáb inkább a meccsek minimális különbséggel történő megnyerésére fektette a hangsúlyt az elmúlt években, mert ekkor még olyan nagy volt a technikai különbség a Bianconeri, illetve ellenfelei között, hogy ez is elegendő volt az eredmények szállításához. 

"Két jártasabb szakember, akik az elmúlt idényekben körbejárták a Serie A-csapatok edzéseit, elmondták nekem, hogy a Juventus tréningjei erőnléti szempontból gyakorlatilag a nullával voltak egyenlők, ami miatt az eligazoló játékosok gyakran nem is tudták felvenni új állomáshelyeik ritmusát. Mikor Dejan Kulusevski megérkezett a Tottenham Hotspurhoz, az első edzés után azonnal kért tíz-tizenöt napot Antonio Contétől ahhoz, hogy rendbe szedje magát, ezen felül azonban mások is arról számoltak be nekem, hogy az Allegri alatti években nagyon rossz felkészítésben részesítették az együttest, viszont a többi csapatnak akkora technikai lemaradása volt a Zebrákhoz képest, hogy a Scudetto így is minden évben Torinóba kerülhetett. 

Egy bennfentes elárulta, hogy a Juventusnál folyó erőnléti munka gyakorlatilag tényleg csak arra volt elengedő, hogy a csapat 1-0-ra nyerje meg mérkőzéseit, azonban ez nem volt zavaró tényező az ellenfelek minőség terén mutatkozó tetemes lemaradása miatt. A Bianconeri ekképp nyugodtan minimalizálhatta az erőkifejtést, ugyanakkor a Bajnokok Ligájában, ahol sokkal jobb módszerekkel dolgozó, s erősebb keretekkel bíró csapatok jöttek szembe, gyakran már az első pillanattól fogva kiütköztek a hiányosságok, mint például a 2017-es fináléban is, ahol egy kiváló fizikai állapotban lévő Real Madrid csapott össze egy végkimerülésben szenvedő Öreg Hölggyel" – összegzett Brambati.